Történelemportál

Szlovák népdalok – Bartók Béla „piszkozata” először kötetben

Rovatok: Kiadvány

Először jelent meg Bartók Béla Tót népdalok című gyűjteményének „piszkozata”, amelyen még az Államokban töltött évek alatt is dolgozott. A különleges anyag első része most a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola Gerhardus Kiadójának gondozásában látott napvilágot.

Käfer István, a kötet szerkesztője, az MTA Zenetudományi Intézetének munkatársa elmondta, hogy tulajdonképpen egy a nagyközönség számára ismeretlen Bartók-műről van szó. Felidézte, hogy a zeneszerző 1923-ban a szlovák akadémiának átadott egy kéziratot, amelyből Csehszlovákiában meg is jelentettek 3 kötetet. „Azonban a kéziratnak az egyik példánya, amelyet ő piszkozatnak mondott, itt maradt nála Budapesten. Tovább dolgozott rajta, azután elvitte magával Amerikába. Ezt az úgynevezett piszkozatot adjuk mi most közre” –mondta Käfer István. A professzor szerint Bartók nem tartotta elég szakszerűnek a Csehszlovákiában napvilágot látott köteteket, az anyag feldolgozásának módját. Azt is fontolgatta, hogy visszaveszi az anyagot, majd 1938-ban úgy döntött, hogy a piszkozatból maga rendezi össze a gyűjtést, ne érje az a szégyen, hogy nem lesz jó a kiadvány. „Ezért adjuk mi ki azt a piszkozatot, amely Bartók eddig nyilvánosságra nem került munkája” – mutatott rá Käfer István.

Hangsúlyozta, hogy az anyag fantasztikusan érdekes újra feldolgozva, több száz dal újraírva, a fonográf hengereket újra lehallgató Bartók saját kezű bejegyzéseivel ellátva. „Az eredeti támlapok fakszimiléjével, szlovák, magyar szövegekkel – ez abszolút hungarikum, mert Bartók teljes mértékben egynek érezte magát és magunkat – ahogy ő szeretettel nevezte – a tót néppel” – fogalmazott Käfer István.

Felidézte, hogy amikor 25 évvel ezelőtt a kollégáinak megmutatta a kéziratot, összecsapták a kezüket, hogy milyen rengeteg munka van még ezzel. „Most pedig itt a könyv, össze lehet hasonlítani” – jegyezte meg.

A kutató kiemelte, hogy Bartók több mint 200 nótát dolgozott át már modern módszerekkel, hiszen az 1930-as évek végéről van szó. Az első kötetbe az anyag egy hatoda fért, így még legalább öt kötet megjelenése várható, persze az anyagi lehetőségektől függően – mutatott rá Käfer István, aki szerint ha háromszáz példányt eladnak ebből a rendkívül fontos forrásmunkából, jó esély lesz a folytatásra.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!