Történelemportál

Bánffy Miklós gróf, a polihisztor

Bánffy Miklós gróf nemcsak politikusként jeleskedett: otthonosan mozgott a színház világában, drámát írt, rendezett, tervezett hozzá díszleteket és jelmezeket, kitűnően értett a zenéhez és más képzőművészetekhez, íróként pedig maradandót alkotott. Főműve, a háromkötetes Erdélyi történet 1934 és 1940 között jelent meg, átfogó képet fest a Monarchia utolsó éveiről, arról a korról, amelyet a parlament tagjaként élt át.

Bánffy Miklós 1874. december 30-án született Kolozsváron. Nagybirtokos családja bonchidai birtokán nevelkedett, majd kitűnő eredménnyel végezte el a gimnáziumot Budapesten. Már ekkor kacsintgatott a színházi élet felé: első színművét tizenhét-tizennyolc évesen írta, joghallgatóként a kolozsvári színház statisztája lett. Jogi tanulmányait Budapesten és Berlinben tökéletesítette, de a politikai pályát, melyre családja irányította, sosem érezte igazán magáénak. Székely Bertalantól festeni és rajzolni tanult, emellett zongoraórákra járt, sőt, ő maga is megpróbálkozott zeneszerzéssel. 1906-ban országgyűlési képviselő, valamint Kolozsvár és Kolozs megye főispánja lett, első nyilvános irodalmi sikerét is ebben az évben érte el Naplegenda című színművével. A drámát és további írásait is Kisbán Miklós álnéven adta ki.

Már sikeres író, mikor 1912-ben az Operaház és a Nemzeti Színház kormánybiztosává nevezik ki. Amellett, hogy az operavilág legkiemelkedőbb alkotásait tűzi műsorra, nem zárkózik el a modern daraboktól sem; az ő működése alatt mutatták be az Operaházban Bartók Béla két művét, A kékszakállú herceg várát és A csodálatos mandarint. Bánffy 1918-tól, a Monarchia széthullása utáni időben számos külpolitikai feladatot látott el, emberfeletti, ám sikertelen küzdelmet folytatva az országot sújtó békediktátum mérsékléséért. 1921-ben külügyminiszter lett Bethlen István kormányában, e minőségében érte el, hogy Baranya megyéből kivonuljanak a szerb csapatok, és Sopron környéke magyar maradjon.

Bánffy 1926-ban tért vissza Erdélybe. Régi-új lakhelyén a román állampolgárság felvételére kényszerült, állampolgársági esküjét személyesen Ferdinánd király előtt tette le. Bár elhatározta, hogy politikával nem kíván foglalkozni, mégis minden eszközzel küzdött sorstársai, az elnyomott erdélyi magyarok ügyéért. Válaszokat keresett a felfoghatatlan tragédiára, ezért is vállalkozott arra, hogy nagyszabású regényben írja meg Erdély elvesztésének történetét. Erdélyi történet trilógiája erdélyi arisztokraták szemszögéből mutatja be a Monarchia utolsó, a millennium historizmusával és felszínes nemzetieskedéssel átitatott évtizedeit, s rávilágít az akkor elkövetett mulasztásokra, amelyek nemzeti katasztrófába torkolltak. A háromkötetes mű éles társadalomkritikájában bizonyára többen is magukra ismertek, Bánffyt sok támadás érte az Erdélyi történet miatt.

Az Erdélyi történet kötetei: Megszámláltattál… (1934); És hijjával találtattál… (1937); Darabokra szaggattatol… (1940). A trilógiát a szerző lánya, Bánffy Katalin fordította angolra, ennek alapján aztán francia, spanyol, olasz és holland fordításban is megjelent. Angolul több kiadás is napvilágot látott már, 2013 nyarán a Random House óriáskiadó népszerű Everyman’s Library sorozatában jelenik meg. Német nyelvre Oplatka András ültette át, az első kötetet 2012-ben Bécsben adta ki a Paul Zsolnay Verlag.

„Növekvő aggodalommal láttam – írja Bánffy –, hogy dacára annak a szörnyű katasztrófának, ami népünket lesújtotta, senki nem akarta látni azokat a bűnöket, amik oda vezettek. […] Senki sem világított rá arra a tömérdek hazugságra, amivel közvéleményünket megmérgezték és melyek minden realitás iránt érzéketlenné tették az 1914 előtti közvéleményt. Senki sem mondta: »Ezen az úton többé ne járj!« – Senki sem hívta föl nemzetünket arra, hogy önmagát is nevelnie kell, valódi helyzetét kell meglátnia. Össze kell fogjon végre és igazi erkölcsi egységet formáljon ki önmagában ahelyett, hogy tovább sodortassa magát valótlan álmok útján, és ismét csupa maszlagot szívjon magába vezércikkekben és szónoklatokban, önámító bókot és csillogó frázist. Azt kellett látnunk, hogy újra távolodunk el minden önkritikától, sőt minden valóságlátástól is, és ismét süllyedünk vissza abba az ideológiába, ami a világháború előtt uralkodott minálunk. Minden bajt és hibát csakis magunkon kívül kerestünk, és szemet hunytunk saját vétkeink fölött. Azt kellett látnunk, hogy a magyar jövőt egyedül a múltnak visszaállításában keressük.”

Bánffy Miklós a bécsi döntés után újra tagja lett a magyar parlamentnek, a második világháborút is Budapesten vészelte át családjával. A front elvonultával visszatért Kolozsvárra, ahol az irodalmi életet akarta újraéleszteni. A németekkel való kollaborálással vádolták, íróként is egyre több megaláztatásban volt része. Birtokait, ingatlanjait elkobozták, kifosztva, betegen tért vissza Budapesten maradt családjához 1949-ben. 1950. július 6-án hunyt el, de végső nyughelyére, a kolozsvári családi kriptába csak 1976-ban tudták eltemetni.

A napokban nyitotta meg Martonyi János külügyminiszter Bukarestben a kétezer képet felvonultató Bánffy Miklós-emlékkiállítást.

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!