Március 14-én 17.30-kor Székelyföldi pecsétek és címerek címmel nyílik időszakos kiállítás a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban. Külön tározóban látható a székelyek – mondhatni – legfontosabb ereklyéje, az 1659-ben készült székely nemzet pecsétje.
a székely nemzet pecsétje, amelyből egyetlen darab készült 1659-ben (fotó:Dénes Emese, Krónika)
„Ezt a gyűjteményt én gyakorlatilag Zepeczáner Jenő nyugállományba vonult muzeológus kollégámtól vettem át, aki Székelyudvarhelyen állíttatta ki legelőször a Haáz Rezső Múzeumban” – emelte ki Csergő Tibor történész, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója, a kiállítás itteni rendezője. Hozzátette, a pecsétek és pecsétnyomók eredetiek, és a székelyföldi múzeumok gyűjteményeiből valók. Három műtárgyat kolozsvári múzeumoktól kölcsönöztek, ezek között található az egész tárlat legfontosabb eleme, egy „ereklye”, a székely nemzet pecsétje. Emellett a legnagyobb teremben elhelyezett pannókon is láthatók pecsétreprodukciók, pecsétlenyomatok, amelyek kiegészítik, gazdagabbá teszik a tárlatot, ezek Hargita Megye Tanácsa kezdeményezésére készültek. Szintén itt látható a történelmi székely zászlók reprodukcióinak gyűjteménye, melyeket ugyancsak a megyei önkormányzat készíttetett, 2010-ben láthattuk először az Ezer Székely Leány Napján.
A címerek használata – amint a történésztől megtudta a Székelyhon.ro – a lovagkorban terjedt el. Nem véletlen, hogy a kiállítás első termének közepébe egy lovagpáncélt helyeztek. A páncélt megfigyelve el lehet képzelni, hogy milyen nehezen lehetett azonosítani azt, akit ebbe beöltöztettek, főleg egy csata hevében, amikor is a szövetséges és az ellenség csapatokhoz tartozó nemesekre is hasonló védőöltözeteket húztak. Először a csatákban a sisak forgói voltak a megkülönböztető jelek, később kialakult a címerhasználat gyakorlata.
A falon a Magyarországi Máltai Lovagok Szövetsége lovagjainak címerei láthatók, a székelyek ugyanis a könnyűlovas hadviselés fajtáját űzték, itt nem voltak lovagok – mondta a történész. Hozzátette, a címerpajzsokat a hangulat kedvéért rakták ki. Egyfelől jól lehet érzékeltetni velük, hogy ezek a címerek, szimbólumok gyakorlatilag a pajzsformájukat a lovagkorból őrizték meg, valamint hogy a heraldika négy színt használt: a bíbort, a feketét, a kéket és a zöldet. A heraldika szigorú szabályairól különben a tározókban található könyvekből olvashatunk bővebben.
A tárlat törzsanyagát a legnagyobb teremben találhatjuk meg, átfogó képet kaphatunk a székelység képviseleti, helyhatósági és egyházi szervezetei által használt szimbólumokról a 15. századtól napjainkig. Csergő Tibor kifejtette, a szimbólumhasználat kezdetei az Erdélyi Fejedelemség korára vezethetők vissza. 1437-ben, a Budai Nagy Antal által vezetett parasztfelkelés nyomására megalakul a három erdélyi politikai nemzet („unio trium nationum”), a magyarok, szászok és székelyek szövetsége. Szerinte a fegyverviselési jogot kiváltságként élvező vármegyei nemesek, a szász és magyar városi polgárok, illetve székelyek azért kötöttek szövetséget, hogy megakadályozzák, hogy a jobbágysorban lévők önkényesen fegyvert ragadhassanak. Ekkor ült össze először Erdélyben az országgyűlés. A törvényeket mindig a fejedelem pecsétjével kellett hitelesíteni, 1659-ben viszont, kihasználva a fejedelmi hatalom meggyengülését, a szászsebesi országgyűlésben négy pecsét metszését szorgalmazták.
Ekkor készült el a székely nemzet pecsétje, amelyet külön tározóban láthatunk. Ezt Udvarhelyszék főkirálybírája őrizte és használta a nemzet nevében egészen 1865-ig. A székely székeket – mint közigazgatási egységeket – az 1876-os megyerendezéskor szüntették meg, Székelyföldön is vármegyék jöttek létre.
A dualizmus korában a székely nemzeti jelképek és Erdély címere mellett a magyar nemzeti szimbólumokat is használni kezdték. Az egyik tározóban például a történelmi Magyarországon létrejött második egyetem, a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem egyik diákjának oklevelét láthatjuk, amelyen már a magyar címer szerepel. A kiállítás harmadik termében a különféle székely céhek címereit láthatjuk. Amint a történész elmondta, ismét megfogható ezáltal, hogy a címerhasználat szorosan kötődött a szabadsághoz, vagyis a fegyverhasználathoz való joghoz, hiszen a céheknek azért lehettek címereik, mert ostrom esetén a városok védelmét kellett biztosítsák, persze fegyverrel.