Történelemportál

Karácsony az olasz fronton

Olaszország 1915-ös hadba lépése után háromfrontos harcra kényszerült az Osztrák–Magyar Monarchia. A nagy erőkkel megindult olasz támadás azonban elakadt az Isonzónál, és hosszú ideig elhúzódó, rengeteg áldozattal járó állóháború alakult ki. A központi hatalmak számára részleges győzelmet a caporettoi áttörés hozott, amikor az összevont német–osztrák–magyar seregek szétverték, és a Piave folyó mögé szorították az olasz csapatokat, ám előnyös helyzetük nem sokáig tartott. A Monarchia időközben kimerült, a hátországban zavargások kezdődtek, az olasz hadsereg pedig új főparancsnokkal az élén, angol és francia csapatokkal megerősítve újra támadásba lendült. A II. piavei és a Vittorio Veneto-i csatában halálos csapást mértek a széthulló Monarchiára.

hirdetés

hirdetés

A Monarchia és Olaszország közel hatszáz kilométeres határszakaszán több százezer katona nézett farkasszemet egymással. Az olasz hadsereg körülbelül ötszázezer, a Balkánról és az orosz frontról átirányított osztrák–magyar csapatok létszáma kétszázezer fő körül mozgott. A kétszázezer főnek több mint fele magyar katona volt. A hivatalos indoklás szerint a soknemzetiségű Monarchia hadvezetése a magyar katonákat tartotta a legmegbízhatóbbnak, ezért teljesítették szolgálatukat a legveszélyesebb frontszakaszokon, mint például az Isonzó völgyében és a Doberdó-fennsíkon. A két hatalom szembenállása három évig tartott: katonáink három karácsonyt töltöttek az olasz fronton.

„Méltón fogjuk megünnepelni – írta 1915 decemberében a Bedrossfalvi Újság, a császári és királyi nagyváradi 37. gyalogezred III. tartalék zászlóaljának tábori lapja – a következőképpen: rongyos istállócska – kavernák, betlehemi fény – nachlichterek, pásztori ének – sebesültsóhajok, arany – a katonaélet, tömjén – puskaporszag, mirha – a mir’ ha tudná az ember, tudós lenne; kétszáz gyermek megöletése – ugyanannyi talján halott.”

A falevelek lehullottak, de a katonák nem jöttek haza sem 1914, sem 1915 őszén, csak mentek egyre többen, egyre többfelé. A karácsonyi ünnepekre csak nagyon kevesen kaptak szabadságot. Akik a fronton maradtak, honvágytól szenvedve töltötték az ünnepeket. Számtalan katona szedte versbe bánatát a tábori lapok hasábjain.

Áll a vedetta [őrszem], szemével a holdra tekint,
környüle ünnepi csend; belseje vágy-teli, s hő
hadúri hűség fűti a lelkét.
Szíve pediglen messzire vágy:
otthoni ünnepek, jöjjetek el!

Az ünnepi hangulat még a legkietlenebb frontvonalba is belopódzott. Elnémultak a fegyverek, a katonák apró ajándékokkal kedveskedtek egymásnak, több helyen szerény karácsonyi ünnepséget is rendeztek.

„Igencsak bizonyos, hogy mihozzánk is ellátogat a Jézuska a fagyos decemberi éjszakán, s leteszi ajándékait. – írta a Bedrossfalvi Újság. – Jól értesült forrásból előre közölhetjük, hogy kinek mit hoz a Szeretet Istene. Íme, itt következik: a kommandantnak hosszú befehléket [parancsokat], az adjutantnak egy pihenőnapot, a 9. század parancsnokának két hordó heringet, a 10-ének jól kiképzett telefonistákat, a 11-ének díszes vendégsereget, a reknungszfürerlájfinántnak [számvevőtisztnek] vaskos havi számadásokat, a séfoficér úrnak egy gramofont… és végül, hogy el ne felejtsem: a provianttiszt úrnak semmit, ellenben ő fog adni mindnyájunknak.”

A magyar királyi nagyváradi 4. népfelkelő gyalogezred V. zászlóaljának tábori lapja, az Isonzómenti Tárogató 1917 karácsonyáról számol be.

„A harctéren töltötte zászlóaljunk a harmadik karácsonyt is. Örömmel mondhatjuk, jó kedvben, jó hangulatban, jó egészségben. Papp Jenő géppuskás hadnagy betanított a legénységgel egy betlehemi játékot, s derék bakáink igazán megkapóan, érzéssel, szépen adták elő a poétikus pásztorjátékot. […] Kiosztásra kerültek a hadsegélyező hivatal által kiküldött karácsonyi ajándékok, pipák, cigaretták, s egyéb apróságok. Ünnepi áhítattal énekelte a zászlóalj legénysége a vallási énekeket, s imákat mondott otthon maradt kis családjáért, kikre fokozott szeretettel gondolt ez estén. A zászlóalj zenekara víg magyar nótákkal szórakoztatta a legénységet, kiknek körében a tisztikar tagjai is megjelentek.”

A karácsonyi ünnepségen tréfás tombola is nevettette a katonákat.

„A sorsolás többek között a fogyatékos hajszálú Dr. Harsányi Béla barátunknak egy fésűt, […] Bíró Arnold bajtársunknak udvarlásai eredménye gyanánt egy pirospozsgás csecsemőt, Petrovics Miklós zászlóaljparancsnoknak, a libapecsenye nagy tisztelőjének egy tucat ludat – igaz, hogy csak fából – […] szóval mindenkinek azt juttatta ki a szerencsekerék, ami a legjobban illett reá, s így nem csoda, hogy a sorsolás eredménye sok vidámságot váltott ki. Az estély folyamán a remekül feldíszített karácsonyfa mellett sok jókívánság hangzott fel az otthon levő családtagokra, akik gondolatban mindnyájan itt voltak mellettünk szívünkben.”

A szenteste nyugalomban töltött perceire nagy szükség volt az egyre több áldozatot követelő háborúban. A katonák ebből az élményükből merítettek erőt, hogy továbbra is helyt tudjanak állni az embertelen küzdelemben. Sok harctéren megtörtént, hogy a szemben álló katonák előmerészkedtek a lövészárkokból, és beszélgetni kezdtek. Jókívánságokat mondtak, sőt, meg is ajándékozták egymást cigarettával, édességgel. Jámbor Lajos, a négyes honvéd gyalogezred hadnagya megható versben emlékezett meg arról, hogy a frontvonal közelében egy olasz faluban helybéli gyerekek gyűltek az ünneplő magyar katonák karácsonyfája köré.

A szent este!
Mindenütt öröm, mindenütt fény,
angyalsuhogás, kelő remény,
kacagás piros gyermekajkon,
cukor és cukor, ha leszáll az alkony:
a szent este…

Ám itt sötét!
Minden ablak sötét.
Apák és anyák arca is sötét.
Gyermek sem várja angyal jöttét.
Nem gyúlnak gyertyák és nincs cukor.
Minden szem hideg, minden ajk néma,
minden homlok komor.
Itt meghalt a Krisztus,
s most születik a Nyomor…

De mégsem!
Nézzétek, egy-egy pajtában, színben
egy kis láng libben,
libben ágról-ágra,
s száz másik fénylik fel nyomába’,
s a száz kis lángok egész tetőig
ragyogásukkal a színt betöltik,
és ujjongva táncolnak arany-ezüst fonálon,
s végig szétömölnek a hideg utcasáron,
és idegen házak ereszét simogatják,
és sötét ablakoknak szemeit nyitogatják
a száz kis gyertyalángok…

Ének is harsan, magyar ének,
hideg csöndjében olasz éjnek.
Ima is zendül, karácsonyi fohász,
rövid, katonás,
mégis áhítat fátylaz a szemekben
hisz képzeletben otthonában jár
minden gabrieli öreg csatár.
Viharvert arcokon mosoly is derül:
a Betlehemesek járják emberül.
És végezetül némi ajándék is esik…

Előbb csak távolról lesik,
aztán a fény, a dal a játék
a gyereknépet mind közelebb csalja.
S íme, tele van velük a fa alja…
És akkor odalép az ezredes, e hódító nagy úr,
szemében a szeretet lángja gyúl,
s ezrek sorsa felett döntő kezével
a fa kincseit osztogatja széjjel:
kis bambino, nesze, nesze, nesze!
Itt és ott, körül
egy-egy kendő könnyet törül,
s hallatszik kis sírások halk nesze…

Hódított földön, olasz síkságon
így ment végbe a magyar karácsony.

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!