Történelemportál

A kalandor, aki Montenegró cárja lett

Oroszországban időről időre felbukkantak olyan figurák, akik cárnak vagy valamelyik cár leszármazottjának tettették magukat. 1605-ben a magát Rettenetes Iván fiának mondó Grigorij Otrepjev tíz hónapra trónra is került (ráadásul rajta kívül két másik ál-Dmitrij is létezett akkoriban). III. Péter 1762. évi rövid uralkodása és halála után több ál-Péter tűnt fel, az egyikük Pugacsov volt, a róla elnevezett parasztlázadás vezetője. Egy másiknak viszont valamivel távolabbi vidéken, Montenegróban sikerült elhitetnie, hogy ő a halottnak hitt III. Péter, és hat évre Montenegró cárjává vált.

A Montenegrói vilajet nagyfokú autonómiát élvezett az Oszmán Birodalmon belül, és az oroszoktól kapott aktív diplomáciai és anyagi segítség eredményeképp 1789-től független állammá vált. Vezetője 1696–1852 között a vladika, más néven püspök-herceg volt, akit a törzsi gyűlés választott, általában a cetinjei ortodox metropolita nyerte el a tisztséget.

Oroszország már a 17. századtól az Oszmán Birodalom ortodox alattvalóinak védelmezője szerepében lépett fel. Az 1710–1711-es oszmán–orosz háború során Nagy Péter cár felkelésre buzdította a délszlávokat, és kiáltványai kedvező fogadtatásra is találtak, főleg Montenegróban. Bár I. Péter vereséget szenvedett az oszmánoktól a Prut mellett, tehát el sem jutott a Balkánra, a szerbek és a montenegróiak mégis hősként tekintettek rá, nevét népdalokban is megörökítették, megmentőjüket az orosz cárokban látták. A fentiek, ha nem is magyarázzák, talán valamivel érthetőbbé teszik Sztyepan Mali rendkívüli történetét.

1766-ban felbukkant egy ember Montenegróban, aki néhány segítőjével híresztelni kezdte, hogy ő III. Péter, minden oroszok cárja. Nos, III. Pétert, az akkori orosz cárnő, Nagy Katalin néhai férjét még 1762-ben meggyilkolták. Ám a kalandort e tény nem akadályozta abban, hogy III. Péterként széleskörű támogatottságot szerezzen, és 1768-ban leváltsa Montenegró püspök-hercegét. Száva vladika hiába győzködött alattvalóival, hogy egy csalót emelnek hatalomba, ők inkább a „cárnak” hittek, Száva pedig házi őrizetbe került. Erről a bizonyos csalóról szinte semmit nem tudunk, sem a nevét, sem a születési helyét és idejét, sem a származását. Az utókor Sztyepan Mali, azaz Kis István néven ismeri.

Az érdekelt hatalmak természetesen tisztában voltak vele, hogy nem egy orosz cár került Montenegró élére. Az oszmánok nem vették jó néven az oroszpárti felbuzdulást, haderőt vonultattak fel Montenegró ellen, majd ultimátumban követelték Sztyepan és néhány vezető kiadását. Csak kisebb összecsapásokra került sor, mígnem kitört a sokadik oszmán–orosz háború (1768–1774), aminek fényében lényegtelenné vált a Porta számára az álcár ügye, és a seregek elvonultak. Igyekeztek sikeresnek beállítani a hadjáratot, de Európában annak ment híre, hogy néhány ezer montenegrói megállított egy százezres oszmán hadat. Ez javította Sztyepan külföldi megítélését, bár valójában nem volt háborús hős.

A következő évben az oroszok küldöttsége érkezett Montenegróba. Hiába hirdették ki egy nagygyűlésen, hogy III. Péter meghalt, és Oroszországban Sztyepan Mali ismeretlen, mindez nem használt, és be kellett látniuk, hogy Sztyepan eredményesen összefogta a hegyi törzseket. Eredeti szándékukkal ellentétben nemhogy eltávolították őt a hatalomból, hanem még anyagi támogatást is adtak neki, ugyanis továbbra is számítottak a délszlávokra az Oszmán Birodalom elleni küzdelemben.

A törököknek végül mégis sikerült megszabadulniuk Sztyepan Malitól: 1773 szeptemberében megölették egy szolgájával, akit az egyik pasa bérelt fel. Nem sokkal ez után újabb kalandorok is szerencsét próbáltak Montenegróban, az egyik Sztyepan utódjának adta ki magát, a másik – a jól bevált formula szerint – III. Péternek, ám nekik már nem hittek.

Sztyepan Mali egyébként szélhámos létére is Montenegró egyik legjobb uralkodójának bizonyult, sőt, az igazi III. Péter teljesítményét is túlszárnyalta, ugyanis az orosz cár néhány hónap után megbukott a rossz döntései miatt.

Sashalmi Endre: Az orosz Balkán-politika vallási gyökereinek kérdéséhez: a nyikoni reformoktól a kücsük-kainardzsi békéig (1774). In: Bodnár Erzsébet, Demeter Gábor (szerk.): A Balkán és a keleti kérdés a nagyhatalmi politikában. Debrecen, 2005.
A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!