Történelemportál

Eltévedt hősök téves csatatéren – könyvet adtak ki a délvidéki megtorlásról

Rovatok: Tallózó

Édesapja kivégzésének történetét tárta az olvasók elé Horváth M. Orbán. Eltévedt hősök téves csatatéren című könyvét tegnap a szabadkai főkonzulátuson mutatták be, ahol a kötetet dr. Juhász György irodalomtörténész, Matuska Márton író, újságíró és Csorba Béla író, tanár méltatta.

Az 1944-es történések közül a kaboli szerepel ebben a könyvben, a szerző édesapjának története, aki a kaboli bíró volt, és akit – noha 1942-ben 200 szerbet megmentett – ártatlanul kivégeztek. A kötetet Horváth M. Orbán szerbül írta meg, de fordításban magyarul is megjelent.

– Szerbül írtam meg a könyvet, mert úgy látom, hogy a magyarok egymásnak írnak, pedig az is fontos, hogy a szerb olvasókhoz is eljusson egy ilyen történet. Úgy írtam meg, mintha a kaboliakkal beszélgetnék, mintha nekik mesélnék. És nagyon vigyáztam rá, hogy csakis az igazat írjam le. Nem is keresett meg eddig még senki sem azzal, hogy miket írtam bele. Azért, mert minden szó igaz – mondta el a szerző.

Dr. Juhász György kitűnő dokumentumkötetnek minősítette a könyvet, amelynek megírásához személyes bátorság, emberi tartás és hit kell, és hangsúlyozta, ami ma irodalomban, filmben eljut hozzánk ennek a korszaknak a kapcsán, az mind annak a folyamatnak a része, hogy végre hozzájussunk a valós történelmünkhöz. Ehhez járul hozzá Horváth M. Orbán könyve is. A kötetet méltatók pedig mindenkinek szívből ajánlották, hogy olvassák el ezt a történetet.

Korsós Tamás főkonzul elmondta, a jövőben szeretnének még több hasonló rendezvénynek otthont adni a főkonzulátuson.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!