Történelemportál

Bukarest bevétele 1916 decemberében – Maderspach Viktor főhadnagy visszaemlékezése

Rovatok: Visszapillantó

Hogy miként fog az oláh főváros sorsa alakulni, az egyelőre rejtély. A valószínűség amellett szól, hogy hosszú ostromra kell elkészülnünk. Bukarest Európának legmodernebbül kiépített vára. Brialmont tervei szerint megépített erődítmények öve veszi körül a várost. Külön vasúti rendszer köti azokat össze, mely a térképen majdnem szív alakúnak látszik. Egyes, a középpont felé irányuló szárnyvonalak a főütőerekre emlékeztetnek.

Maderspach Viktor mellszobra Telkiben (fotó: Csalavári László)

A fáma elsüllyeszthető páncéltornyokról, messze hordó ágyúkról, aknákról és szárazföldi torpedókról regél. Hála az égnek, a lovasságnak mindezen, a várháborúhoz tartozó szörnyűségekhez, mely a kalandos, érdekes mozgó harcot lövészárok-háborúvá merevíti, semmi köze. Mi csak bevárjuk a gyalogságot, a műszaki csapatokat és a nehéztüzérséget, és azután továbbnyomulunk kelet felé. […]

A Bukarest bevehetetlenségéről fönnálló hiedelem napról napra inkább regének bizonyult. A hadvezetőség már régóta tudta, hogy azok a bizonyos messze hordó ágyúk le vannak szerelve, hogy a Duna jobb partján, a Turtukája eleste után dúló harcokban szerephez jussanak. Ez a szerep szánalmas volt. A feneketlen őszi sárban megakadtak, a többtonnás csöveket tíz ökör sem bírta elmozdítani. Így az eseményeknek néma tanúi voltak, távol a harcok zajától, míg a főváros felé előrenyomuló csapatok rájuk nem akadtak. […]

Egyelőre Bukarest elé csak lovasság érkezett. A védősereg ellenállása inkább platonikus természetű volt. Borús, esős decemberi nap reggelén több járőr azt a parancsot kapta, hogy addig, amíg lehet, hatoljon be a városba. Erre a feladatra én is jelentkeztem. […] A vidéket még a békeidőből ismertem. A cukorgyár kéménye nem füstölt, azt azonban nem lehetett volna mondani, hogy a hely el volt hagyatva. Sőt ellenkezőleg! A látszólag cigányokból álló csőcselék már fosztogatott. […] A lakosság éppúgy viselkedett, mint Krajovában: hurrázott, és az ablakokból virágokat szórt. Mindenki azon volt, hogy kedvünkben járjon. A levantin eleganciával öltözött dandyk, kávéházi oroszlánok és a „profesoarák” [magukat tanítónőnek nevező kéjhölgyek] itt sem hiányoztak. […] Majdnem azt a benyomást szereztem, mintha a lakosság az ellenség bevonulását valami látványos népünnepélynek tekintette volna, nem pedig egy olyan eseménynek, mely minden nemzet történetében mint gyászos és szomorú epizód szerepel.

Régi ismerősöm és barátom háza mellett haladtam el. Nevét nem akarom megemlíteni, mert attól tartok, hogy ez által még most [1930] is kellemetlenségeknek és zaklatásoknak tenném ki. Tőle megtudtam, hogy a „Calea-Victorie”-n, a királyi palota előtt kozákok vannak. Ami oláh csapat volt, az állítólag már keleti irányban eltakarodott. A katonaság nagy része azonban alighanem polgári ruhába öltözött, fegyvereit eldobta, és a városban maradt. Ezen állítás valódiságát a feltűnő sok fiatalember és úton-útfélen található elhagyott fegyver és katonai felszerelési cikk tette valószínűvé. […]

Ajánlott olvasmányok

A magtárak a tavalyi és idei terméssel zsúfolásig meg voltak tömve. Ezt különben egész havasalföldi tartózkodásom alatt mindenütt megfigyelhettem. A legtöbb helyen ideiglenes hombárokat rögtönöztek, hogy a sok el nem szállított gabonaneműt tárolni lehessen. Az 1915-ös és 1916-os évben rekordtermés volt. Az antantügynökök mindent összevásároltak, csak hogy a központi hatalmak ellen tervbe vett éhségblokádot végrehajthassák. Miután azonban semmit sem lehetett elszállítani, az ország most a szó szoros értelmében fulladozott a saját zsírjában. De az oláhok ennek nem vallották kárát, mert a termények ellenértékét pénzben egyszer, sőt sok helyen kétszer is felvették. A németek az elszállításról most már bizonyára gondoskodni fognak. […]

Sűrű ködben lovagoltam járőrömmel északkeleti irányban. Grădiștea és Greci vidékén kellett felderítenem, hogy van-e ott még ellenség. […] Velünk szemközt jövő csapatokkal találkoztunk. A hangos magyar szó messziről megnyugtatott, hogy nem állunk ellenséggel szemközt. […] Magyar szóval üdvözöljük egymást. Valaki megismeri a hangomat, nevemen szólít. „Öcséd Bukovinában megsebesült.” Egy mérges nyíl, mely rossz szándék nélkül volt kilőve, kedélyileg mégis pár napra megnyomorít. Ilyen kísérteties ködalakok szájából tudtam meg azt is, hogy I. Ferenc József királyunk meghalt. Jellemző tünetek arra nézve, hogy a németek tábori postája mozgóharc idején éppoly megbízhatatlanul működött, mint a miénk. […]

De kedvező hírek is érkeztek. Kulcser tábornok megadta magát, és egész hadseregének roncsaival útban van valamely fogolytábor felé. Sivó egy teljesen pacifikált országon át békemenetekben siet kelet felé, hogy az ott várható döntő ütközetben részt vehessen.

A köd eloszlott, és most már erőltetett menetben haladunk kelet felé. Oláh katonának már alig lehet nyomát látni. Mintha újra Galíciában vagy Orosz-Lengyelországban járőröznénk. Állandóan orosz lovassággal találkozunk, akik azonban, pár puskalövés után, sietve kelet felé vonulnak vissza. Ha ily ütemben bírunk előrehaladni, az oláhokat és szövetségeseiket újév előtt a tengerbe szorítjuk. […]

Egyre sűrűbben találkozunk az északról Havasalföldre benyomuló csapatokkal. Magyarok, osztrákok és német szövetségesek vegyesen. Amikor a Jalomnica folyón átkelünk, már ilyen, északról dél felé a Kárpátok hágóin átkelt csapatok megelőztek bennünket, és az ellenséggel megütköztek. Urzicsényi mellett egy vasúti vonalat keresztezünk, és csatatéren haladunk ál. Muszka és német, valamint magyar halottakat vegyesen találunk. Utóbbiakat a mi árkászaink temették el. Az orosz hullák eltakarítására az oláh parasztokat kényszerítették. A lakosság különben azt állította, hogy ez az egyedüli felebaráti szolgálat, amelyet szövetségeseikért szívesen elvégeznek. Bár mindannyiukat ilyen állapotban látnák! Az oroszok borzasztó kíméletlenséggel jártak el a parasztsággal szemben. Ezt mi is megéreztük. Most már be kellett érnünk azzal, amit egy, a saját szövetségesét nem kímélő, tervszerűen és szándékosan pusztító ellenség meghagyott. […]

Az általános fegyverszünetről elterjedt hír, melyet békegalambnak hittünk, kacsának bizonyult. A tőlünk északkeletre hallható erős ágyúbömbölés arra engedett következtetni, hogy Buzeu környékén elkeseredett csata tombol. Mi naponta erős menetben haladtunk előre. Orosz lovassággal vívott járőrharcok, kisebb lövöldözések képezték a mindennapi kenyerünket, összecsapásra, lovasrohamra nem került a sor. […] Az oroszok, mert oláhokról most már szó sem esett, a Buzeu folyó mentén védelmi vonalat létesítettek, és a bal parton elsáncolták magukat. […]

A meleg, tavaszias idő az ünnepek alatt is tartott. A hadosztály-parancsnokság törzse karácsony estéjét francia pezsgővel ünnepelte meg. A német szakács által összeállított ünnepi menüről inkább hallgatok. A Buzeu folyó menti csatának ágyúdörgése képezte a karácsonyi ünnepek alatt zenei szórakozásunkat. A frontról beérkező hírek állandóan kedvezők voltak. A lovasított hadseregtartalékot sehol sem vették igénybe.

Az oroszok ellenállását gyilkos csatában sikerült megtörni. Amikor a folyón átkeltünk, a világháborúnak egyik legborzasztóbb csataterét volt alkalmam szemügyre venni. A német nehéztüzérségnek hatása pusztító lehetett. Olyan hullamezőt csak Gorlice után láttam. Sok ezer és ezer khakiszínű muszka hulla feküdt a mezőkön és mocsaras réteken szétszórva. Az oroszok ezen a vidéken a csata előtt hosszabb ideig tanyáztak. Ennek következményei igen szembeszökően mutatkoztak. Az egész oláhországi háború alatt most kerültünk első alkalommal teljesen kiélt vidékre. Amit az ellenség el nem fogyasztott, azt tervszerűen elpusztította. […]

A román operettháborúnak vége volt. Most már igazi katonákkal állottunk szemközt.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!