Történelemportál

Kis magyar börtöntörténelem

Az osztrák abszolutista kormányzat kezdte meg az országos börtönök intézményének kiépítését az 1850-es évek Magyarországán, igazi, polgári formájukat pedig a kiegyezés liberális igazságügyi szakemberei adták meg. Innen, ettől a határvonaltól számítva kutatja a hazai országos fegyintézetek históriáját Heinrich-Tamáska Péter történész. (A szerző többnyire Tamáska néven szokott publikálni, ezúttal teljes családi nevét használja.) Hangsúlyozza, hogy börtöntörténelmünk a dualizmus államfogházán, s 1919-től egészen a Kádár-korszak végéig, a politikai foglyok sorsán keresztül napjaink kényes kérdéseinek egész sorához vezet el. Tehát nemcsak tizenkét nagy országos börtön tételes krónikáját és a köztörvényesek világát írja le, hanem olyan érdekes dolgokról is beszél, mint a márianosztrai börtön „kis írószövetsége” az ’56-os megtorlások idején – gondoljunk csak az ott raboskodó Déryre, Háyra, Obersovszkyra, Gálira, Eörsire és a többiekre – vagy a váci politikai foglyok éhségsztrájkja és az „államellenesként” elítélt friss politikaiak sorsa a Gyűjtőben a kádári „boldog békeidőkben”. A Kis magyar börtöntörténelem szakembereknek és a nagyközönségnek egyaránt szól.

Tamáska Péter (fotó: Csudai Sándor, MH)

Tamáska Péter (fotó: Csudai Sándor, MH)

– A büntetés vagy az átnevelés a célja a börtönnek?

– Mindig azt mondják, hogy az átnevelés, s a börtön utáni életre, az újrakezdésre való felkészítés. Akik bent vannak, azok persze büntetésként élnek meg minden napot, minden percet. A visszaesők nagy száma azt bizonyítja, hogy nem túl sikeres a nevelőmunka a hazai börtönökben annak ellenére sem, hogy valóban nagy súlyt fektetnek rá mindenütt.

– Miért ez a sikertelenség?

– Az alvilág jól körülírható, sorsokat meghatározó szubkultúra, és a szabadulók ide kerülnek vissza.

– Enyhék a magyar börtönök nemzetközi összehasonlításban? A közvélemény egy része már azon is fennakad, hogy televízió van manapság a zárkákban.

– A tévé egy eszköz a mindenkori hatalom kezében a lakosság tájékoztatására, megnyugtatására, konszolidálására. Ennek a konszolidáló hatásnak fokozott jelentősége van a börtönben. Egyébként a magyar büntetés-végrehajtási intézetek a történelmi időkhöz képest sokat enyhítettek saját rendjükön, szigorukon. Az igazi gond inkább a túlzsúfoltság. S bár az enyhítések miatt a börtönök talán túlságosan is liberalizáltnak tűnnek a közvélemény számára, belülről nézve minden börtön maga a gyötrelem. Ahogy Sartre mondta: mi a pokol? Hát a többiek! Minél több nyugati liberális elvet vett át a magyar börtönrendszer, annál inkább gyengült a hivatalos, és annál inkább erősödött az informális struktúra a falakon belül. Tehát az elítéltek által kialakított belső hatalmi rendszer lett az erősebb.

– Vagyis a rabok irányítják az életet a börtönökben, nem a smasszerek?

– Túlzás. A börtön minden engedmény ellenére totális intézmény marad. Az egyenruha tiszteletet parancsol az elítéltnek, még ha tetemesen növekedtek is a jogai. A Nyugaton végbement börtönliberalizációnak sokféle formája van, néha egészen meglepő dolgokról hall az a ember. Beszéltem korábban egy elítélttel, aki fegyveres rablásért ült az Egyesült Államokban, és idehaza is rács mögé került valamiért. Azt mondta, Amerikában egyik-másik komolyabb börtönben még hokipálya is van, sőt, rendeznek börtönbajnokságot is. Szóval arrafelé jóval többet visznek be a börtönök falai közé a köznapi élet örömmel kecsegtető dolgaiból, mint nálunk.

– Miért kezdett el foglalkozni a börtönök világával?

– Megírtam a márianosztrai börtön történetét. Ez a nyolcvanas évek végén, a rendszerváltás küszöbén történt. Akkoriban mutatták meg először a bölcsészeknek, újságíróknak, tévéseknek belülről a börtönök világát. Az még kemény, katonás rendszer volt, például sapkát viseltek az elítéltek, amit rögtön le kellett kapniuk, ha fegyőr jött velük szembe a folyosón, s a fal felé kellett fordulniuk.

– Mi fogta meg leginkább a börtönökben?

– A felfedezés, hogy a börtön és az ott uralkodó állapot lényegében a társadalom, a társadalmakban uralkodó viszonyok lenyomata. Persze nagyon leegyszerűsített formában. Nem véletlen szerintem, hogy korunk egyik legnagyobb filozófusa, a francai Michel Foucault a börtön szemszögéből magyarázza a világot. Mondván, a világ maga is egy börtön. Foucault magát a kapitalizmus keletkezését is a dologházakból, a beszélő szerszámként dolgoztatott elítéltek felől vezeti le, kihangsúlyozva, hogy erre adaptálta aztán a tőke a gyári munkát. Majdnem azt mondja, hogy a börtönökben, a dologházakban született meg a klasszikus kapitalizmus.

– A Márianosztrai panoptikum után írt még egy könyvet 2006-ban. De miért adta ennek azt a furcsa címet, hogy Politikai fogoly kerestetik?

– A szocializmus büntetőpolitikája, a forradalom utáni megtorlás az értelmiséget és a munkásosztályt sújtotta egészen az 1963-as nagy amnesztiáig. A parasztság sem maradt ki, megdöbbentő, hogy a téeszesítés idején mennyien kerültek be a nagyfai intézetbe izgatás címén. Ezért általában egy-két évet adtak a bíróságok. Csakhogy ezeket a parasztembereket a korabeli, de a későbbi statisztikák és kimutatások sem sorolták a politikai foglyok közé. Kádár azt mondta 1963 után, hogy nincsenek már politikai foglyok Magyarországon. Miközben az amnesztiát követő időszakban még legalább nyolcszáz-ezer ember volt rács mögött politikai okokból.

Szabályosan kereste, kutatta, vadászta a rendszer a politikailag elítélhető embereket.

Főként az úgynevezett galerik tagjai között talált rá azokra a munkásgyerekekre, akik politikai gondolatokat fogalmaztak meg, politikai gesztusokat tettek a maguk módján. Egy ízben például nagy utcai felvonulást rendeztek, amelynek során megdobálták kövekkel a Jászai téri pártközpontot. Egy másik felvonuláson meg azt követelték, hogy a Kapitányt, azaz Radics Béla gitárost, a magyar Jimi Hendrixet vegyék be a pártba, sőt, a kormányba is… A galerikkel foglalkozó nyomozók módszeresen elválasztották a csoportok köztörvényes és politikai kilengéseit, bűncselekményeit, s persze a politikai rész kapott nagyobb súlyt. A bezárt fiatalokkal azt akarta bizonyítani Kádár a birodalom felé, hogy lám, mi is éberek vagyunk, embereket csukunk be politikai okokból. Nyugat felé viszont azt hangsúlyozta a munkásfiatalok bezárásával, hogy mi nem üldözzük a szabadon gondolkodó értelmiséget, nálunk csak deviáns fiatalok kerülnek rács mögé.

– Szívesen látták önt most odabenn az őrök, börtönparancsnokok? Mert Moldova könyve, a Szabadíts meg a gonosztól című riportkötet óta nem szeretik a smasszerek az írókat és az újságírókat…

– Látták, hogy történészként a múltról, és nem a jelenről akarok írni. Ez nyugtatólag hatott: a börtönparancsnokok egyébként igen kedvelik a történelmet, s a Börtönügyi Szemlében – amelynek Múlt címmel van egy rovata – több tanulmányom is napvilágot látott. Talán ennek az érdeklődésnek is köszönhettem, hogy a kétezres évek elején mint levéltáros majd négy éven át publikálhattam a Börtön Újságba. Két hosszú sorozatom jelent meg, egy a börtönök történetéről, például a sztálini börtönvilágról is, egy pedig a híres fogvatartottakról. Az adatgyűjtés során sok érdekes információhoz és dokumentumhoz juthattam.

– Nem cenzúrázták a könyvét?

– Csak azt a fejezetet nézték át, amelyet a BV Országos Parancsnokságának történetéről írtam. Egy-egy apróbb korrekciót kértek, semmi mást, és ezeknek semmi közük a cenzúra fogalmához.

– Tizenkét országos börtönről van szó a kötetben. Melyik a „kedvence”, úgy is kérdezhetném: melyikben „érezte a legjobban magát”?

– Az egyik kétségtelenül a nosztrai intézet volt. Ezt az intézményt 1858-ban adták át, s itt a vincés apácák felügyelték a rabokat. Csak a külső őrséget adta az állam egy főfegyőrrel az élen. 1949–1950-ben aztán az ÁVH lépett az apácák helyébe, s a férfibörtönné átalakított intézetben az MZ második emeletét papokkal töltötték meg. Volt, hogy gerincpróbáló kurtavasban egymás mellett szenvedett katolikus szerzetes és zsidó rabbi.

Tamáska Péter új könyvét, a Kis magyar börtöntörténelmet az Unicus Műhely adta ki. Rendelje meg a Vármegyeháztól!

– Sok a hívő a rácsok mögött?

– A valódi hívő kevés. Ám sokan menekülnek a hitbe, a hitet övező formaságokba odabenn. Ezzel is telik az idő. Márianosztrán például az ottani pálos rend szerzetese, József atya Bibliákat osztott szét a rabok között. Szívesen fogadták. Az atya később megnézte a könyveket, s meglepve látta, hogy mindegyikből hiányzott három-négy lap. Ugyebár a Bibliákat közismerten finom papírra nyomják, így lapjai alkalmasak cigarettapapírnak.

– Egy furcsa fogalom a szegedi Csillag kapcsán: száraz guillotine…

– Amikor 1997-ben Magyar Rab-szódia címmel dokumentumfilmet forgattunk a Csillagban, az akkori, még nem tényleges életfogytiglanosok közül többen is mondták, hogy a kötél jobb lenne, mint az a húsz-huszonöt év kínlódás az esetleges szabadulásig. Ez a száraz guillotine, tették hozzá.

– A rabok uralma okozza a legtöbb gyötrelmet az elítélteknek?

- Főként igen. Az informális struktúrába és a hivatalos struktúrába is be kell illeszkedniük egyszerre. És ez is elég bonyolult feladat. És hát a színvonal… A régi rendszerben minden rabnak el kellett végeznie az általános iskolát, ha nem volt meg neki. Ma nem kötelező, de ha el akarja végezni, akkor prémiumban részesül. Dolgozni is kötelező volt. A rendszerváltással és a börtönüzemek, rabgazdaságok válságával, megspékelve az elítéltek emberi jogainak túlzott hangsúlyozásával megszűnt a munka kötelező jellege. Ugyanakkor tovább esett a bekerülő népesség iskolázottsága. Az alsóbb néprétegek, a halmozottan hátrányos helyzetűek és ezen belül a munkátlan cigány lakosság szubkultúrája mintha még a késő kádárinál is szomorúbb képet mutatna. Az általános haladásban hívő híres 19. századi francia elmeorvos, Bénédict Morel 1857-ben írott könyvében már kimutatta, hogy az alkohol, az elégtelen munkabérek, a nyomor erkölcstelenítő hatása, a hiányos tanítás és nevelés milyen súlyos zavarokat okozhat a társadalmi piramis alján. A klasszikus liberális kor orvosa arról beszélt, hogy ezek hosszas együtthatása degenerált társadalmi osztályokat hoz létre, „amelyek között terjed a hülyeség és a büntetendő cselekmény”. Ha a neoliberális kor politikailag korrekt embere ma ilyen kijelentésekre vetemedne, száműznék a politikai osztályból.

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!