Történelemportál

Vér, irodalom, történelem Szerencsés Károly új kötetében

Rovatok: Kiadvány

Ismét az irodalmi műfajok felé kalandozott Szerencsés Károly történész Véna – Vér, irodalom, történelem című új kötetében, amely a Vadló Kiadónál jelent meg.

„Nehéz lenne műfajilag behatárolni a könyvet. Nem történeti monográfia, de nem is tisztán szépirodalom. Ez az én személyes vallomásom a sorsomról, a magyarság sorsáról, a történelemről, irodalomról” – mondta el Szerencsés Károly.

Szerencsés Károly: Véna

Elárulta, hogy a kötetet 2006 őszétől az idei év szeptemberéig írta. „Naplószerű bejegyzések is vannak benne, van, amelyik a betegségemmel, a dialízis kezelésekkel, a halál közelségével kapcsolatosak. Kicsit talán önkényesen vetítettem ki mindezt a magyarság sorsára, helyzetére, ami talán kicsit jobb, mint a sajátom” – jegyezte meg.

A történész arról is beszélt, hogy helyet kaptak a könyvben azok a „sorsok” is, amelyek fontosak voltak a számára, példaként Radics Béla gitárost, énekest, valamint Nagy Sándort, az ókori uralkodót, hadvezért említette. „Amikor cseperedtem, akkor gondolatban ott meneteltem az ő makedónjaival” – fogalmazott Szerencsés Károly, megjegyezve, hogy elsősorban az európai kultúrtörténelemre gyakorolt hatása miatt írt Nagy Sándorról.

Felidézte, hogy a szépirodalom felé tett első kirándulása a Rákosi Mátyás a Forgács utcában című kötete volt – a munkáért megkapta a Magyar Írók Egyesületének 2005. évi nagydíját, a Liza-díjat. A Véna – Vér, irodalom, történelem e könyv folytatásának is tekinthető. „De ez csak az egyik része a kötetnek. Helyet kaptak benne novellák, esszék, tollrajzok is” – magyarázta.

„Sokszor fölrótták nekem, hogy nem úgy írok, ahogy az egy történésztől elvárható lenne” – vallott írói és történészi munkásságának kapcsolatáról, kiemelve, sosem hitte, hogy a történelemről csak szárazan lehetne írni.

„Az író bennem van fiatalkorom óta. Sokakhoz szeretnék szólni, és erre az irodalom alkalmasabb, mint a történettudomány. De ettől én még történész vagyok, mindent a történész, a múlt szemüvegén keresztül látok” – tette hozzá Szerencsés Károly, aki szerint a jelenlegi időszakban is van mibe kapaszkodni: a múltunkba, a kultúránkba. „Ezek biztosabbak, mint a kamatlábak” – jegyezte meg.

Rendelje meg Szerencsés Károly új könyvét a Vármegyeház Könyvesboltban 20% kedvezménnyel.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!