Történelemportál

Száz éves a Csepel SC

Rovatok: Emlékezet

A Csepel SC jövő pénteki díszközgyűlésével veszi kezdetét az a rendezvénysorozat, amellyel megalakulásának 100. évfordulóját ünnepli a XXI. kerületi egyesület – jelentette be a pénteki sajtóbeszélgetésen Kiss Imre, a klub tiszteletbeli elnöke, a szervező bizottság vezetője.

Az egyesület egykori első embere a múlt felidézése kapcsán emlékeztetett arra, hogy a Csepel SC az elmúlt 100 év során 20 olimpiai aranyéremmel, valamint 75 világbajnoki- és 45 Európa-bajnoki elsőséggel járult hozzá a magyar sport sikereihez. A piros-kék klub versenyzői olimpiai szereplése alapján 1948-tól 2004-ig az első négyben volt a hazai egyesületek rangsorában.

„A rendezvénysorozattal kettős célunk van. Egyrészt, hogy emlékezzünk az elmúlt évtizedek eredményeire, másfelől hogy a média és a szponzorok figyelmét jobban a klubra irányítsuk. Az ünneplést a január 27-én, a Csepeli Munkásotthonban rendezendő díszközgyűléssel kezdjük, amelyre 450 meghívót küldtünk ki” – mondta Kiss Imre, majd hozzátette, hogy a rendezvény alkalmából aranydiplomákat adnak majd át a Csepel SC 11 olimpiai bajnokának, s kiosztják az Örökös bajnok és Örökös tag címeket is.

A centenáriumra Az első 100 év címmel egy könyv, valamint egy DVD is készült, amelyek felidézik a csepeli egyesület évszázados történetét és sikereit, Németh Sándor volt birkózó szövetségi kapitány pedig megírta a klub himnuszát is. Az emlékezés március 15-én, a XXI. kerületi önkormányzat épületében megnyíló, s a klub történetét felidéző vándorkiállítással folytatódik, amely az év során az összes csepeli iskolában látható lesz. Május 25-én centenáriumi emléktáblát fognak avatni a Csepeli Sportcsarnokban, december 8-án pedig egy centenáriumi bállal zárják az esztendőt, ismét a helyi munkásotthonban.

A sajtóbeszélgetésen szóba került, hogy az egykor szebb napokat látott klub legeredményesebb időszakában, Weisz Manfréd idején még 27 szakosztállyal rendelkezett, ma azonban már csak 11-gyel. Ezek a szakosztályok a Csepel Művek megszűnését követően, az elmúlt évtizedben önálló kisegyesületekké váltak, s jelenleg is ilyen formában működnek. A Csepel Sport Club 2010 novemberében, a centenáriumi események előkészítése kapcsán alakult újjá, jelenleg utánpótlás-neveléssel foglalkozik, elnöke pedig az egykori kiváló röplabdázó, Buzek László.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!