Történelemportál

Lóháton indultak Iránba

Rovatok: Hagyomány

Fél év alatt 7000 kilométert tesznek meg lóháton magyar hagyományőrzők a szkíta és hun, valamint magyar és kun vonulási területeket érintve. A céljuk Irán, és az ősi gyökerek kutatása.

Bencze István, az expedíció vezetője a túra első állomásán, Karcagon elmondta, hogy az Eurázsiai Összefogásért Alapítvány lovas csapatát rajta kívül Chemez Farkas és Béres Sándor néprajzkutatók alkotják. A hét országon átívelő expedíció végcélja Irán.

A három hagyományőrző az egész túra alatt korhű ruházatot visel, naponta 30-50 kilométeres távokat tesz meg. A szkíta-hun időktől a honfoglalás korszakán át egészen az 1848-49-es szabadságharcig terjedő történelmi időszakokból választják ki öltözetüket és ehhez illő fegyverzetüket, melyeket szakértők és kézműves mesterek készítettek számukra.

Közel két évig szervezték a túrát és több mint 5 hónaposra tervezik. Az Eurázsiai Történelmi Lovasút résztvevői Románián, Ukrajnán, Grúzián és Azerbajdzsánon keresztülhaladva várhatóan július elején érnek a nyolchetes kazah szakasz végére, a fővárosba: Asztanába.

Asztanából Teheránba repülnek, majd további öt héten át lovagolnak egészen Shirázig. Az út történelmi jellege miatt a csapat szkíta és hun, valamint magyar- és kun-vonulási területeken halad végig, sokszor követve a Selyemút vonalát.

A magyar csapat a hazai és romániai szakaszt saját lovakkal teszi meg. Mivel a négylábúak határokon történő átjuttatása komoly nehézségekbe ütközne, így a távolabbi országokban helyben, vendéglátóik segítségével tesznek szert lovakra.

Az expedícióvezető hangsúlyozta: zarándoklatukkal szeretnék felhívni a figyelmet a magyar, hun, szkíta és kipcsak népek közötti ősi, rokoni kapcsolatra, és ezzel erősíteni az eurázsiai kultúrszövetséget. Fontosnak tartják a közös gyökerek kutatását és tudatosítását, valamint azt, hogy ezek a népek megismerjék egymás kultúráját és szorosabbra fűzzék jelenlegi kötelékeiket.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!