Húsz éve, 1992. október 4-én halt meg Bay Zoltán Lajos magyar származású amerikai fizikus, a múlt század egyik legkiválóbb tudósa, az első holdradar kidolgozója.
1900. július 24-én született Gyulaváriban. A híres debreceni kollégiumban érettségizett, majd elvégezte a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakát. 1926-ban ösztöndíjjal Berlinben dolgozott, ekkor fedezte fel, hogy az aktív nitrogéngáz szabad nitrogénatomokat foglal magában.
Bay Zoltán (fotó: wikipedia.org)
Hazatérése után, harmincévesen az ország legfiatalabb tanszékvezető professzora lett a Szegedi Egyetem elméleti fizikai tanszékén. Munkatársaival kifejlesztett egy újfajta elektrokardiográf-készüléket, sőt közel járt a szívritmus-szabályozó, azaz a pacemaker megvalósításához is. 1936-ban Magyarország egyik legjobban felszerelt tudományos műhelye, az Egyesült Izzó kutatólaboratóriumának élére hívták meg, ezzel egy időben a budapesti Műegyetemen – az országban elsőként – atomfizikai tanszéket hozott létre.
A tanszéken a fotonáram mérésére használt ipari célú elektronsokszorozót a fotonszámlálás leggyorsabb eszközévé fejlesztette, ma is ez az elv képezi alapját minden gyors atomszámláló eljárásnak. Később, már az Egyesült Államokban eszközével bebizonyította, hogy elektron-foton ütközések során az energia megmaradásának törvénye nemcsak statisztikus átlagban, hanem 0,00000000001 pontossággal teljesül.
A második világháború alatt a honvédség őt bízta meg a rádiólokátor, azaz a radar kifejlesztésére alakult tudóscsoport munkájának irányításával. Vezetésével 1943-ra sikerült olyan készüléket szerkeszteni, amely már 18 kilométer távolságból észlelte a tárgyakat. Bayban ekkor fogant meg az ötlet, hogy “küldjünk jeleket a Holdra, és nézzük meg, miként érkeznek vissza”.
Budapest ostroma után berendezései nagy részét a Szovjetunióba vitték, és bár képesek voltak új berendezést összeállítani, ez – kényszerből – hosszabb hullámon működött, rosszabb volt jel/zaj viszonya. A rendelkezésükre álló energia is kevés volt, a zavaró zaj tízszeresen múlhatta felül a várható visszaérkező jeleket. Bay ezért a visszaérkező jelek összegzését javasolta, és a kísérletek sikerre vezettek. Az eredményeket 1946. február 6-án hozták nyilvánosságra. Nagyjából ugyanekkor egy összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között dolgozó amerikai csoport szintén végrehajtott egy ilyen kísérletet, de az elsőbbséget általában a magyaroknak tulajdonítják.
A kísérletével a radarcsillagászat tudományát megalapozó Bay – aki 1936-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt – 1945-ben az MTA rendes tagja és az Elektrotechnikai Egyesület elnöke lett. A politikai helyzet alakulása azonban mind reménytelenebbé tette helyzetét, végül a kommunista hatóságok zaklatásai és egy készülő koncepciós per elől 1948-ban Amerikába emigrált.
Kísérleteit a George Washington Egyetem professzoraként folytatta, 1955-től 1972-ig az Amerikai Méréstudományi Intézet osztályvezetője volt. A fény sebességét vizsgálva kimutatta, hogy az légüres térben független a fényforrástól, a fény erősségétől, frekvenciájától és irányától, a mérő személytől. Bay a lézerfény frekvenciáját és a sokszorta kisebb mikrohullámú generátor frekvenciáját kapcsolta össze, és megalkotta a “fényre szabott métert”. A Nemzetközi Méterbizottság 1983-ban fogadta el az általa javasolt definíciót, amely szerint 1 méter az az út, amelyet a fény légüres térben a másodperc 1/229792458-ad része alatt megtesz. Eredményéért megkapta a – harmadszor kiosztott – Boyden-díjat. Amikor 1981-ben az MTA tiszteletbeli taggá választották, erről tartotta harmadik székfoglaló előadását. (Rendes tagságát nem lehetett visszaállítani, mert annak feltétele a magyar állampolgárság, és attól az ötvenes években megfosztották…)
A világhírű tudós emigrációjában is “jó hazafi és a humanista eszmék harcosa” maradt. 1973-ban engedélyezték először, hogy hazalátogasson, ettől kezdve még hajlott korában is rendszeresen megfordult itthon. Szülővárosa, Gyula kitüntetéssel ismerte el érdemeit, tagja volt a Kulturális Alapítvány Erdélyért vezetőségének és az Alföld Alapítvány kuratóriumának. Kilencvenedik születésnapján Washingtonban Göncz Árpád államfő adta át neki a Magyar Köztársaság rubinokkal ékes zászlórendjét.
1992. október 4-én Washingtonban hunyt el, hamvait kívánságának megfelelően szülőföldjén helyezték végső nyugalomra. Nevét viseli a magyar kormány által alapított, alkalmazott kutatásokkal foglalkozó intézethálózat és közalapítvány.