Történelemportál

Ormos Mária legendái

Rovatok: Jegyzet

Ilyen adás márpedig nincs, mondtam az „és mégis mozog a Föld” megállapítójának magabiztosságával Havas Henrik Tabu című történelmi műsora első tíz percének megtekintése után. Rövid ideig élt bennem a gyanú, hogy egy nagy átverést, esetleg történészi stand-up comedyt nézek Ormos Mária főszereplésével. Talán a nagy tudású professzor így akarja megkedveltetni a históriát az ifjabb nemzedékkel? Ki tudja? Megmondom őszintén, ennek is nagyobb valószínűséget tulajdonítottam, mint annak, hogy a résztvevők által komolyan vehetőnek gondolt műsort látok.

Havas Henrik, Csernok Attila, Bödők Gergely és Ormos Mária az ATV Tabu című műsorában (forrás: atv.hu)

Tabu vagy kamu?

A forgatókönyv a következő: Havas Henrik rákérdez a legnagyobb közhelyekre, a ballib történészek, közírók pedig rávágják a szokásos (jelen esetben igen gyenge színvonalú, tárgyi tévedésekkel is megtűzdelt) válaszaikat. A műsor nevéből adódóan tabutémák kerülnének napirendre, csakhogy Havas Henriknek gőze sincs a történelemről, pontosabban legfeljebb annyi, amennyiért még a bölcsészkar első évfolyamáról is bárkit kicsapnának. Havasnak egyáltalán nem esik le, hogy a megkérdezett egy sci-fit akar neki eladni, de közben a hülyeségek úgy ragadnak rá, mint a kosz. Például ha Csernok Attila elmondja, hogy Apponyi Albert bezáratta a nemzetiségi iskolákat, akkor Havas a következő kérdésben már úgy fogalmaz: „tudjuk, hogy Apponyi bezáratta az iskolákat.”

Hogy az átlagemberek nagy része nem doktorált történelemből, és emiatt műsorszerkesztési szempontból „le kell hozzájuk ereszkedni”, azt el tudom fogadni, viszont hogy miért kell tovább hülyíteni a nagyérdeműt, azt már nem értem. A kérdések és a válaszok ugyanis azt az érzetet keltik, mintha felülnénk a New Jerseyben található Kingda Ka hullámvasútra, annyi különbséggel, hogy itt nincs csúcsra jutás, csak zuhanás.

A játékosok

Először mutassuk be a szereplőket: Csernok Attila közgazdász, aki történelmi témájúnak szánt, meglehetősen szubjektív hangvételű könyvekben írja le véleményét. Csernokot úgy tessenek elképzelni, hogy ha Moldova Györgyöt vesszük 100 egységnek, akkor ezt osszák el tízzel, majd szorozzák be Hiller Istvánnal (egy bejátszás erejéig ő is megszólalt): a kialakult egytized lesz Csernok. Aki azt gondolná, hogy akkor vele nem kell foglalkozni, neki bármi megengedett, annak csak félig van igaza, hiszen a blődségeket végigasszisztálja két szakmabéli is. „Én leszek itt, aki mindig kellemetleneket mond” – mondja öntelt mosollyal magáról. Csakhogy Csernok történelmi lényeglátása oly egyszerű, hogy következtetései überelik a tényekkel kapcsolatos tudatlanságát.

Ormos Mária talán nem szorul bemutatásra. A lényeg, hogy ő az egyik legjelentősebb marxista (pardon, 1990 óta szigorúan objektív és tárgyilagos) történész, aki önkéntes kommunista elhajlásában eljutott a kádári diktatúra felső vezetéséig. (Ezt ma már nem illik felemlegetni.) Egyesek számára megkérdőjelezhetetlen dogmává vált minden gondolata, magyarán: ő az isten. Aki vele vitába merészel szállni, az nyilvánvalóan egy vidéki bunkó.

Bödők Gergelyről, a maszatolás jövőbeli nagymesteréről annyit tudunk meg, hogy ő a beugró Ablonczy Balázs helyett. Mentségére legyen mondva, többször próbálta a különféle mélységekből kiráncigálni a társaságot, bár erősen rontotta esélyeit, hogy néhányszor nem igazán tudta, miről beszél, és ha Ormos Mária határozottabb hangon reflektált, akkor ijedt nyúlként behúzta fülét-farkát azzal: „itt még van mit kutatni a történészeknek.”

Meccs egy kapura

A műsor fénypontja, hogy Havas megtalálta Trianon igazi gyökerét, méghozzá – fogódzkodjanak meg – a monarchiabeli nemzetiségi kérdésben. Majd jönnek a marxista közhelyek: az elnyomó feudális magyar nagyurak kizsákmányolták szláv testvéreinket, ez pedig megoldatlan feszültségeket teremtett, a kisebbségek kénytelenek voltak elszakadni, olyan rossz sorban éltek. Utal Rudolf főherceg levelére: „a magyarok állatként bánnak a hatalmuk alá került szlávokkal.” Hozzátette: „amikor a Rudolf leveleit olvastam, álmomban nem gondoltam, hogy ennyire lesújtó véleménye van egy egyébként általa kedvelt országgal kapcsolatban.” (Azt azért a Havashoz hasonló félművelteknek is illendő lenne tudni, hogy a drága jó Rudolf főherceg finoman szólva sem kedvelte a magyarokat, sokkal közelebb állt hozzá a szlávok propagandistájának szerepe, így nem csoda, hogy mindenféle badarságokat terjesztett rólunk.) Csernoknál a labda, ő egyetért Rudolffal, hiszen „egy amerikai újságíró leírta, az erdélyi magyar főurak és földbirtokosok rosszabbul bánnak a jobbágyaikkal, mint Amerikában a néger rabszolgákkal. Többen írtak külföldiek ilyeneket.” Ez még csak a gólpassz volt, Ormos Mária a befejező csatár: „A magyarok nem tudták kezelni a nemzetiségi kérdést, ez teljesen világos.”

Bezzeg az angolok, franciák, oroszok stb. tudták kezelni a nemzetiségi kérdéseket, nem is vacakoltak parlamenti beszédekkel meg törvényekkel a probléma „megoldása” során. Csak hát erről már nem esett szó, mint ahogy az sem merült fel, hogy az elmúlt kilenc évtizedben, a mai napig hogyan bánnak a szomszéd államok a magyarokkal.

Havas legprovokatívabb kérdése jön az ügyben, méghozzá: miért lett védtelen az ország, hová lettek a katonák 1918–1919-ben?

Havas: – Miért nem volt hadsereg, mert a hadügyminiszter azt mondta, nem akarok katonákat látni?
Ormos: – Á, nem!
Bödők: – Voltak leszerelési bizottságok…
Ormos: – Á, nem.
Havas: – De hát mi történt?
Ormos: – A katonák szétszéledtek, nem vitték be a laktanyába őket.

Értik? Nem Böhm és Pogány elvtárs leszerelési bizottságai, a kommunisták, Károlyi Mihály pacifizmusa stb. bomlasztották fel a magyar hadsereget, hanem a katonák csak úgy maguktól szétszéledtek. Tudják, Duli manó megérintette a honvédek buksiját a varázspálcájával, és azok elejtették a fegyvert. Ezek után egyet tudunk érteni Csernokkal: „tulajdonképpen örülhetünk is Trianonnak, mert sokkal rosszabbul is járhattunk volna.”

Ormos Mária támad, de a kapufát fejeli le

A meghívottak a meséikről – meglepő fordulattal – áttérnek a Trianonnal kapcsolatban terjedő tévhitekre. Ormos Mária egy nagy legendát akar leleplezni, állítása szerint kevesen tudják ugyanis, hogy „Clemenceau utálta a románokat. Elment Párizsba az anyakirályné, Mária, és nem volt hajlandó fogadni, írt neki egy levelet, hogy nem hajlandó vele tárgyalni.” Ez pedig nagy sértés volt a románoknak.

Lássuk, miként ír erről a „legendáról” naplójában maga Mária királynő: „[1919. március 7.] Nem tudom már felsorolni azokat, akiket fogadtam napközben, de fél 12-kor elmentem Clemenceau-hoz. […] Együtt mentünk föl sok katonatiszt kíséretével, aztán csak ketten bementünk a dolgozószobájába, és sokáig beszélgettünk. Mindig elképzeltem, hogy majd beszélgetni fogok Clemenceau-val, és íme, itt vagyok. […] Sajnos nem tudom megismételni teljes beszélgetésünket, nincs rá időm, de örvendtem neki, és nem hiszem, hogy unalmas voltam, hiszen amikor jeleztem, hogy távoznék, nem akarom fenntartani, leintett, és azt mondta, ráér, nincs sietős dolga. Hogy sikerült-e a szíve közelébe jutnom az én országom dolgaival, azt nem tudom megítélni, de hogy mosolyommal a legjobb színben láttattam az országomat, az biztos.” (Mária román királynő párizsi követsége, 101–120. o.) Egy hónappal későbbi bejegyzés: „Meglátogatott Clemenceau. Kellemes beszélgetésünk volt anélkül, hogy belemerültünk volna a politikai témákba. Az biztos, hogy nem kedveli Brătianut. Untatja, ez az igazság, idős ember nem akarja, hogy untassák. Igyekeztem nem untatni, de kicsikartam belőle az ígéretét, hogy támogatni fog bennünket.” (Uo. 204. o.)

hirdetés

hirdetés

Lehetne még sorolni a műsorban elhangzott vicces és nívótlan bemondásokat, illusztrációnak legyen elég ennyi. Nehezen lehet szavakat találni arra, hogy 2011-ben ilyen válogatott sületlenségeket folyatnak a tévéből. Közben Ormos Mária ugyanebben a műsorban azon kesergett, hogy az egyetemisták „nagyon gyenge ismeretekkel jönnek az egyetemre, általánosan gyenge a tudásuk.” Édes jó Istenem! Hidegrázás kap el, ha belegondolok abba, hogy ma is az ilyen Ormos Mária-félék döntenek ösztöndíjakról, tudományos karrierekről, egzisztenciákról, tudományos akadémiai tagságról, rajtuk múlik, mi legyen a tankönyvekben.

Havas műsora annyiban kiváló, hogy néhány személyen keresztül megismerhetjük az „objektív, mérsékelt, távolságtartó” balliberális történetírás esszenciáját. Azt, hogy csak a saját elméletüket alátámasztó forrásokat veszik figyelembe, valamint láthatjuk „a történhetett volna így is, tehát így történt” elmélet gyakorlatát. Kiderül, miként hagyják figyelmen kívül a tényeket, az előzményeket, egyes dolgok ugyanis csak úgy megtörténnek. A védhetetlen állításokat is körömszakadtáig oltalmazzák, mellébeszélnek, csúsztatnak, hazudnak, és nagyon fontos: TÉVEDNEK.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!