Történelemportál

A Délvidék visszaszerzése ment a legnehezebben

Hetven éve tért vissza a Délvidék egy része az anyaországhoz, s az évforduló kapcsán a VMDK szegedi tagozata Vincze Gábor és Gulyás László történészek meghívásával emlékezett meg az eseményről a Millenniumi Kávéházban rendezett esten.

Gulyás László az utolsó pillanatban lemondta a szereplést, így Vincze Gábornak, a hódmezővásárhelyi Emlékpont történészének egyedül kellett helyt állnia. Sikerült is neki, hiszen számos új adattal, kevésbe ismert történelmi eseménnyel lepte meg az érdeklődő közönséget.

Az előzményekhez tartozott a szerb csapatok 1918 novemberében történő bemasírozása a történelmi Magyarország területére. A Vajdaságot, ahol a szerbek kisebbségben éltek, és amely az 1000 éves magyar állam része volt, megszállták, majd a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz csatolták. A szomszédos országok közül, ahol számottevő magyar kisebbség élt, itt volt a legsúlyosabb a helyzet. Nem csak a kisebbségek éltek elnyomásban, a szlovének, majd hamarosan őket követve a horvátok is belátták, hogy nem ilyen lovat akartak. Mindennaposakká váltak a konfliktusok és a feszültség a délszlávok nemzetállamában. Belgrád számára mégis az albánok és a magyarok jelentették a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot, noha semmivel sem szolgáltak rá erre. E két kisebbséget kellett meggyengíteni, ellehetetleníteni és minél gyorsabban asszimilálni. Ezek után talán csöppet sem meglepő, hogy az 1920-1941 között megejtett földreform és földosztás legnagyobb vesztesei éppen a magyarok voltak, akik messze nem kaptak annyit, amennyi a lakossági arány szerint megillette volna őket. Szálasiék komoly propagandát folytattak a délvidéki szegények körében, ha belépnek a Nyilaskeresztes Pártba, földet kapnak. Sok lista megmaradt ebből az időszakból, így 1944-ben a partizánoknak viszonylag könnyű dolguk volt, amikor a magyar hatalommal együttműködő személyek után kutakodtak.

Az angol titkosszolgálat a Balkánon

A magyar propagandában a teljes revízió eszméje vezérelte a politikusokat és a közvélemény jelentős részét ebben az időben, csupán az értelmiség józanabbik fele figyelmeztetett a leselkedő veszélyre. Ahol a magyarok közvetlenül a határ mentén tömbökben éltek, mint Csehszlovákiában, ott nem volt gond a területek visszacsatolásával. Erdély és a Székelyföld komolyabb falatnak bizonyult, a legnehezebben azonban a Délvidék visszaszerzése ment. A magyar politika számára a legkevésbé fontos terület volt ez, ugyanakkor Teleki Pál miniszterelnök örökös barátságról szóló szerződést kötött 1940-ben Jugoszláviával, amit semmiképpen sem akart megszegni. Adolf Hitler német diktátor a Szovjetunió lerohanására készült, fontos volt számára, hogy a Balkánon rend legyen. Először úgy tűnt, sikerül Jugoszláviát megnyernie szövetségesének, de közbeavatkoztak az angolok, akik ellenállásra biztatták a délszlávokat csakúgy, mint a lengyeleket.

Az angol titkosszolgálat által szervezett katonai puccs után Belgrád a szövetségesek mellé állt. A németek szárazföldi támadása csakis Magyarországon keresztül vezethetett, Teleki tudta, ha nemet mond Hitlernek, Magyarországot is 24 órán belül lerohanják a német csapatok, ezért megpróbálta meggyőzni Londont, hogy Magyarország nem támadja meg Jugoszláviát, de a németeket sem engedheti be. A magyar miniszterelnök úgy kalkulált, csak akkor támadja meg déli szomszédját, ha Jugoszlávia megszűnik, vagy olyan hatalmi vákuum keletkezik, melyben veszély fenyegeti az ott élő magyar kisebbséget. Teleki halála után Bárdossy László épp elődjének politikai koncepcióját hajtja végre. A magyar alakulatok 1941. április 11-én lépik át a határt. Négy nappal korábban jugoszláv repülőgépek bombázták Szeged nagyállomását, de kapott Pécs és Baja is. A támadók többségét sikerült lelőni vagy meghátrálásra kényszeríteni. Április 6-án Németország megtámadta Jugoszláviát, 10-én pedig Horvátország kikiáltotta függetlenségét. Mire a magyar csapatok megérkeztek, már szétesett a reguláris hadsereg, nincs szervezett katonai ellenállás, csupán a szabadcsapatok rajtaütésszerű gerillatámadásai keserítik meg a Honvédség életét. Emiatt a veszteségek is egyre nőnek, sem Erdély, sem a Felvidék és Kárpátalja visszafoglalásakor nem volt ennyi áldozat. Az illegális kommunista párthoz fűződő, mai szóhasználattal élve, terroristák tevékenysége élénkül, ami végül megtorlásként az újvidéki hideg napokhoz vezetett.

Boszniai magyarokat is telepítettek

A visszacsatolás csak felemásra sikeredett, hiszen Bánság a németek fennhatósága alá került, ahonnan rendszeresen átjártak a potyázó szabadcsapatok. Az 1944-45-ös délvidéki vérbosszú a magyar lakosság ellen azért történt – állítják egyesek –, mert a partizánok így bosszulták meg az újvidéki razziát. A gondolatmenet azért is hamis, mert akkor a partizánok megkímélték volna a bánáti magyarokat, hiszen ők német megszállás alatt voltak, és nem kollaborálhattak a magyar hatóságokkal. De nem tették, a vérbosszú ott is ugyanolyan kegyetlen volt, mint a Bácskában.

A magyarok bejövetele után a Vajdaságba a 20-as években telepített mintegy 20 ezer dobrovoljac (szerb önkéntes), aki az első világháborúban szerzett érdemeikért kapott itt földet, hanyatt-homlok menekülni kezdett. Helyükbe bukovinai székelyeket (mintegy 16-17 ezret) telepítettek, vitézeket, katonacsaládoknak is adtak földet, akiknek férfi hozzátartozóik elestek a bevonulás során, valamint boszniai magyar telepeseket, róluk azóta sem lehet tudni, mi lett a sorsuk. A magyar hatalom által felállított hadbíróság egyáltalán nem tett különbséget a szerb, magyar (ilyenek is voltak) vagy zsidó terroristák között. Kivétel nélkül mindegyiket megbüntette, többnyire kivégeztette őket. Az újvidéki razzia alatt elkövetett túlkapások azonban őket sem mentik fel a felelősség alól. Keveset beszélnek róla, de a Kállay-kormánynak szándékában állt rátolni a felelősséget a Magyar Királyi Csendőrségre, vigyék el ők egyedül a „balhét” az újvidéki razziáért. Állítólag a Dunai Flottilla is kivette részét a cselekményekből, de Horthy Miklós kormányzó személyes közbenjárására elterelődött róluk a gyanú.

Vincze arról is beszélt, hogy valóban Magyarország volt az egyetlen ország, amely háborúban felelősségre vonta saját katonáit, ám elfelejtik megemlíteni, hogy ebben is volt némi hátsó szándék, nevezetesen az, hogy éppen akkor folytak a titkos magyar-angol tárgyalások, és a magyar fél ettől remélt jó pontokat.

11 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!