Történelemportál

Pogányos bosszú

Rovatok: Jegyzet

Ma egy tanulságos történetet mesélek el száz évvel ezelőttről.

Kezemben tartom a Magyar Figyelő szépen bekötött, 1911-es számait. A borítókon a következőt olvashatjuk: „A szerkesztőbizottság elnöke: gróf Tisza István.” Az utóbbinak később még jelentősége lesz. 1911 októberében aláírás nélküli recenziót közölt a Magyar Figyelő egy bizonyos Pogány József nevű szerző Harcok emberei című, frissen megjelent könyvéről. Idézek belőle:

„Ez a derék ember az osztályharc által felkavart porfelhőn keresztül figyeli meg a közéletben szereplő férfiakat, a harcok embereit. […] Az egyoldalúság, emberek és események megítélése közben, ha minden körülmény között szűk látókörre vall is, nem föltétlenül ellenszenves, különösen akkor nem, ha erős meggyőződés a szülője és érdekes tehetség a kísérője. A meggyőződés ereje meg is volna Pogányban, baj azonban, hogy könyve magában véve igen gyönge irodalmi munka, a tehetség hiányán pedig nem segíti túl az írót »az éles osztályharci szögből való látás«. […] Pogány vérmérsékletén és nem akaratán múlik, hogy nem tudunk benne forradalmárt látni, csak elégedetlen filisztert. […] Azt hisszük különben, hogy a sokat emlegetett Új Magyarország, melynek eljövetelében magunk is reménykedünk, jókora kiábrándulást fog hozni Pogány Józsefnek és társainak, mert bármilyen gyökeres átalakulással járjon is, alig hihető, hogy a közéletben és különösen az irodalomban a középszerűség uralmát fogja eredményezni.”

Eddig az idézet. És most lássuk, mi történt kereken hét esztendővel később, 1918. október 31-én. Ezen a napon délután 5 és fél 6 között – máig tisztázatlan indítékból – a Hermina út 35/A számú villában meggyilkolták Tisza István grófot, Magyarország volt miniszterelnökét. A tettesek között Pogány Józsefet is ott találjuk – bűntársaival benyomult a villába, és tettleg is részt vett a gróf meggyilkolásában. Hogy személy szerint rálőtt-e, soha nem derült ki, de az egykori vizsgálat még ezt sem zárta ki.

Hogy felindulásában bármiféle szerepet játszott-e az egykori irodalmi bírálat, nem tudhatjuk. Mindenesetre ne becsüljük le a Tisza-lap maró kritikájának hatását az emberi szervezetre. A Pogány-féle „elégedetlen filiszter” ugyanis nem felejt. És ha magánál nagyobb, különb embert lát, akkor a zsigeri ösztön gyilkolási vágyként törhet ki belőle.

Aztán Pogány Józsefre is rálőttek. Méghozzá nagyon pontosan: egyenesen a tarkójába. 1937-ben történt a fájdalmas eset valamelyik szovjet börtön mélyén, vagyis nem gonosz ellenforradalmárok, még csak nem is a Magyar Figyelő halálkommandója, hanem a népek bölcs tanítójának szaktársai húzták meg a ravaszt. És még az sem számított, hogy Pogány 1919-ben a magyarországi kommunisták népbiztosa, majd a nemzetközi munkásmozgalom elismert harcosa lett.

Ennyit az irodalomról.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!