Történelemportál

Pannon töredék

Meglepetések sora tarkítja a legnagyobb kánikulában is zajló régészeti ásatásokat a Tolna megyei faluban. Az eddig előkerült leletek alapján a sok ezer évvel ezelőtt ott élő pannon nemzetség különleges szokásaira derül fény – de hogy hová tűntek az emberi csontvázak, arra még nincs magyarázat. A Szabad Föld munkatársai az európai viszonylatban is jelentős feltáráson jártak.

Bárhol leszúrhatjuk az ásót Regölyben, minden valószínűséggel cseréptöredéket vagy vasból készült tárgydarabkákat találunk. A környék hihetetlenül gazdag régészeti leletekben, ősidőkre visszamenőleg nyoma van itt az emberi kultúrának. Ugyanakkor a múlt faggatóit bármikor érhetik meglepetések. Amint ez nemrég meg is történt.

Messziről nem látszik túl magasnak a sánc, de amikor felmászunk a tetejére, hümmögünk egyet: azért a letűnt korok emberei tudtak építkezni. Az erdő elrejti a területet, az viszont ismeretes, hogy a kora vaskorban itt húzódott a földvár védelmi rendszere, ami megóvta a települést.

„Ilyeneket kell keresnünk?” – kérdezte huncutul egy fiúcska a tavaly nyári régésztábor első napján, amikor a föld átszitálása közben rátalált egy csontszobrocskára. Később kiderült róla, hogy egy Janus-ábrázolás, ami az eddig ismerteknél jóval korábbi, így egyetemes kultúrtörténeti jelentőségű. Indulásnak nem volt rossz! Az értékes kincset a szekszárdi múzeumban őrzik, ha látni szeretnénk, oda kell autóznunk. Ezt meg is tesszük, de előtte még sok meglepő dolgot feljegyzünk az ásatás helyszínén.

– Ez egy magánporta, düledező ház állt rajta – mutat körbe Szabó Géza, a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum régész főmuzeológusa, aki a kutatást Fekete Máriával, a Pécsi Tudományegyetem ókortörténeti tanszékének vezetőjével végzi. – Mivel a felszínen figyelemre méltó leleteket találtunk, már a kilencvenes években szerettük volna feltárni a területet. Tavaly sikerült megegyeznünk az új tulajdonosokkal, a kecskeméti Strupka–Magyar házaspárral, így lebonthattuk az épületet és elkezdődhetett a munka. Sajnos a támogatásokat illetően nem állunk jól. A munkálatokat főleg a régésztábor diákjaival végezzük.

Kultikus helyen, földpiramison állunk. A halom fontosabb részeit már kiásták. Különleges szerkezete alapján biztosra vehető, hogy ehhez hasonlóról nem tudni az európai földrészen. Valaha az elhaltak rituális búcsúztatását szolgáló szentély lehetett, melynek falán kívül kerek és szögletes oszlopnyomok tátongnak. Szemmel láthatóak a faszénmaradványok és az agyagba való rétegződésük. Ennek egyik magyarázata az, hogy miután a fejedelem is meghalt, a gerendaépítményt a tetemével együtt felgyújtották, majd a halmot tovább növelve nyolc-tíz méteres kurgánt (korhányt–halomsírt) építettek rá. Hogy halottak is lehettek, arról a meglévő sírkamrák árulkodnak, némelyik nyolc méter mélyen feküdt a valamikori épület alatt. Az viszont meghökkentő, hogy emberi maradványokat nem találtak a sírokban! Viszont elkülönítve apró darabokban lévő csontokat és összetört tárgyakat igen. Nem kétséges: itt nem hagyományos módon, hanem a szokásostól jóval eltérő rítus szerint temetkeztek. Szabó Géza azt sem tartja kizártnak, hogy (miként azt egyes szkíta törzsek kapcsán említik) a haldokló által felajánlott testét a többiek feldarabolták és elfogyasztották.

– Hogy kik voltak ezek az emberek? Az eddigiek alapján kijelenthetjük, hogy a Krisztus születése előtti VII. század második felében telepedtek itt le. A Kaukázusból, a Kubán folyó vidékéről keltek útra, de gyökereik egészen Szibériáig nyúlnak vissza. Valószínűleg Kis-Ázsián át vándoroltak, a Fekete-tengert nem északról, hanem délről kerülték meg, a Balkánon át érték el Dél-Dunántúlt. Ezt a regölyi kerámialeletek alá is támasztják, hiszen a mai török, örmény, iráni területeken találtam párhuzamokat. Nemrég jöttem haza Törökországból, múzeumokban és régészeti helyszíneken jártam. Az urartui anyagban felfedeztem egy visszahajtott, üreges peremű tálat, pontosan olyat, amilyennek egy tenyérnyi darabkája nálunk is előkerült.

A messziről érkező nép közé beolvadt a helyi halstatti lakosság. Szoros kapcsolatot ápoltak a tőlük délre élő illírekkel, venétekkel és etruszkokkal is. Az indoiráni vezetőréteg által létrehozott önálló királyság az ókori forrásokban „pannon területeknek” (Pannónia) tartott részen alakította ki birodalmát, melynek lakói a pannonok voltak. Vagyis ők képezik a hiányzó láncszemet, hiszen az utánuk következő kelta népek ismeretesek a történelemben. A most felfedezett pannonok viszont háromszáz éven át képesek voltak megtartani és megvédeni a mai Regöly helyén álló központi településüket, melynek legfontosabb halomsírjában nagy valószínűséggel egyik vezetőjük is nyugszik.

Mindezek csak nekünk számítanak újdonságnak, az ásatás résztvevői már kívülről fújják a részleteket. Vannak köztük visszatérők, mint például a dunaújvárosi múzeumpedagógus, Medvegy Zsuzsa, aki hatvanon túl rangidősnek számít. Tavaly egy hetet töltött a helyszínen, idén viszont azt tervezi, hogy egész nyáron itt szorgoskodik. Másokhoz hasonlóan ő is komótosan átszitálja a földet, hátha előkerül belőle valami. Legtöbbször kerámiadarabka, ékszermaradvány, bronztárgytöredék. Egészben szinte semmi maradt meg, ebből következtethető, hogy a pannonok valamiért mindent összetörtek.

Szekszárdról jött a táborba a tizenegy éves Gyalus Bence, akinek eddigi legnagyobb „fogása” egy csont nyílhegy volt. Ami azért figyelemre méltó, mert a hazai régészeti anyagban nincs ilyen, tehát csak máshonnan vagy kereskedelmi úton juthatott el idáig.

Kürthy Dóra, az ELTE geológushallgatója a köveket fogja vallatóra. Összetételüket egyszerűbb meghatározni, mint származási helyüket. Egyik kődarabról a ráolvadt bronzszemcsék, másikról meg fekete égésnyomok utalnak a múlt rejtélyeire.

Szabó Géza (fotó: Ujvári Sándor)

– Itt ez a csizma – veszi kézbe Szabó Géza az agancsból faragott kultusztárgyat. – Két darabban került elő, az alsó része tíz éve, a felső az idén. Formája alapján keleti származású. Az öltözettel kapcsolatos, töredékeiben fellelt csont díszítőelemek, bronz ékszerek, arany hajkarikák vagy a harci életmódra mutató vasfokos, pikkelypáncél, nyílhegy, lószerszám szintén keleti eredetre, sok szempontból a szkítákkal rokon rétegre utal.

Való igaz, a tárgyak sok mindenről mesélnek. A regölyi ásatás négy-öt évig még biztosan eltart, addig számos szenzációs lelet előkerülhet. De az már most biztos, az európai őstörténet egyes fejezeteit újra kell gondolni.

Ami pedig a Janus-szobrocskát illeti: a kétfejű csontfaragvány megegyezik a római kultúrkörben ismert istenábrázolásokkal. Ám Janus tisztelete az etruszkok idején háttérbe szorult, regölyi felbukkanása inkább arra bizonyíték, hogy rajtuk kívül eső, de velük kapcsolatban lévő, esetleg rájuk erős hatást gyakorló kultúrák népéhez kötődik.

1 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!