A Maros partján fekvő Egrest ugyan könnyedén megtaláljuk a térképen, ám azt, amiről híres, még a helyszínen sem. A műemlékem.hu magazin cikke.
Egres, románul Igriș manapság semmiben sem különbözik Temes megye Maros menti egyenfalvaitól. A török után, a 18. század végén újjáalapított település utcái egymásra merőlegesen futnak, történetiséget aligha lehet találni, a templom is a 19. századból származik. Pedig Egres adott helyet a középkorban az egyik híres magyar apátságnak, amelynek az alapfalai még ma is háborítatlanul pihenhetnek a település vagy közvetlen környezete földjében.
Az egresi apátságot 1179-ben alapította III. Béla, aki több helyütt telepített le cisztercieket az országban, Egres mellett Zircen, Pásztón, Szentgotthárdon és Pilisszentkereszten is. Bár a francia rend első apátságát még II. Géza alapította a század közepén Cikádorban, az egresi is korainak számított, s talán ennek – no meg az elhelyezkedésének és jövedelmeinek – köszönhetően hamar meghatározó erejűvé vált: a burgundiai Pontignyből származó szerzetesek közössége már a 13. század elején filiát, vagyis saját erőből újabb apátságot alapított a dél-erdélyi Kercen.
III. Béla fia, II. András is kötődött az egresi apátsághoz. Apátja már az uralkodása alatt pápai megbízottként is tevékenykedett, s hiteles hellyé emelték, komoly birtokadományokat kapott. A király második feleségét, Jolántát itt temették el 1232-ben (az első, a sokkal híresebb Gertrud szintén a cisztercieknél, Pilisen nyugodott), s Erges lett András végső nyughelye is 1235-ben bekövetkezett halála után.
Az apátság virágzásának a mongol betörés vetett egy időre véget 1241-ben. A nagyváradi Rogerius kanonok Siralmas ének című művében szemtanúként számolt be a pusztításról (bár gyanítható, hogy Egresen nem járt a tatárjárás idején): „Néhány nap múlva pedig az említett kolostort vagy monostort, Egrest vették ostrom alá, sok ostromgépet sorakoztatva fel. A bent levők nem sokáig állhattak ellen, és hogy életüket megtarthassák, megadták magukat a tatárok kezére és becsületére. De velük is az történt, ami másokkal, kivéve néhány szerzetest, akiknek megengedték, hogy elmenjenek, és kivéve néhány úrasszonyt és igen szép lányt, akiket saját használatukra megtartottak.”
Az egresi ostrom kárairól nincsenek adatok, ám a megadás arról tanúskodik, hogy nem rombolták le teljesen az épületeket (egyúttal kétségessé teszi azt a közkeletű vélekedést is, hogy az apátságot már II. András idejében jelentős, jól védhető kőfalakkal erődítették volna). Valószínű azonban, hogy a kolostort és a templomot feldúlták, kirabolták – nyilván felnyitották a király sírját is értékek után kutatva. Ám a közösség hamar kiheverte a mongol támadást, hiszen a források szerint az apátság 1247-ben már ismét működött.