Történelemportál

Szendrői vár: kész a torony és a bástya

Augusztus 17-én adják át a szendrői várhegyen az egykori lőportorony helyén épült kilátótornyot és a visszafalazott délkeleti bástyát – írja a műemlékem.hu magazin.

Az Észak-Magyarországi Operatív Programon belül több mint 70 millió forintos pályázati támogatással megvalósult fejlesztést alapos kutatómunka előzte meg: az úgynevezett Felsővár központi magját, a hajdani lőportorony maradványait Tomka Gábor régész vezetésével tárták fel az elmúlt években. Az alapos feltárásra már csak azért is szükség volt, mert a várnak, ami leginkább ágyúállásként ellenőrizte a Bódva-völgyet a 17. században, csak csekélyebb maradványai maradtak meg: a lőportorony egy 1699-ben bekövetkezett robbanás során repült a levegőbe, az olaszbástyás védművekbe pedig a kurucok robbantottak bele 1707-ben. Az akkor már használhatatlan erődítmény köveinek zömét így a lakosság már a 18. század során legörgette a völgybe a környező építkezésekhez.

Szendrőnek, bár stratégiailag fontos helyen fekszik, nem volt szerencséje a középkori, kora újkori váraival, erődítményeivel. Az első várát a Bebek család rezidenciájából alakították ki, ám a hegy lábánál fekvő (kisebb részeiben ma is látható) erősség a 16. század közepére elavulttá vált. Igyekeztek ugyan korszerűsíteni, ám végül inkább új erődöt építettek a Bódva partján, amit a Felső-magyarországi Kapitányság védőbástyájának szántak. Ezt az úgynevezett Németvárat azonban hamarosan alámosta a folyó áradása, így használhatatlanná vált. Ezután kezdték el az ágyúállást, vagyis a Felsővárat kiépíteni vélhetően Cristoforo della Stella olasz hadmérnök tervei alapján a várhegyen, azonban meglehetősen lassan haladtak vele, egyik bástyáját sohasem fejezték be. Tomka Gábor kutatásai szerint az 1660-as évekre érte el leginkább késznek minősíthető állapotát.

„Természetesen folytatni kellene majd a munkát, hiszen a terület nagy részét még megkutatni sem sikerült” – mondta el a műemlékem.hu magazinnak Kosdi Attila építész, a megyei kormányhivatal örökségvédelmi irodájának munkatársa. „A Farkas Pál tervezte kilátótorony felépítése, a délkeleti bástya visszafalazása és a terület megtisztítása természetesen nagyon nagy eredmény, ám figyelmesen szemlélve a területet, látszik, hogy egyes falszakaszok, bástyamaradványok szinte előbújnak a föld alól.”

A hajdani ötszögletű erődöt-ágyúállást külső földvédművek erősítették, amelyek egy része szintén világosan kivehető a várhegyet övező erdőben. Portálunk információja szerint a szakemberek azt remélik, hogy néhány éven belül – természetesen új pályázati források segítségével – az egykori erődítmény bástyáit, kötőgátjait körben sikerül visszafalazással láthatóvá tenni.

2 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!