A közel tíz éves hagyománnyal bíró Vince napi vesszővágásra Magyarország számos szegletéből, de még a határon túlról is érkeztek borrendek Ópusztaszerre. Gyönyörű napsütésben, a skanzen Szegedi tanyájában vágta le a vicevesszőt a Szent Vince Borrend nagymestere, aki örömmel állapította meg: bizony jó termés várható az idén. Bár január 22-ére esőt mondtak az időjósok (hiszen a mondás úgy tartja: „Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince”), a biztonság kedvéért a szőlészek és borászok védőszentjéhez is elhangzott egy fohász.
Idén többek között Kecskemétről, Kiskunhalasról, Szegedről, Ceglédről, Mórról, Budafokról, Budapestről, Szekszárdról de még Beregszászról és Szabadkáról is érkeztek borlovagok, akik a népi hagyományok ápolása mellett természetesen az idei termést is megkóstolták.
A Szent Vince Borrend idén újabb taggal bővült Gál Gyöngyvér, a Dél-alföldi Borbarát Hölgyek Társaság elnökének személyében, aki sikerrel vette az Árpád-emlékmű előtti avatási ceremónia akadályait, s a borlovaggá ütés után hivatalosan is a borrend hírvivője lett.
A borszeretők idén a csongrádi, pusztamérgesi és mórahalmi borokat kóstolhatták meg, a jó hangulatot alföldi népzene is fokozta.
Szent Vince 304-ben szenvedett vértanúságot Hispániában, a középkori latin egyház január 22-ére helyezte ünnepét. Erekjéi a 10. században a sziléziai Boroszlóba (Wrocław) kerültek, ennek köszönhető, hogy Közép-Európa különböző népeinél fellelhető tisztelete. Alakja felbukkan már a koronázási paláston is, de templomok védőszentjéül ritkán választották, hisz ünnepe a tél derekára esik, mely a leghidegebb időszak is egyben. Pont emiatt azonban – a közeli Pál naphoz hasonlóan – idő- és termésjósló jeles nappá vált. Bár Vince nevének (jelentése: győzedelmes) nincs köze a bor latin elnevezéséhez (vinum), a szavak közti hasonlóság miatt Szent Vince a szőlészek, borászok védőszentje lett, napjának időjárásából pedig elsősorban az őszi szőlőtermésre következtettek.
A pesti ferencesek már a 15. század végén lejegyezték reguláját, miszerint ha Vince napján enyhe az idő, akkor jó bortermésre lehet számítani. A latin versike azóta megmagyarosodott: “ha fénylik Vince, tele lesz a pince”, s ebben a formában – valószínűleg az újkori kalendáriumok hatására – az egész magyar nyelvterületen ismertté vált. A jeles nap hagyománya azonban nem merült ki pusztán e jövendölésben. Elsősorban a Dél-Dunántúl egyes szőlőtermesztő településein szokásban volt a szőlőhegyek felkeresése. Volt ahol az őszi takaráskor bort rejtettek el, s azt itták meg áldomásul, másutt szentelt vízzel, vagy János-napi szentelt borral hintették meg a tőkéket, mezsgyéket. Előfordult, hogy egyfajta analógiás varázslásként disznógömböcöt (a disznósajttal rokon töltött gyomrot) kötöztek valamelyik karóra, hogy a fürtök ősszel hasonló méretűek legyenek. Pécs illetve Eger környékéről adatolható a vesszővágás, egy-egy tőke rituális megmetszése, mely után a levágott vesszőt vízbe téve meleg szobában hajtatták, s a hajtások állapotából a termésre következtettek. Megjegyzendő, hogy e módszer jóval racionálisabb alapokon nyugszik, mint az időjáráson alapuló jövendölések.
A mai Ópusztaszer környékének bortermeléséről nem sok adat maradt fönn. Ezek közül a legkézzelfoghatóbb a kolostor gazdasági épületegyütteseinek sorában feltárt pince, melynek impozáns mérete akár sok ezer liter bor tárolását is lehetővé tette. Valószínű azonban, hogy Szer monostorának szőlőskertjei nem ezen a tájon voltak. A homoki szőlők telepítése csak a filoxéravész után öltött nagyobb léptéket, a középkori előzményekkel bíró, a Tisza árterületén folyó gyümölcsészet keretein belül pedig inkább a vadkörte termésének gyűjtésével foglalkoztak (a vackor természetes előfordulására a közeli Körtvélytó, illetve Körtvélyes helynevek utalnak). A középkori Szertől egy napi járóföldre fekvő Szeged városa a fennmaradt adatok alapján borát a Szerémségben termelte, ugyanezt feltételezhetjük a szeri monostor esetében is. A bort hajóval hozták fel a Tiszán. Szer monostorának feltárt alapfalai ma 4-5 km-re vannak a folyótól, annak egyik ága azonban a középkor idején egy jó kőhajításnyira húzódott. A szerémségi bortermelést a török hódítás már a mohácsi csatát megelőző években tönkretette, ez azonban csak a szegedieknek fájt, hiszen a szeri monostor valószínűleg már korábban elnéptelenedett.