Történelemportál

A Felvidék visszatér – A medvei átkelés

A bécsi tárgyaláson a visszacsatolt Felvidéket az átadás szempontjából négy övre osztották. Az első öv volt a dunai vonal nagy része, beleesett Komárom, Érsekújvár, Dunaszerdahely, Ógyalla és még számos nagyközség a Csallóköz áldott fekete földjén.

Hat napig tartott a megszállás végrehajtása. Magyar újságírókra még nehezebb feladat nem hárult, mint e dicsőséges és könnyes napok megörökítése. Remegő kézzel nem lehet írni és könnyel telt szemmel nem lehet látni. Fölül kellett emelkednünk emberi voltunkon, hogy küldetésünknek eleget tegyünk. Ezekre az elmúlt napokra és vígan tűrt fáradalmaira életünk végéig boldogan gondolunk vissza.

Ki tudná helyesen lemérni, melyik jelenet volt a legszebb, hol volt a magyarság találkozása a legmegindítóbb?

hadikövet átkelése a Dunán Medve községbe

Amint már ismeretes, a magyar honvédség elsősorban a Felső-Duna szakaszát lépte át Doborgaznál és Medvénél. Mint haditudósító a Medvénél átkelő csapatokkal indultam el arra az útra, melyet hat napon át virágesőben, zászlólengetés és a Himnusz hangjai között tettünk meg.

Amikor Győrből a medvei komphoz mentünk, minden út tele volt már katonasággal. Virág, vidám lobogólengés és harsogó, szívből jövő nótázás fogadott mindenfelé. A dunai gát alatt elterülő rétségen tüzérek és huszárok táboroztak. Olyan volt ez az őszi borongós kép, mintha Rákóczi kurucai gyülekeztek volna új szabadságharcra. De rá kellett eszmélnünk, hogy a XX. században vagyunk. A komor felhőkkel tarkított égen nehéz bombavetők keringtek, a Duna-menti pagonyokból vidám honvédnótákat és harci indulókat hozott a szél. A Duna túlsó oldalán, a medvei partokon magyar zászlók alatt százával hömpölygött a fekete ünneplőbe öltözött nép. Néha úgy tetszett, nem tudják bevárni, amíg kitűnő hidászaink felállítják azt az új csodahidat, amelyen néhány óra múlva a nehéz gépkocsik és harckocsik átgördülnek a túlsó oldalra.

Közben szorgalmasan folyt a hídverés. A csodálatos vashernyó már a Duna közepén kapaszkodott a túlsó oldal felé, s ekkor fehérzászlós hadikövet ült be a motorcsónakba. Odaát a Himnuszt énekelték. A mi oldalunkon kendőt, virágot lobogtattak a harci díszben álló honvédek. Azután újabb motoros komp indult, biztosító osztagokat vitt át Medvére. Jól láttuk, amint a katonák kiszálltak belőle, s az üresen maradt hajóba beugráltak a medvei magyarok. A derék katonák áthozták őket a győri partra. Jöttek vagy százan, legények, pártás lányok vegyesen. Kiszálltak. Egy diákforma gyerek ugrott először a partra, letérdelt és sírva simogatta az iszapos köveket.
— Most vagyok először magyar földön! – kiáltotta mindenki felé, akit látott.
A komp utasai menetbe formálódtak, elöl szép, magyar ruhás leány hozta a lobogót. Kipirult arccal, kalaplevéve, dalolva jöttek felénk. Az első embernél, akit a menet elért, a leányzó kiejtette a zászlót a kezéből. Nyakába borult az ismeretlennek és felzokogott:
— Hazajöttünk!
Még a kemény csendőrök is félrefordultak. Nem lehetett ezt száraz szemmel nézni. S ettől a perctől kezdve megkezdődött a népvándorlás. Ahány katona átment a megszállt területre, helyébe annyi ottani magyar jött át hozzánk az üres kompokon. Vadidegenül odamentek a behajózásra váró honvédekhez és bele-paroláztak a tenyerükbe. Lányok, asszonyok csókolgatták a vitézeket:
— Nem bírtuk már bevárni magukat odaát. Átkeltünk, itt vagyunk!

pontonhíd építése Medvénél

Közben a katonák egyre nagyobb csapatokban keltek át, természete¬sen még mindig motoros kompon, a túlsó oldalra. A hadikövet, fiatal szőke ember, vezérkari százados, fél kilenckor ment át a medvei partra, hogy az átvételt a cseh delegáció tisztjével lebonyolítsa. Tíz óra tájban megérkezett a 24. gyalogezred, vitéz Bajor ezredes vezetésével. A nagy történelmi pillanat tíz óra negyvenöt perckor következett el, amikor a győri partokról vitéz Temessy Milán dandárparancsnok, Breyer István győri megyéspüspök, Polniczky Lipót főispán, Telbisz Miklós alispán és Koller Jenő, Győr város helyettes polgármestere, a kompon átkeltek a túlsó oldalra.

Medve községben üdvözölték először az óhazabeli katonai, egyházi és polgári méltóságokat. Bohus Rezső plébános kitárt karokkal, remegő hangon mondta el azokat az üdvözlő szavakat, amelyeket a következő napokon még sokszor, éppoly szívből fakadón hallottunk:
— Felszabadító testvéreink, magyar honvédek! Szeretném tiszta örömünket, földöntúli boldogságunkat mint egy kosár fehér rózsát odaborítani lábaitok elé, hadd járjatok térdig virágban, Ti magyar katonák!

hirdetés

hirdetés

A bevonuló csapatokat a község bejáratánál szinte pillanatok alatt rögtönzött diadalkapu várta. És ebben a kis faluban megindultak azok a szívet facsaró, lelket rázó jelenetek, amelyek a legnagyobb író tollára volnának méltók. Egy szegény kis béna lány egy kert farácsa mögött feküdt hűvös őszi időben, arca földöntúli fényben ragyogott és béna kezében kis magyar zászlót tartott.

A csapatok pedig egyre jöttek-jöttek. Már a nagy híd is elkészült, és dübörögve keltek át rajta a tábori ágyúk meg a tarackok. Az immár magyar komáromi oldalon bokrétás honvédeink minden irányban szétszéledtek, és menetelő alakjukat elnyelte az őszi köd. És ez a menetelés eltartott egyfolytában öt napig. Megszakítás nélküli diadalmenet volt, bárhol mentünk is át, a legkisebb községtől a legkulturáltabb városig, mindenütt úgy éreztük, hogy az emberek csodapiros szőnyeget tettek lábunk alá: a megkínzott szívüket.

2 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!