Történelemportál

Csurka – Irodalmi-közéleti portrékísérlet a „nehézfiúról”

Ne tagadjuk, gyakran erkölcstelennek tűnnek az utólagos szeretet különféle megnyilvánulásai. Arra gondolok, amikor a jeles közéleti ember eltávozik az élők sorából, és néhány héttel később fércművekben szeretik agyon olyanok, akik életében hallgattak, mint a csuka. Domonkos László friss Csurka-monográfiájának ezzel ellentétes a keletkezéstörténete. A szerző hosszú ideje dolgozott az író-politikus életrajzán, és amikor megérkezett a gyászhír, a munka nagy részével már elkészült. Szerencsés és szerencsétlen körülmények együttállásából született meg tehát a könyv, de a lényeg, hogy megszületett, ráadásul olyasvalaki írta, aki évtizedek óta ismerte Csurka Istvánt, sőt a készülő könyv kedvéért több ízben beszélgettek egymással a pályakép és az életrajz fontos állomásairól.

hirdetés

hirdetés

Domonkos László kifejezetten Csurka István egyéniségét vizsgálja, és jól teszi, hiszen a teljes irodalmi és politikai kapcsolatrendszer feltérképezése megoldhatatlan feladat elé állította volna. Üdítően újszerű, ahogyan a korai évek, az indulás körülményeit ismerteti, eddig nem ismert részleteket közöl a családi háttérről, a kényszerű vándorlások, a budapesti gyermekkor színhelyeiről. Mélyen alámerül a fiatal Csurka realista prózájába, nem hiszem, hogy a szakembereken kívül sokan ismernénk a korai esztendők paraszti tárgyú novelláit, kisebb írásait. Magabiztosan lajstromozza Domonkos László a tengernyi politikai információt is, jó érzékkel idomítja az adatokat eredeti szándékához, annak a némiképp meglepő ténynek a rögzítéséhez, hogy Csurka Istvánt csak azok nevezték rémnek és megrögzött antiszemitának, akik megrekedtek a rendszerváltozás utáni kultúrharc silány vádaskodásánál.

Csurka István – mindannyian tanúsíthatjuk, akik ismertük őt – alapvetően félreértett személyisége a magyar irodalomnak és közgondolkodásnak. Talán az egyetlen háború utáni írónk, akit látványos politikai szerepvállalása annyira stigmatizált, hogy ellenfelei, a magyar kultúra gebinesei, az emlékét is kitörölnék irodalomtörténetünkből. Ezen a torz, ostoba felfogáson változtatni – pátosz nélkül írom – elsőrendű nemzeti sorskérdés. Az író Csurka István teljes eltagadása nemcsak méltánytalan, de felháborító is, különösen ha azt tekintjük, hogy mostanság milyen silány minőségű íródeákok tódultak fel a magyar irodalom képzeletbeli katedrájára.

A szerző pontosan ábrázolja Csurka István jószívűségből, indulatosságból, önzetlenségből és szemlélődő okosságból összegyúrt különös alkatát. Tagadhatatlanul elnéző az egykori „nehézfiú” viselt dolgai iránt, de legyünk őszinték: joga van hozzá, hiszen az elmúlt két évtized gyakorlatilag mindenben igazolta Csurka István egykor nagy vihart kavart kijelentéseit. Tessék elolvasni a „botrányos” Néhány gondolat a rendszerváltozás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán című tanulmányt – a Domonkos-monográfia elolvasása után előkotortam könyvtáram mélyéről –, rögvest kiderül, hogy Csurkának lényegében mindenben igaza volt. Egyúttal szomorúan állapítjuk meg, hogy a magyar közéletben ma már százszor durvább és radikálisabb tézisek kimondásáért sem jár életre szóló intő – miközben Csurkát intellektuálisabb küllembe csomagolt igazságai miatt valósággal keresztre feszítették.

Nagy értéke a monográfiának a pompás korrajz, az 1956 utáni magyarság kapitulációja, a megvert, szürke főváros ábrázolása, az átvirrasztott éjszakák és lázas értelmiségi beszélgetések megidézése, a rendszerváltozás bizakodó légkörének rajzolata – megannyi személyes élménnyel átszőtt, nagyszerű részlet, a szerző bölcs és lényegre törő megfogalmazásában.

Domonkos László könyve minden közélet iránt érdeklődő magyar kötelező olvasmánya.

1 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!