Történelemportál

Elvitetné Rákóczi hamvait Kassáról a szlovák érsek

Állítólagos magyarországi provokációk miatt (értsd: éneklés, versszavalás magyar nyelven) elszállíttatná II. Rákóczi Ferenc hamvait a kassai Szent Erzsébet-dóm altemplomából Alojz Tkáč nyugalmazott kassai érsek – tudósít pénteki számában az Új Szó.

Az egyházi személyiség elmondta: naponta látja, mit művelnek a Szent Erzsébet-székesegyházban a magyar turisták, aminek véget kell vetni. A nacionalista demonstrációknak nincs helyük a templomban – háborgott az érsek. Az elmúlt év végén bemutatott miséjén – nagy megdöbbenést keltve – így vélekedett: „Felhívom az egyházi és politikai intézményeket, hogy kezdjenek tárgyalásokat II. Rákóczi Ferenc és hozzátartozói földi maradványainak Magyarországra szállításáról. Mi, hívők és szlovákok szívesen átadjuk nektek, magyaroknak, és ti fogadjátok tárt karokkal. Így véget vetünk a jelenlegi nyugtalan helyzetnek” – idézte szavait a Slovenské národne noviny.

Évekkel ezelőtt, Vladimír Meciar regnálása idején a pozsonyi kulturális tárca olyan ajánlatot akart tenni Budapestnek, amely szerint Magyarországra szállítanák II. Rákóczi Ferenc és a késmárki evangélikus templomban eltemetett Thököly Imre földi maradványait. Cserébe főleg a dualizmus idején a mai Szlovákia területéről Budapestre és Esztergomba jutott műemlékeket kértek volna. Az ötletet akkora felháborodás fogadta, hogy rövidesen elvetették.

5 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!