Történelemportál

Borral folyó Kánaán – a Múzsák kútja Visegrádon

A hétvégén adták át a visegrádi királyi palotában az újjáalkotott Múzsák kútját. Ahogy egykor a Mátyás-kori eredetiből, ebből is bor folyik.

Bár a 15. század során fantasztikus kőfaragványok születtek a Kárpát-medencében, legtöbbjüknek jó esetben a töredékei, vagy csupán az emléke maradt fenn. Bár a visegrádi királyi palotában a leghíresebb kút a Herkulesről elnevezett volt – ennek rekonstrukciója a négy szárnnyal zárt udvaron látható –, a kényelmet több is szolgálta.

Ha nem is kortársként, de Mátyás király halála után néhány évtizeddel járt a palotában Oláh Miklós, aki Hungaria című művében így írt az egyikről:

„Itt négyszögletes függőudvar van, boltozatokra, illetve borospincékre támaszkodik, s épült királyi költséggel, ezek tágasak és szépek; hasonlóan négyszögletes kövekkel van fedve, s rajta egyenlő távolságban egymástól hársfákat ültettek, ezek illata tavaszidőben mindent eláraszt, és látványuk is igen kellemes. A kellős közepén remekbe készült forráskút emelkedik, vörös márványból faragták, a múzsák alakja domborodik rajta, s a csúcsán egy Cupido-szobor márványtömlőre telepedve nyomja ki a jóízű, hideg vizet, mely a szomszéd hegyen fakadó forrásból vezetéken jut el ide, és zenés csobogással szökik csöveiből egy márványkádba, majd onnan egy kerek medencébe. Ebből a kútból, a híres Corvin Mátyás király parancsára – az ő műve minden építkezés, melyet itt elmesélek – diadalünnepei idején bor folyt, ahogy az idősebbektől hallottam, hol fehér, hol vörös; fentebb, a hegy lábánál engedték bele ügyesen a vezetékbe. Ezen a helyen szokott a király maga is tavaszi és nyári napokon a virágzó fák között napfürdőzni, levegőzni és ebédelni, sőt néha követeket is fogadott itt, illetve válaszolt nekik.”

Bár a Múzsák kútjából fennmaradt néhány faragott kőtöredék, ahhoz azonban kevés, hogy pontosan rekonstruálni lehessen, még eredeti helye sem azonosítható hitelesen, ugyanis az Oláh Miklós által megnevezett helyszínen, a kápolna előtt nem kerültek elő a maradványai. Az újraalkotott mai kút az eredetinél kisebb méretben, modern anyagból készített alkotás, amelyből a megnyitó alkalmával valóban bor folyt, a Palotajátékok keretében adták át.

„A cél nem egy pontos másolat, hanem inkább az eredeti kút szellemét idéző alkotás elkészítése volt” – mondta el a műemlékem.hu magazinnak Buzás Gergely, a Visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatója. „A palota reprezentatív terein túl az ilyen finom megoldások, elegáns részletek adták a késő gótikus, kora reneszánsz paloták méltóságát.”

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!