A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Múzeumok Igazgatósága 2006 tavaszán megelőző régészeti feltárást végzett Tiszalök határában. Három hónap alatt 23 235 négyzetméteren összesen 417 régészeti objektum – bronzkori, szkíta és kelta települések maradványait – került napvilágra. A leletanyag alapján sikerült megállapítanunk, hogy az őskor emberei itt, ezeken a környező, vízjárta, mocsaras területekből kiemelkedő homokhátakon „telepedtek le” és nyitották temetőjüket.
szkíta kori tegezdísz (fotó: Jósa András Múzeum)
A szkíta kori temetkezőhelyre az egykori településtől északra fekvő homokdomb déli nyúlványán bukkantunk. A település határát 2500 éve megszállva tartó „szkíták” halottaikat felöltöztetve, felékszerezve helyezték a sírba. Egyeseket máglyán égettek el, majd gondosan összegyűjtött hamvaikat a sír fenekére szórták, másokat koporsóba fektetve helyeztek örök nyugalomra.
Az ásatás egyik legizgalmasabb, itt bemutatásra kerülő lelete a 320. objektumban került napvilágra. A nagyméretű, lekerekített sarkú négyzet alakú sírgödörben (232×176 cm, M.: 64 cm) nyugvó „harcos” hamvai körül további 7 db bronz nyílhegyet, 3 db vaskést és egy töredékes vas fokosbaltát találtunk. A túlvilági útra szánt étel és italmellékletek tartalmazó korongolt korsó és kézzel formált tál a sírgödör keleti és nyugati végében voltak elhelyezve. Érdekességként jegyezzük meg, hogy a vas fokosbalta a sír földjébe volt éllel beleállítva.
A csont tegezdísz a hamvaktól északra, két, bekarcolt geometrikus vonalmintákkal díszített csontlemez között feküdt. Felületén égési nyomot nem találtunk. Elképzelhető, hogy a hamvak sírba helyezése után tették az elhunyt mellé, esetleg olyan helyen feküdt, ahol a halotti máglya lángjai nem érték el. Az alig több mint 8 cm hosszú tárgyon egy fejét hátrahajtó, behajlított lábú nőstényszarvast (esetleg lovat) mintázott meg a korabeli mester. Előlapjának felszínét 36 db pont-kör minta díszíti. Hátlapján, a szíj befogadására szolgáló függőleges henger van kifaragva.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ez az első szkíta kori tegezdísz. A Kárpát-medencében is csupán három csontból faragott példányt ismerünk (Kassa, Szendrő, Törökszentmiklós). A szkíta kori tegezveretekkel legutóbb foglalkozó Kemenczei Tibor e tárgyak Kárpát-medencei megjelenését a Kr. e. 6. század közepére vagy második felére helyezte. A tiszalöki sírt e szerencsés leletnek köszönhetően a Kr. e. 6. század második felére, esetleg az 5. század elejére keltezzük.
Korabeli írott források és képi ábrázolások tanúsága szerint a szkíták koruk rettegett lovasíjászai voltak. A közelharcban lándzsát, kardot, rövidtőrt, az ún. akinakészt, valamint különféle baltákat (szagarisz) használtak. Leggyakrabban emlegetett és megörökített fegyverük az állati inakból és fából gondosan szerkesztett visszacsapó íj volt. A Kárpát-medence területéről jelenleg nem ismerünk ilyen íjmaradványt. A fennmaradt nagyszámú bronz- és csont nyílhegyek azonban ékesen bizonyítják, hogy a Kr.e. 7. század második felétől a kelta vándorlások megindulásáig a Dunától keletre eső területek lakossága ismerte és használta e halálos fegyvert.