Történelemportál

A prágai tavasz, az „internacionalista segítség” és a csehszlovákiai magyar kisebbség

Rovatok: Háttér

A Csehszlovákiában 1968. januártól augusztusig terjedő időszakban lejátszódott reformfolyamat, a prágai tavasz ellenkezett a szovjetek elképzeléseivel, ezért a „béketábor” bevonásával megszállták az országot.

A prágai tavasz

Már 1967 őszén megmutatkoztak azok az ellentétek Csehszlovákiában, amelyekből arra lehetett következtetni, hogy elkerülhetetlen változások előtt áll az ország. A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának (CSKP KB) 1967. szeptember-decemberi ülésein több bírálat érte a keményvonalas, sztálinista Antonín Novotný elsőtitkárt, többek között Alexander Dubček részéről, aki akkor a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának (SZLKP KB) elsőtitkára volt. Dubček kifogásolta, hogy Novotný gátolja a reformokat, ezért lemondásra szólította fel. A CSKP KB 1967 végéig nem tudott dönteni a fő kérdésekben.

A következő, 1968. január 3–5. közötti ülésén határozott a KB a demokratizálódási folyamat folytatásáról, az új nemzetiségi politikai alapelveiről, a szólás- és sajtószabadság megvalósításáról, valamint a párt akcióprogramjának kidolgozásáról. Menesztették Novotnýt az elsőtitkári tisztségből, Csehszlovákia elnöke viszont továbbra is ő maradt. A CSKP KB elsőtitkára Alexander Dubček lett. Március 21-én az egyre növekvő nyomás miatt Novotný lemondott az államfői tisztségről is.

A március 21-i drezdai találkozón a szovjet blokk országainak képviselői a Csehszlovákiában elindult reformfolyamatot bírálták (Románia nem vett részt a találkozón). Leonyid Iljics Brezsnyev szovjet főtitkár egyenesen ellenforradalmi jellegűnek bélyegezte a kialakult helyzetet.

Március 30-án Dubček javaslatára a népszerű Ludvík Svoboda tábornokot választották meg köztársasági elnöknek. A CSKP KB április elsején kezdődő ülésén kiszorították a pártvezetésből a Novotný köré csoportosuló tagokat, akik gátolták a reformokat, és Oldřich Černík vezetésével új kormány kinevezését javasolták. Árpilis 5-én elfogadták a párt akcióprogramját, amely az alapvető polgári jogok betartását, a magánvállalkozások engedélyezését, a cseh–szlovák viszony rendezésének tervét, valamint a nemzetiségi kérdés megoldási javaslatát is tartalmazta. A program hitet tett egy nemzetiségi statútum kidolgozása, a nemzetiségek önigazgatása mellett.

Három nappal később Svoboda államfő kinevezte az új kormányt élén Černíkkel. Április 30-án a szlovák állami és pártvezetés tárgyalásokat kezd a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete (Csemadok) és a Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetségének vezetőivel a nemzetiségek által megfogalmazott elképzelések teljesítéséről. A tervben az SZLKP KB, a Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT), valamint a nemzeti bizottságok mellett létesítendő nemzetiségi bizottságok szerepeltek, továbbá az SZNT Elnöksége mellett ki akartak alakítani Nemzetiségi Titkárságot is.

Május 8-án Moszkvában tanácskozott a szovjet, a magyar, a bolgár, a kelet-német és a lengyel pártvezetés. A csehszlovákiai eseményekkel kapcsolatban a szovjet vezetés kilátásba helyezte, hogy ha nem változik a helyzet, „erélyesebb fellépésre” is sor kerülhet.

Egy héttel később a kormány bizottságot hozott létre a föderációs (államszövetségi) törvény kidolgozására, élére Gustáv Husákot nevezték ki. Az SZLKP KB május 22-én kezdődő ülésén szintén elfogadja akcióprogramját, amelyben szerepel a már említett Nemzetiségi Titkárság megszervezése is, de a CSKP akcióprogramjával ellentétben itt nem esik szó a nemzetiségek önigazgatásának érvényesítéséről. A CSKP KB ülése május végén kizárja a pártból Antonín Novotnýt és társait. Június 7-én az SZLKP KB Elnöksége a Csemadokkal és a csehszlovákiai ukrán dolgozókat tömörítő kultúregyesülettel kötött április 30-i megállapodás alapján határozatot hoz a KB melletti Nemzetiségi Bizottság létrehozásáról, mely feladatául tűzi ki a nemzetiségek államjogi helyzetének rendezésére irányuló javaslatok kidolgozását. Az államszövetségről szóló törvény megalkotására alakult kormánybizottság június 26-án kimondta, hogy a nemzetiségek helyzetének törvényes rendezését külön alkotmánytörvény fogja megoldani.

A második világháború előtti és utáni Csehszlovákiában is üldözték, elnyomták, különféle eszközökkel diszkriminálták a kisebbségeket. A felvidéki magyarság első világháború utáni helyzetéről lásd: Popély Gyula: Felvidék 1918–1928 – Az első évtized csehszlovák uralom alatt. Áttekintés a második világháború utáni helyzetről: Kopasz László: Kitelepítés és jogfosztás – A csehszlovákiai magyarság helyzete 1944–1948 (Történelemportál 2014/2. sz. 22–25.).

„Ellenforradalmi helyzet”

Július közepén Varsóban tárgyalnak a keleti blokk országainak párt- és kormányvezetői, Csehszlovákia képviselőinek távollétében. A csehszlovákiai helyzetet ellenforradalminak minősítik a csehszlovák pártvezetéshez intézett levelükben. Két héttel később Tiszacsernyőn kezdődnek tárgyalások a szovjet és a csehszlovák pártvezetés között. Leonyid Brezsnyev főtitkár az ellenforradalmi veszély megállítását követeli Dubčektől, személycseréket sürget a pártvezetésen belül. Dubčekék beleegyeztek a „szocialista testvérpártok” közös tárgyalásának megtartásába, amire augusztus 3-án került sor Pozsonyban a Szovjetunió, Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK, Bulgária és Magyarország részvételével. A tanácskozáson elfogadták a hírhedt Brezsnyev-doktrínát, amely kimondja, hogy a szocialista vívmányok megvédése mindegyik szocialista állam „nemzetközi kötelessége”.

Augusztus 12–15. között Jaltában tárgyalnak a szovjet vezetők Kádár Jánossal, ismertetik vele Csehszlovákia megszállásának tervét, valamint felkérik, még egyszer próbálja meg Dubčeket lebeszélni a függetlenedési törekvésekről. Augusztus 14-én első alkalommal ül össze a Csemadok, a Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetsége és a Lengyel Kulturális Szövetség. Közös nyilatkozatuk kimondja, hogy az alkotmányban rögzíteni kell a nemzetek és a nemzetiségek egyenjogúságát, valamint a nemzetiségek önigazgatási jogát.

A Kádár–Dubček találkozóra augusztus 17-én került sor. A több órás megbeszélésen Kádár burkoltan figyelmeztette csehszlovák kollégáját a katonai beavatkozás lehetőségére. Egy nappal később Brezsnyev ismerteti a lengyel, keletnémet, magyar és bolgár pártvezetőkkel a SZKP (Szovjetunió Kommunista Pártja) Politikai Bizottságának határozatát Csehszlovákia katonai megszállásáról.

prágai fiatalok állnak egy szovjet katonai jármű tetején (1968. augusztus 21., fotó: Libor Hajsky)

prágai fiatalok állnak egy szovjet katonai jármű tetején
(1968. augusztus 21., fotó: Libor Hajsky)

„Baráti segítségnyújtás”

Végül az augusztus 21-ére virradó éjszaka a Varsói Szerződés öt tagállamának (Szovjetunió, Lengyelország, NDK, Magyarország, Bulgária) alakulatai bevonulnak Csehszlovákia területére. Másnap a szovjetek letartóztatják és Moszkvába hurcolják Dubčeket, Černík miniszterelnököt, Josef Smrkovskýt, a Nemzetgyűlés elnökét és František Kriegelt, a Nemzeti Front elnökét. A megszállók munkás-paraszt kormányt próbálnak felállítani – akárcsak 1956-ban Magyarországon –, de Ludvík Svoboda elnök elutasítja a kormány kinevezését.

A CSKP KB Elnöksége, a Nemzetgyűlés Elnöksége és a kormány is egyhangúlag elutasítja a katonai beavatkozást. A Csemadok KB Elnöksége nyilatkozatban biztosítja támogatásáról a csehszlovák állami és pártvezetést, az ország magyar lakosságát nyugalomra inti. Augusztus 22-én a CSKP Prága Vysočany városrészében megtartja rendkívüli XIV. kongresszusát. A kongresszus elítéli a katonai megszállást, megerősíti tisztségében Alexander Dubčeket és a többi elhurcolt pártvezetőt, új Központi Bizottságot választ, de a szovjetbarát oldal tagjai nem kerülnek bele. Az augusztus 23–26. közötti tárgyalásokon a Moszkvába hurcolt csehszlovák vezetőket – akikhez időközben csatlakozott Ludvík Svoboda államfő, Gustáv Husák miniszterelnök-helyettes és Vasil Biľak, az SZLKP első titkára – a megszállást igazoló ún. moszkvai jegyzőkönyv elfogadására, a helyzet „normalizálására” és a CSKP XIV. kongresszusának érvénytelenítésére kényszerítik.

Augusztus 26-án rendkívüli kongresszust tart Szlovákia Kommunista Pártja is, amely kezdetben elutasítja ugyan a megszállást, de Gustáv Husák Moszkvából való hazatérése után mégis csatlakozik a „normalizációs” törekvésekhez, és szabálytalannak minősíti a XIV. kongresszust. A párt elsőtitkárává Gustáv Husákot választják. Két nappal később a Nemzetgyűlés nyilatkozatban ítéli el a megszállást, de a kormány időközben lépéseket tesz a moszkvai jegyzőkönyv szellemében. Augusztus 31-én a CSKP KB jóváhagyja a moszkvai jegyzőkönyvet. A következő napokban személyi változások történnek a csehszlovák kormányon és az SZNT-n belül is. Szeptember 7-én és 8-án a Csemadok Központi Bizottsága a nemzetiségek helyzetéről készülő alkotmánytörvényről tárgyal. A tanácskozás másnapján az ülésen részt vevő Gustáv Husák ígéretet tesz a nemzetiségi alkotmánytörvény kidolgozására.

Szeptember 11-én az SZLKP KB Elnöksége Samo Falťan vezetésével nyolc főből álló bizottságot hoz létre az említett alkotmánytörvény és végrehajtási törvényei javaslatának előkészítésére. Ebben helyet kap a Csemadok és a Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetsége két-két képviselője is. Az Elnökség továbbá megbízza Ondrej Klokočot az SZNT melletti Nemzetiségi Bizottság és az SZNT Elnöksége melletti Nemzetiségi Titkárság megszervezésével. Az SZNT Elnöksége szeptember 23-án létrehozza az Elnökség Nemzetiségi Titkárságát, és a nemzeti tanács elé terjeszti az SZNT Nemzetiségi Bizottságának létrehozására vonatkozó javaslatot. Egy héttel később az SZLKP KB Elnöksége, az SZNT Elnöksége és a Szlovák Nemzeti Front KB jóváhagyja az államszövetségről szóló alkotmánytörvény és a nemzetiségi alkotmánytörvény tervezetét.

Október 16-án a csehszlovák és a szovjet kormány szerződést ír alá a szovjet csapatok „ideiglenes” csehszlovákiai tartózkodásáról. A szerződést a Nemzetgyűlés 18-án fogadja el. Két nappal később megkezdődik a magyar csapatok kivonása Csehszlovákiából. Az utolsó magyar katona 31-én hagyja el az ország területét.

Visszás nemzetiségi alkotmánytörvény

Október 22-én Ondrej Klokoč a Nemzetiségi Titkárság élére Tolvaj Bertalant nevezi ki. Másnap tartja alakuló ülését az SZNT Nemzetiségi Bizottsága, elnökévé Fábry Istvánt választják. A bizottságban 14 magyar, 6 ukrán (ruszin) és 13 szlovák nemzetiségű képviselő kap helyet. Október 24-én a kormány jóváhagyja a föderációs, illetve a nemzetiségi alkotmánytörvény tervezetét. Két nappal később azonban Gustáv Husák közbelépésére a Nemzetgyűlés Elnöksége közli a nemzetiségi képviselőkkel, hogy a Nemzetgyűlés másnap a nemzetiségi alkotmánytörvény egy módosított változatát fogja jóváhagyni.

A Nemzetgyűlés október 27-én valóban jóváhagyja az államszövetségről szóló 143/1968. számú és a nemzetiségek helyzetéről szóló 144/1968. számú alkotmánytörvényt, ám a két törvény bevezető része eltér. Az államszövetségről szóló törvény előszava csak a cseh és a szlovák nemzetet ismeri el államalkotó nemzetnek, a nemzetiségi alkotmánytörvény viszont a két társnemzet mellett a nemzetiségek államalkotó szerepét is elismeri. A nemzetiségi alkotmánytörvény 2. fejezete a nemzetiségek létszámuk szerinti képviselethez való jogát szögezi le, a 3. cikkely az anyanyelvükön való művelődést, a nemzetiségi kulturális szervezetekben való tömörülést, a saját nyelvű sajtót és tájékoztatást, az általuk lakott területen pedig nyelvük használatának a jogát, az 5. cikkely pedig többek között kilátásba helyezi az alkotmánytörvényt pontosító végrehajtási törvények kidolgozását is.

Valójában az történt, hogy Gustáv Husák az utolsó pillanatban módosította az alkotmánytörvény elfogadott szövegét, kimaradt belőle a nemzetiségek önigazgatására, gazdasági és kulturális egyenjogúságára vonatkozó rész, és a nyelvhasználat jogot is a nemzetiségek által lakott területekre korlátozta. Ez az önkényes változtatás azonban nem jutott el a sajtótermékekhez, így többek között az Új Szó is a törvény eredeti szövegét közölte október 29-i számában. A módosított változatot csak november 7-én közli a napilap.

Az intervenció következményei

Szűkebb értelemben az augusztus 21-i bevonulás napját, tágabb értelemben az államszövetségről szóló törvény elfogadásának dátumát tartják a „prágai tavasz” végének. Ennek oka az, hogy az áprilisban elfogadott Akcióprogram, amely elhatározta, hogy a cseh és a szlovák nemzet viszonyát alkotmánytörvényben fogja rendezni, ebben az egy pontban teljesült csupán. Ezzel szorosan összefügg a nemzetiségek helyzetét meghatározó alkotmánytörvény elfogadása is. Sajnos, az alkotmánytörvényt beindító végrehajtási törvények a „normalizáció” következő húsz évében nem lettek megfogalmazva és elfogadva. Változást az 1989-es bársonyos forradalom sem hozott, ráadásul a nemzetiségi alkotmánytörvényt 1992-ben hatályon kívül helyezték. A nemzetiségek jogait az 1993-ban megalakult Szlovák Köztársaság Alkotmánya szavatolja, illetve az 1999-ben megalkotott Kisebbségi Nyelvhasználati Törvény.

A csehszlovákiai magyarság életét tovább bonyolította és nehezítette az is, hogy a magyar csapatok bevonulása egyeseknek az I. bécsi döntést juttatta az eszébe (a magyar csapatok a magyar többségű járásokat szállták meg), ráadásul Dubček helyére azt a Husákot nevezték ki a CSKP első titkárává 1969 tavaszán, aki egyike volt a korábbi kitelepítések és deportálások legaktívabb kezdeményezőinek és végrehajtóinak. A rendszerváltásig eltelt húsz évben többször is fellépett a magyar kisebbséggel szemben.

Magyarországra nézve szintén súlyos következményekkel járt az 1968-as bevonulás. Kedvezőtlen hatása volt az ország külpolitikai megítélésére, ráadásul a trianoni határok kérdésének felvetődése miatt amúgy is feszült helyzetben a magyar csapatok segítségével tiporták el a demokratikus változások kibontakozását Csehszlovákiában. Épp ezért a két ország fokozatosan eltávolodott egymástól, viszonyuk elhidegült.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!