Sokáig fehér folt volt a történelemben a Délvidék első világháború utáni megszállásakor a magyarok ellen elkövetett 1919-es szerb atrocitások ügye, de ebben az évtizedben már megkezdődött ebben a tárgyban is a történészi kutatómunka, az 1990-es évek óta pedig már rendszeresek lehetnek a helybeliek megemlékezései az 1944-ben történtekre is. A három szerb katona megölése utáni 1919-es adorjáni szerb megtorlásnak nyolc magyar halottja és számos sebesültje volt, a falut felgyújtották, kifosztották a megszállók – mondta el Molnár Tibor zentai levéltáros az MTI-nek az 1919-es atrocitások évfordulóján.

Az 1918 novemberében a Károlyi-kormány és az antant között megkötött belgrádi fegyverszüneti egyezmény végrehajtása során decemberben a Szegedtől nem sokkal délebbre húzódó demarkációs vonalakig a szerb hadsereg jelentős magyarlakta területeket szállt meg, köztük még Baját és Pécset is. Ekkor került szerb fennhatóság alá a későbbi határtól mintegy 50 kilométerre délre, Magyarkanizsa és Zenta között lévő Adorján is – mondta el a szakember.

A mintegy 3-4000 lelkes színmagyar faluban 1919. január 17-én a magyarok megöltek három szerb katonát, aminek az előzménye lehetett, hogy a katonák lövöldöztek a településen, házak ablakain is belőttek. A források szerint az elkövetők és az áldozatok is részegek voltak, továbbá feszültség forrása lehetett az is, hogy a dohánytermelő vidéken a megszállók füstölni valóhoz akartak jutni, ahogy az eseményeket megörökítő plébános írta: „a dohány csalta őket ide”.

A gyilkosságok három magyar elkövetőjét a szerb hatóságok nyomban név szerint azonosították, de nem tudták kézre keríteni. Másnap, január 18-án a szerb katonaság géppuskákkal, ágyúkkal bevonult Adorjánba és „a gyilkosok atyafiait és teljesen ártatlanokat”, összesen 45 helybélit összefogdostak és Magyarkanizsára hurcoltak. Harmadnap, vasárnapra virradó éjszaka a szerb katonák körülfogták Adorjánt, felgyújtották a házak végében összerakott takarmányt, és lelőtték, aki oltotta a tüzet, vagy menekült.

Olyan is volt, akit szuronnyal döftek le. A nyolc áldozat közül kettő nő, többségük pedig hatvan év körüli – derült ki a korabeli feljegyzésekből.

A szerb katonák bántalmazták a fegyvertelen lakosokat, köztük terhes nőket is. A helybeliek elmenekültek, a hadsereg pedig 20-án az elnéptelenedett falu házait fosztogatta. Néhány nap múlva aztán a Magyarkanizsára hurcoltak többségét elengedték.

„Így lakolt meg Adorján lakossága három hencegő fiatalember értetlen és oktalan hősködéséért” – olvasható az adorjáni Sarlós Boldogasszony római katolikus plébánia évkönyvében.

Az atrocitások sértettjeinek a helyi magyar közigazgatás néhány hónap múlva 500-500 koronás segélyt adott – mondta el Molnár Tibor.

A szakember felidézte: az első világháború után Délvidéken nem nagyon történt hasonló, szerb katonák által elkövetett vérengzés, ám sokkal súlyosabb és kiterjedtebb formában megismétlődött mindez a következő világégés végén. Csak Adorjánban mintegy félszáz embert végeztek ki a Tito vezette jugoszláv partizánok, akiknek egy része környékbeli lakos volt, mi több, az elkövetők közt még magyarok is akadtak.

Az 1944 október 31-ei vérengzés nem is annyira nemzetiségi, mint inkább ideológiai alapú lehetett – jegyezte meg a téma kutatója.

A második világháború végén elkövetett atrocitásokról az 1990-es évek eleje óta évről-évre megemlékeznek a helybéliek, az 1919 januárjában történtek emlékét sokáig csak a falubeli szájhagyomány és a temetőben három sír őrizte. Molnár Tibor és munkatársa 2013-ban tettek közzé egy könyvet az 1944-es eseményekről Tragikus emberi sorsok a partizán iratok tükrében címmel, az 1919 januári eseményeket eddig csak Molnár Tibor egy 2003-as cikke dolgozta fel. Immár olvasható az események leírása, korabeli dokumentumok és újságcikkek is a nagyhaboru.blog.hu oldalon.