Történelemportál

Akadályozzák Váradon a magyar hősök emlékművének felállítását

Rovatok: Emlékmű

A Pro Liberta Alapítvány szerint szándékosan hátráltatja a magyar első- és második világháborús emlékmű felállítását a nagyváradi önkormányzat.

Tavaly november 11-én kellett volna felavatni Nagyváradon az elhunyt és eltemetett első és második világháborús magyar mártírok emlékművét. A város polgármestere azonban még építési engedélyt sem adott rá. Románia és Magyarország hadisírgondozó intézetei tavaly májusban vállalták, hogy közösen ápolják a két ország háborús mártírjainak emlékét. A Pro Liberta Alapítvány szerint a nagyváradi önkormányzat szándékosan hátráltatja az emlékmű felállítását. Sárközi Zoltán elnök hozzátette: „Lehet, itt Kelet-Európában a társadalom nem érett még teljes mértékben ennek a befogadására. Az igazolja ezt az állításomat, hogy már több mint egy év telt el, és Nagyváradon még a mai napig nem áll a hősök emlékműve.”

A doberdói pokol (Nagy Magyarország 2011/3)

hirdetés – Nagy Magyarország 2011/3

A sírjel annak a 2820 magyar katonának állítana emléket, akik Nagyváradon estek el, és itt is lettek eltemetve. Az emlékműállításról tanácsi határozat is született, ám azt a mai napig nem foganatosították. Petri Csilla, a polgármester szóvivője szerint a műemlékállítás azért csúszik, mert az eredeti tervek szerint egy olyan helyen lett volna, ahol akadályozta volna a temető forgalmát, ezért az önkormányzat egy újabb helyet fog kijelölni. Ez történik majd meg a február végi tanácsülésen – tette hozzá.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!