Történelemportál

Idén sem fogad látogatókat a krasznahorkai vár

Rovatok: Műemlék

A krasznahorkai vármúzeumot is felügyelő és működtető Betléri Kastélymúzeum igazgatója, Eva Lazárová tájékoztatása szerint a 2012. márciusi tűzvészben megrongálódott nemzeti műemlék idén sem fogad látogatókat. A Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM), valamint a helyi vállalkozók további jelentős bevételektől esnek el.

A vár alsó és középső részét a tervek szerint 2013 nyarán kellett volna újból megnyitni, miután tető alá kerül. A munkálatokat a hosszadalmas közbeszerzési eljárás, illetve a kedvezőtlen időjárás is késlelteti. „A várnak ebben a részében idén májusban, júniusban kellett volna befejezni a helyreállítási munkálatokat – közölte Lazárová. – A kivitelező mindent megtesz azért, hogy tartani tudja az ütemtervet, ám egy sor más tényező is közrejátszik. Ilyen például az időjárás; a napokban Krasznahorkán -14 fok hideget is mértek, ám a munkások ettől függetlenül hétvégén is dolgoztak. A Szlovák Nemzeti Múzeum idén újabb közbeszerzési pályázatokat ír ki, sok múlik azon, mennyi idő alatt sikerül lebonyolítani ezeket.”

A vár jelentős bevételtől esik el, hiszen 2012 márciusától nem fogad látogatókat; hasonló helyzetben vannak a Krasznahorkaváralján vendéglátóipari egységeket működtető vállalkozók is. „A szállóvendégek, az éttermeket igénybe vevő turisták száma az elmúlt évben több mint ötven százalékkal csökkent – mondta Mário Macko, a Vasgróf Étterem és Parasztház Panzió tulajdonosa. – Ennél is rosszabb a vár alatti parkolóban emléktárgyakat árusító és szórakoztató attrakciókat üzemeltető kisiparosok helyzete. Fellendülés idén sem várható. Hozzá kell tennem: a Krasznahorkára látogató magyarországi turisták számának csökkenése már 2009-ben, 2010-ben tapasztalható volt; ezt akkor a forint gyengülésének tulajdonítottuk.” Macko szerint a helyinél sokkal szélesebb körű hatása van annak, hogy a krasznahorkai vár nem üzemel. „A külföldi látogatók közül sokan nem igazán tesznek különbséget Krasznahorka és Betlér közt, ezért a térséget összességében kevesebb látogató keresi fel” – tette hozzá. Eva Lazárová szerint remélhetőleg a nemzeti műemlék egy része 2014 elejétől látogatható lesz.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!