„Bukarestben azt a benyomást szereztem, mintha a lakosság az ellenség bevonulását valami látványos népünnepélynek tekintette volna… Az oroszok, mert oláhokról most már szó sem esett, a Buzeu folyó mentén védelmi vonalat létesítettek… A román operettháborúnak vége volt. Most már igazi katonákkal állottunk szemközt…”
Az első világháború idején számos orosz hadifogságba került magyar katona sínylődött Belső-Ázsia kietlen vidékein. A várva-várt szabadulás 1919. április 22-én jött el, ám csak 1921-ben térhettek haza véglegesen.
A falevelek lehullottak, de a katonák nem jöttek haza sem 1914, sem 1915 őszén, csak mentek egyre többen, egyre többfelé. A karácsonyi ünnepekre csak nagyon kevesen kaptak szabadságot.
Milyen volt a szlovákok megítélése a háború kezdetén és a limanovai csatában? Ez is kiderül Peter Chorvát szlovák történész írásából, aki a 16. honvéd gyalogezred történetét kutatva ismerte meg a jelentős részben szlovákokból álló alakulat Limanovánál játszott szerepét.
Magyar katonák jószerével a világháború valamennyi – a Monarchia frontjain vívott – csatájában részt vettek kisebb-nagyobb arányban. A hazai hadtörténeti munkák egyet közülük mégis előszeretettel neveznek nyomatékosan magyarnak: az 1914 decemberi limanovai csatát.
A Doberdó a magyarság számára szimbolikus jelentéssel bír, s annak a gyászos emlékű történelmi-földrajzi fogalomsornak a része, amelybe Mohács vagy a Don-kanyar is tartozik.