Történelemportál

Nyaralást ért a műemlékkeresés

Rovatok: Tallózó

Lezárult a műemlékem.hu műemlékkereső versenyének negyedik évadja. A győztesek most is egy-egy történelmi épület falai között töltött nyaralás során pihenhetik ki fáradalmaikat.

A műemlékem.hu műemlékkereső játéka még 2008 júniusában vette kezdetét: akkor a műemlékek, vagyis az országosan védett történelmi épületek felkeresése, megtalálása volt a cél, amelyről a játékosok jelentések, vagyis fényképek és némi szöveges leírás formájában számoltak be a honlapon. Az azóta eltelt évadok során csaknem 54 ezerszer keresték fel a csatlakozók a műemlékeket és a helyi védettségű épületeket, amelyekkel együtt már 33 ezer történelmi objektum szerepel a portálon. A Keresztes hadjárat című külön játékban eddig 11 ezer út menti keresztet töltöttek fel a honlapra, tavaly pedig kezdetét vette a Határeset is, amely már ezer határon túli felkereshető objektumról kínál leírást.

A megyei győztesek – illetve a Keresztes hadjárat és a Határeset legeredményesebb játékosai – idén is az immár szokásos díjakat kapják, vagyis egy-egy hetet tölthetnek olyan történelmi épületek falai közt, mint az esztergomi és a sárospataki vár, a visegrádi királyi palota és a fertődi Esterházy-kastély. A díjak többségét a Magyar Nemzeti Múzeum és Műemlékek Nemzeti Gondnoksága ajánlotta fel.

„Természetesen örömmel támogatjuk a műemlékem.hu játékát, hiszen a játékosok, miközben élményszerűen találkoznak a művészettörténeti jelentőségű történelmi épületekkel, egyben fölhívják az örökségvédelmi szakemberek és a nyilvánosság figyelmét is azok aktuális (sajnos nem mindig a legjobb…) állapotára. Eközben szenvedélyükké válik a múlt értékeinek őrzése, és megtanulják, hogy ha vigyázunk rájuk, erőforrássá válnak a jelenben” – mondta Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.

A portálon április 1-jén kezdetét vette az új, immár ötödik évad, s a műemlékkereséshez bárki csatlakozhat. Ha már korábban felmért épületeket keres fel valaki, már GPS készülék sem kell a játékos kirándulásokhoz, elég egy fényképezőgép, amellyel megörökíti az objektumokat.

Jelentések és pontverseny a műemlékem.hu oldalán.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!