Történelemportál

Tiszát igazolta a huszadik század

Kilencvenhárom éve, hogy merénylők meggyilkolták otthonában gróf Tisza Istvánt, Magyarország kétszeres miniszterelnökét. A százötven éve született magyar államférfi ma záruló emlékéve új szobrának budapesti felavatásával ért volna véget. A szobor elkészült, az avatás későbbre maradt. Miért? Erről és Tisza István változó történelmi megítéléséről beszélgettünk két történésszel: Maruzsa Zoltánnal, a Tisza István Baráti Társaság elnökével és Tőkéczki Lászlóval, a szoborbizottság elnökével, az ELTE Történeti Intézet oktatóival.

A beszélgetők: Faggyas Sándor, Maruzsa Zoltán és Tőkéczki László (fotó: Burger Zsolt, MH)

Faggyas Sándor: Mikor lesz Tisza Istvánnak ismét szobra Budapesten?
Tőkéczki László: Az a bronzszobor, amely a Tisza István-szoborbizottság pályázata alapján nemrég elkészült, a következő évben lesz Budapesten felállítva, de nem ott, ahol eredetileg terveztük, a Jászai Mari téren, hanem Zuglóban. Egy a nyáron hozott országgyűlési határozat értelmében ugyanis hamarosan helyreáll a Kossuth tér 1944 előtti képzőművészeti arculata, ennek alapján pedig az Országház északi főbejárata előtt gróf Tisza István 1934-ben felállított, de 1945-ben ledöntött és eltávolított emlékműve is visszakerül.

F. S.: A Tisza István Baráti Társaság miért döntött úgy, hogy az eredeti Tisza-emlékmű helyett inkább új szobrot készíttet és állít fel Budapesten?
Maruzsa Zoltán: Egyesületünknek fontos célja gróf Tisza István emlékhelyeinek helyreállítása. Évek óta a születésének 150. évfordulójára való megemlékezésre készültünk. Az egy éve meghirdetett Tisza István Emlékév keretében társaságunk és a nagykovácsi Gr. Tisza István Nemzeti Kör köztéri szobor felállítását kezdeményezte Budapesten, és erről a polgári kormányt is tájékoztattuk. 2010 májusában alakult meg a szoborbizottság, melynek tagjai között a kormány és a főváros képviselői mellett neves közéleti személyiségek is vannak, köztük a nemrég elhunyt Makovecz Imre építész is, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Tőkéczki László, a Tisza-életmű legjelentősebb hazai kutatója elvállalta a szoborbizottság elnöki pozícióját. Ez év április 22-én, Tisza István születésének 150. évfordulóján megtörtént a szobor alapkőletétele a Jászai Mari téren. Közadakozásból és részben állami forrásokból pedig mára elkészült a szobor, szeptemberben megkaptuk az építési engedélyt is.

F. S.: Miért nem az eredeti, Kossuth téri helyszínen szerették volna felállítani a szobrot?
M. Z.: Azért, mert a Kossuth tér Budapest kiemelt, szimbolikus közterülete, oda építési engedélyt szerezni egyáltalán nem könnyű. Másrészt a Tisza-emlékmű eredeti helyén ott áll Károlyi Mihály, a „vörös gróf” 1975-ben felállított szobra.

F. S.: Ezt a problémát megoldhatná a Károlyi-szobor eltávolítása, amit a Jobbik régóta követel, és ezt Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke tavaly kilátásba helyezte.
M. Z.: Ez azonban eddig nem történt meg, és mi nem kívántuk elmulasztani az évfordulót. Ezért kerestünk és találtunk még tavaly egy alternatív helyszínt a Jászai Mari téren, amely kellően reprezentatív, jól megközelíthető, a Képviselői Irodaház mellett van, ráadásul üres, tehát oda lehetett építési engedélyt szerezni.

F. S.: A szobor elkészült, mégis elmarad a mára tervezett szoboravató a Jászai Mari téren, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mondott volna beszédet.
T. L.: Az említett júliusi országgyűlési határozat gyökeresen megváltoztatta a helyzetet, hiszen az szerintünk sem lenne szerencsés, ha a Kossuth tér északi részén helyreállítandó Tisza-emlékműtől néhány száz méterre állna egy másik Tisza-szobor. Szeptember végén meg is keresett bennünket a kormány illetékese, hogy keressünk más helyszínt. Ez persze újabb engedélyeztetési eljárást jelent.

F. S.: Az önök által készíttetett szobor mennyire hasonlít az eredetire?
M. Z.: Az eredeti emlékmű hatalmas volt, az öntőformák hiányában a pontos rekonstrukció nem is lehetséges, ráadásul az anyagilag is meghaladta volna lehetőségeinket. Ezért gondolkoztunk a szoborcsoport főalakjában, Zala György Tisza-bronzszobrában. Nem véletlen, hogy az általunk elfogadott pályamunka nagyon hasonlít erre a szoborra. Ma délután a Tisza István Emlékév zárása és a koszorúzási ünnepség keretében mutatjuk be a Róheim-villában Harmath István bajai művész alkotását, vagyis teljesítettük ígéretünket, ismét van Budapesten teljes alakos szobra Tisza Istvánnak. Hogy végül hol fog állni, melyik lesz a végleges helyszín, az is rövidesen eldől. Nagyon bízom benne, hogy már 2012. április 22-én, születésének 151. évfordulóján felavathatjuk a szobrát.

F. S.: Ezzel a kilencvenhárom éve aljas módon meggyilkolt és legalább száz éve politikai, ideológiai és történelmi jellegű viták kereszttüzében álló Tisza István végre elfoglalhatja méltó helyét a magyar államférfiak panteonjában?
T. L.: Tiszáról sajnos tovább él az a rég megcáfolt vélekedés, amelyet politikai ellenfelei alakítottak ki róla még életében. Ő és vele párhuzamosan fő ellenfele, Károlyi egy olyan politikai összefüggésrendszerben van benne, amely mai politikai erők legitimációs alapjaihoz, tartalmaihoz kapcsolódik. Ez nem engedi meg azt, hogy a hazai baloldali, balliberális véleményformálók Tiszát elismerjék, noha a róla szóló monográfiájában Vermes Gábor Amerikában élő történészprofesszor már egyértelműen bebizonyította, hogy Tisza valóban nagyformátumú, európai szintű politikus volt.
M. Z.: Az azért megnyugtató, hogy nem volt intézményi szintű ellenállás a szobor felállításával szemben. A Hermina úton 2003 óta rendezünk megemlékezéseket, és soha nem történt rendzavarás. Tisza István személyisége nyilván nem dobogtatja meg a baloldali szíveket, de ez jelentős mértékben a félre-, illetve nem ismeréséből fakad. Tisza abban a pillanatban halt meg, amikor a legnépszerűtlenebb volt: a háborús vereség, az ország széthullása, a társadalmi káosz tragikus pillanatában, és őt tették felelőssé mindezért. Aztán az 1920-as években megkezdődött a kultusza, de a 30-as évek végén ő már túl liberális, túl parlamentáris személyiség volt, 1945 után pedig mint a szocializmus, a „progresszió” ellenségét definiálták. Pont ezen akart az egyesületünk javítani azzal, hogy a honlapunkon közzé tettük Tisza István összes írását és beszédét.
T. L.: Azt se felejtsük el, amikor Ady-verseket idézve, Károlyira, Jászira meg kétes munkásmozgalmi alakokra hivatkozva mindenféle rosszakat mondanak róla, hogy Tisza egyetlen politikai ellenfelét nem zárta börtönbe, még pereket sem indított ellenük. Ha rágalmazták, szidalmazták, akkor leült és írt egy válaszcikket. Tisza igazi nemzeti liberális, jogállami politikus volt, aki tudta, hogy az európai társadalmi változások a demokrácia felé haladnak, de neki az volt a véleménye, hogy a soknemzetiségű Magyarországon rengeteg szociális gyúanyag is van, itt óvatosan, apránként előrehaladva kell lépegetni, mert az egész ország jövője forog kockán. Beszédei és tettei alapján egyértelmű, hogy a parlamentarizmus védelme, a választójog kibővítése, a nemzetiségekkel való méltányos bánásmód és megegyezési készség terén is pozitív szerepe volt Tiszának, ami pedig a zsidóságot illeti, határozottan fellépett az antiszemitizmus ellen.

F. S.: Az ő baloldali radikális, szabadkőműves, szocialista, anarchista ellenfelei által kialakított és a marxista-leninista „történetírók” által továbbformált rosszindulatú torzkép még ma is meghatározza Tisza elfogult, hamis megítélését…
T. L.: Nemcsak a baloldali, hanem a függetlenségi, nacionalista ellenfelei is sokat tettek Tisza negatív megítéléséért. Sőt a katolikus arisztokrácia sem bocsátotta meg például azt, hogy IV. Károly koronázásánál a nádorhelyettesi funkciókat a református egyházkerületi főgondnok Tisza végezte.
M. Z.: Mára ez a negatív kép már nem domináns. Tisza István történészi és közmegítélése is jóval kiegyensúlyozottabb, persze ehhez jobban meg kell ismerni és ismertetni a személyét, s persze az életművét. Mára bizonyított történelmi tény, hogy Tisza nem akarta a világháborút. Ő volt az, aki a német és az osztrák császári nyomásnak magyar miniszterelnökként egyedül ellenállva három hétig hátráltatta a minden nagyhatalom által elkerülhetetlennek tartott világháború kirobbantását. A háború végén pedig nyilvánvalóan nem tehetett arról, hogy a sorsdöntő pillanatban az ország, a magyar területek védelmének irányítása helyett bérelt otthonában orgyilkos merénylőivel kellett szembenéznie, és el nem követett bűnökért méltatlan halált halnia. Azokban az órákban lőtték agyon, amikor az „őszirózsás forradalom” eltüntette az akkor működő jogállamiság és a parlamentáris rendszer minden maradványát.

F. S.: Hogyan értékeljük ma Tisza István személyét és teljesítményét?
T. L.: Lassan méltó helyére kerül Tisza István a magyar történelmi emlékezetben. De kell még egy generációváltás, mert a közgondolkodást alapjában véve az általános és középfokú oktatás tartalma határozza meg. Az új tankönyvekben – és a médiában is – megjelenő pontos, reális értékelések sokat segíthetnek, hogy a régi előítéletek, nemzedékeken át sulykolt rágalmak és tévhitek kimosódjanak a köztudatból. A helyes magyar önismerethez és öntudathoz hozzátartozik annak fel- és elismerése, hogy Tisza a történelmi Magyarország utolsó nagy politikai képviselője. A huszadik századi nacionalista szélsőségek, bal- és jobboldali diktatórikus európai rendszerek után büszkék lehetünk arra, hogy a magyar jogszerűség, a liberális jogállamiság évszázados hagyományai Tisza államférfiúi teljesítményében elérték azt az európai színvonalat, hogy arra büszke lehet minden magyar demokrata.
M. Z.: Ha valaki elolvassa Tisza beszédeit és írásait, beláthatja, hogy az ő szellemi hagyatéka ma nemcsak vállalható, hanem azt döntő mértékben igazolta is a huszadik század története, az általa vallott értékek és nézetek ma is helyesek és időszerűek.

13 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!