Történelemportál

A gödénykalifa

Onrád György New York kalifája kényelmesen ült kerevetjén egy szép délután. Aludt egy keveset, mert meleg idő volt nagyon és most, hogy felébredt szunyókálásából, friss volt és vidám. Rózsafából készült hosszú pipáját szívta, egy-egy korty kávét ivott és valahányszor jólesett neki a kávé, elégedetten simogatta tokáját. Egyszóval meglátszott a kalifán, hogy pompásan érzi magát. Ilyenkor különösen jól lehetett beszélni vele, mert nagyon elnéző és barátságos volt, ezért, Téli Krisztián nagyvezír is erre az órára időzítette látogatását, ha nagy néha Budapestről meglátogatta a kalifát.

Ezen a délután is eljött a nagyvezír, aki morzsolva a kaftánja szegélyét felettébb borús hangulattal szomorította el drága kalifáját, aki rögvest rákérdezett bánatának okára.

– Miért vágsz ilyen arcot nagyvezír?
– Hogyne szomorkodnék, mikor itt van a kastélyod előtt egy boltos, akinek fenséges portékái vannak és azért haragszom, mert nincs sok fölösleges pénzem, Mutyi Dezső könyvkereskedő ugyanis megcsalt.

A kalifa átérezte barátja fájdalmát, és ha már ilyen pompásan kedvében volt, úgy gondolta örömet okoz a nagyvezírnek. Felrendeltette azonnal a kereskedőt és arra biztatta barátját, hogy válasszon, amit akar. Közben a kalifa az egyik fiókban egy érdekes kis dobozra lett figyelmes, amikor kihúzta, fekete por volt benne és egy ismeretlen írás, amit nem tudtak elolvasni.

– Ezt a holmit – szólt az árus – egy kereskedőtől kaptam, aki Mekkában találta az utcán. Nem tudom, hogy micsoda, olcsón odaadom.

Onrád György kalifa szeretett régi könyveket, kéziratokat gyűjteni, még ha olvasásra nem is futotta az idejéből, írt ő eleget, olvassák csak azt az alattvalók. Megvette tehát a kis dobozt és megkérdezte a nagyvezírt, nem tud-e egy dragománt, aki lefordítaná az írást. A vezír megvakarta a füle tövét és azt válaszolta: van egy barátom, bár nem tudós ember, sokat fecseg a papíron, sok nyelven beszél, kérdezzük meg őt, együtt utaztam vele a városodba.

A dragománt a nagy hatalmú kalifa elé vezették, aki világosan értésére adta, hogy nem akárkivel beszél.

– Figyelj dragomán! Azt hallottam, hogy sok nyelvet megtanultál, itt egy írás, ha el tudod olvasni, a szolgám lehetsz, megjutalmazlak. Ha nem, tizenkettőt kapsz a hátadra és a talpadra huszonötöt.

– Legyen meg a te akaratod, óh uram – adta meg magát a helyzetnek a dragomán. Megnézte az írást, és így szólt: ez latinul van, majd fordítani kezdte: „Ember, aki ezt megtalálod, köszönd meg Allahnak az ő kegyelmét! Aki ebből a porból szippant és azt mondja: mutabor, az bármilyen állattá átváltozhatik és meg is érti az állatok beszédét. Ha pedig vissza akar térni emberi alakjába, hajoljon meg háromszor kelet felé és mondja újra a szót. De óvakodj tőle, hogy elváltozott alakodban nevess! Mert a varázsszó eltűnik az eszedből és állat maradsz örökre.”

A kalifa rendkívüli módon megörült, mert bár irgalmatlan vagyona volt, bármit megkívánhatott, de ilyen különlegességet pénzen nem vásárolhatott meg. A dragománt megesküdtette, hogy nem szól senkinek az írásról, a fővezírrel pedig megállapodtak, hogy másnap reggel kipróbálják a titkot. Kimentek a város szélére, ahol a folyóparton óriási csapat gödény karattyolt. Közelükbe merészkedtek. Vajon miről társaloghatnak ezek az ostoba madarak? – nézett össze a kalifa és a nagyvezír. Megállapodtak, hogy gödénnyé változnak. A kalifa kihúzta övéből a fekete poros dobozt, szippantottak belőle, majd mindketten elkiáltották magukat, hogy: mutabor.

Láss, csodát, lábuk összezsugorodott és vörös lett, kezük helyett szárnyak nőttek, testük pedig gödénnyé változott olyan nagy csőrrel, hogy alig bírták egyensúlyban tartani a fejüket.

– Milyen szép nagy csőröd van, drága kalifa – próbált kedveskedni a nagyvezír.

De abba is hagyták a társalgást, mert sokkal fontosabb volt megtudni, hogy miről beszélgetnek a gödények. Valamilyen fontos tanácskozás lehetett, mert több százan gyűltek össze, így a kalifa és a nagyvezére könnyen el tudott köztük vegyülni. Amint kiderült, emigráns gödények egy csoportja mesélt az üldözöttségéről. Mindannyian egy gonosz országból repültek ide, mert a gólyák elkergették őket. Úgy is hívják azt a területet, hogy gólyaország. Először Bécsbe repültek, de onnan is kitették a sátorfájukat, tovább kellett álljanak és most Orsós György gödényfejedelem támogatását kérik további életükhöz.

– Sok pénzt kaptatok már tőlem, eredményt nem értetek el, mivel próbálkoztatok? – kérdezi a gödényfejedelem.
– Először is megpróbáltunk beolvadni a gólyák közzé, de ezzel a csőrrel láthatod, nem egyszerű. Majd csupa-csupa hasznos dologról beszéltünk, mint a mások jogai, homoszexualitás támogatása, családellenesség, ahogy te is tanítottad drága fejedelem. De sajnos elüldöztek minket.
– Nem baj, nem adjuk fel! Te – mutatott az egyik gödényre – elrepülsz holnap Marosvásárhelyre! Megpróbálod kiépíteni az ottani főhadiszállásunkat, onnan támadunk.
– De, hát ott nincsenek is gödények – riadt meg a megszólított.
– Fő, hogy te ott vagy, aztán elkezdesz a meleg és a transzvesztita gödények jogairól beszélni és van ott egy társunk, aki szellemileg még tojás állapotban van, segíts, hogy kiteljesedjen, a neved is jó hozzá, a Székely elég megtévesztő, a Csaba pedig több, mint zseniális, közismert impotens vagy, nem tehetsz sok kárt benne. Nincs apelláta, nyomás – utasított a fejedelem. Te pedig, mutatott egy másik állatra, holnaptól beöltözöl békának és a te jogaidat fogják védeni gólyországban, ahová mind visszarepültök azonnal!

Tényleg…a békák jogai, erre még nem is gondoltak… és a mindig győztes tudatának felszabadult örömmámora lett úrrá a társaságon a zseniális ötlet hallatán. Mindenki elkezdett kacagni, ami óriási hahotává növekedett, akaratlanul is átvette a kalifa és a nagyvezére. Nevettek…nevettek, ahogy bírtak.

Onrád György kalifa tért először magához. Eszébe jutott, hogy a nevetés meg volt tiltva a varázslat idején.

– Ezer Mekka és Medina, igazán rossz tréfa lenne, ha gödénynek kellene maradnunk. Mi lehet a jelszó? – kérdezi a nagyvezírt. De az se tudta.

Kelet felé fordultak és egyfolytában hajlongtak, hogy a csőrük a földet érte. De, oh, jaj! A varázsszó egészen kiment az eszükből és akármilyen sokszor hajolt is meg a kalifa, akármilyen vágyakozással kiáltotta a nagyvezír, hogy: mu…mu…nem tudtak emlékezni reá, most is csak olyan szavak jutottak eszükbe, mint idegengyűlölet, antiszemitizmus, rasszizmus, melegek jogai . És szegény kalifa és szegény nagyvezír gödények voltak és gödények kellett maradjanak.

Szakács Árpád tolmácsolásában

A mese eredeti változata megtalálható Wilhelm Hauff könyvében.

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!