Történelemportál

Both-vára legendája

Rovatok: Visszapillantó

A Vároldalának Békény és Várpatakára néző két (dél és északi) oldala csaknem függőleges; itt a természet erőditett s ekként csak keletről és nyugatról, honnan a hegytető megközelithető volt, emelt védmüveket az ember alakitó keze. Nyugatról egyes, keletről kettős – még most is 4 öl széles, 2 öl mély – sáncz metszette át a keskeny hegyhátat. A nyugati sáncztól 100, a keleti belső sáncztól 60 lépésnyire, egy köridomu 100 lépés kerülettel biró felső vár van, mely a kétoldali szárnyerődök csaknem középpontján a középkori váraknál szokásos belső balliumot képezte. Ezen belső körerőd keleti és nyugati részén két hatalmas zömtorony (donjon) állott, melyek halomra vannak most omolva; de csak csekély ásásra is falomladványokra, nagymennyiségü ragacs (cement) töredékre és kőre lehet akadni, mi e donjonok egykori lételét kétségtelenné teszi. Az ezeket összekötött köridomu várfalak az északi oldalon még 1–2 láb magasságban ma is állanak, a déli oldalon csak gátonya vehető ki.

E csekély nyomok elégségesek arra, hogy e vár egykori lételét biztosan megállithassuk. A hagyomány azt mondja, hogy az Hiripné vára volt. Ennek a Hiripnének pedig két fia volt, Ábrahám és Damokos, mindkettő vitéz levente, de mind kettő zsarnok, kik a vidéket e bevehetetlen sziklavárukból nyomorgatták, s főként kedvtelve rabolták el a vidék legszebb szüzeit. Ez bosszura hivta fel a sértett szeretőket, miért azok egyre-másra jelentek meg a vár alatt, elégtételt követelni a leányrablóktól.

Van a Várpatak és Holyvás patak közt egy hegyfok, melyet most is Damokosnak neveznek, itt vivott az ily merész kihivókkal Damokos, tul a Békényen, a ma is Ábrahámnak nevezett helyen pedig, másik testvére; ily párbajaikról többnyire győzelmesen tértek vissza babérkoszoruval váró, s csatáikban a vár tornyából gyönyörködő anyjukhoz.

De elvégre is emberükre találtak, mert egy napon két gyászos vitéz hivta viadalra a két leventét, kik legyőzetve vérzettek el a küzdtéren. Hiripné kezeiben elfonnyadott a babérkoszoru, s fájdalmában nem sokára fiai után halt el. A nép pedig lerombolta a bünfészket.

Ez a vároldali romoknak regevilága, mi e várnak régi épitését látszik jelölni. A romokat ugy látszik, később kiigazitották, mert a XVII. század végén azt a Both-család birtokában látjuk, lakja pedig azon Both királybiró, ki a Rákóczi-forradalom alatt Gyergyó hős népét a nemzet ügye mellett vezérelte, kit hősiessége, s gyászos vége a gyergyóiak emlékében szent vértanuvá tett.

Mig Rákóczinak Isten és Szabadság szóval jelzett zászlói fennlobogtak, addig Gyergyó természettől védett földére ellenség nem léphetett, de 1707-ben, a haza ügyének hanyatlásakor, Akton győzelmesen előnyomuló serege mindent feldulva, közelgett Csík felől Gyergyónak. Both királybiró harczedzett bátor népét összegyüjtve, a Geréczesre elébe ment, s ott a győzelemhez szokottat feltartóztatván, nagy veszteséggel visszaverte; de a szentdomokosiak között találkozott két oláh, kik havasi mellékösvényeken bevezették az ellent Gyergyóba. Ekként a helyükön emberileg megállott gyergyóiakat váratlanul hátulról is megtámadván, két tüz közé szoriták és szétverték, a nép elmenekült a havasokra, de a soha nem hátrált hős vezér Both vérző sebeitől lankadtan az ellenség fogságába került, azon ellenség kezébe, mely győzelmét undok tettekkel szennyezé be, mert Akton féktelen labanczai a védtelen Gyergyónak esve ugy feldulták, hogy nem maradt egy fedél sem, mely alá lovaikat beköthették volna; a győzelemittas vezér pedig feldulta Both várát, s őt magát czéltáblának kiállitva, kis fiaival lövöldöztetett reá, mig nemes lelke – a nép hite szerint – égbe szállt.1

Cserey Mihály is elbeszéli e történeti tényt,2 de egészen máskép. A népet Akton ellen vezetett királybirót Elekes Andrásnak nevezi. Emliti Akton bérenczeinek rémitő dulásait, elmondja, hogy a falukat felégették, a marhákat méneseket elhajtották, a szárhegyi kolostort feldulták, s a kurucz barátokat (szerzeteseket) jól megdöfölték; az elmenekült nemesek házait, azok között Lázár Ferencznek szárhegyi kastélyát is fölégették. Both András levágását is emliti Cserey, de hogy minő állásban volt, nem mondja; azonban Losteiner, a hitelt érdemlő történetiró, mint királybiróról szól róla,3 s embertelen kivégeztetését történeti érvényre juttatja; miért a Both királybiró emlékével kapcsolatba hozott várromnak szent emléknek kell lenni minden honfi előtt, oly töredéknek, mely a szabadság egy magasztos vértanujának emlékével van kapcsolatba hozva.

Szokásban van, hogy hushagyó kedden a sz.-miklósi fiatalság kigyül a Vároldalára, honnan estve szurokkal és szalmával elkészitett tüzes kerekeket bocsátanak le, végre nagy örömtüzeket gyujtva, azok körül hatalmas áldomást csapnak. Hogy e népünnep honnan vette eredetét, már a hagyomány sem tudja; lehet, hogy azt eredetileg Both emlékére szervezték, később azonban a keletkezés indokát elfeledték az utódok, vagy ha nem ugy van is, könnyen kapcsolatba lehetne hozni Both nevével, ekként a hősnek maradandó emlékünnepet szerezvén.

  1. Losteiner Chronologica descrip. kézirat. []
  2. Nemzeti könyvtár 389. lap. []
  3. Megtörténhetik, hogy két királybirája volt ekkor Gyergyónak; egy, ki a civil dolgokat végezte, egy másik, ki a haderőt vezényelte. []
A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!