Történelemportál

Koszta István a Budavári Könyvünnepen

Immár 9. alkalommal várja az irodalom és a kultúra kedvelőit a Magyar Nyelv és Magyar Könyv Ünnepe a Budai Várba, a Szentháromság térre. A rangos eseményen mintegy 30 kiadó mutatja be kiadványait és szerzőit. Ennek keretében kerül bemutatásra a Nagy Magyarország Dokumentumok sorozat új kötete, a Mária román királynő párizsi követsége.

Koszta István dedikál a 2011-es Ünnepi Könyvhéten

A történészek eddig nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget Mária királyné párizsi követjárásának, holott kiemelt eseményről van szó. A magyarok érdektelenségből bagatellizálták, a kisebb „Trianon-legendák”, geszták közé sorolták; a románok pedig azért ignorálták, mert Brătianu miniszterelnököt és a liberális pártot akarta minden áron beemelni a köztudatba a „kikerekített” Románia országalapítójaként. A feledés jótékony homályába merült tehát a királynő párizsi követsége. „A forrásokból egy rendkívül izgalmas, több szálon bonyolódó és bódítóan színes történet bontakozik ki. Megtudhatjuk azt is, hogy milyen szerepe volt a királynőnek Nagy-Románia kialakulásában. Ennek hátteréről beszél a szerző 18 órától a színpadon.

Mária román királynő párizsi követsége

Helyszín: Budai Vár, Szentháromság tér
Időpont: 2011. szeptember 3. 18 óra

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!