Feltárták a régészek a zirci gótikus ciszterci templom felét – a főhajó egy része egy sírral és az északi mellékhajó azonban továbbra is a barokk fal és a 82-es főút alatt marad. A műemlékem.hu magazin riportja.

„Korábban is voltak már kutatások a középkori ciszterci apátság, illetve a tartozó templom területén. Még csaknem száz évvel ezelőtt, 1912-13-ban Hümpfler Tibor ciszterci atya tárta fel részlegesen a területet. Bár a kutatása nem volt teljes körű, alaprajzot is készített a templomról, amely köszönhetően a ciszterciek szabványokra törekvő építészetének, meglehetősen pontosnak bizonyult” – mondta el a műemlékem.hu magazinjának Buzás Gergely, a Visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatója, aki a héten befejeződött ásatást vezette. „Sajnos a 20. század elején folytatott feltárást sokáig nem követte helyreállítás. A hajdani templomtól délre álló kolostor káptalantermének, illetve a szerzetesek közös helyiségének kiegészített alapfalait csak a 2007-es újbóli feltárás után mutatták be a nagyközönségnek. A munkák folytatását Bérczi Bernát, jelenlegi alperjel kezdeményezte. A mi feladatunk most az volt, hogy megtaláljuk a kolostor kerengőjének keleti részét, illetve tovább kutassuk a templom hozzáférhető felét, hogy elkezdődhessen annak is a valószínűleg alaprajzi bemutatása.”

A ciszterci épületegyüttes legkorábbi elemei a 12-13. század fordulójáról származnak, azonban Zirc már korábban a magyar történelem nevezetes helyszíne volt. A mai barokk kistemplom közelében állt ugyanis a 11. századi királyi udvarház, amelyben I. András király 1060-ban elhunyt a vesztes mosoni csata után. A települést ezután több mint egy évszázadon át nem említik a krónikák, azonban továbbra is fontos királyi birtok maradhatott, egészen 1182–ig, amikor III. Béla megalapította a ciszterci apátságot.

„Talán még az ő életében elkezdték építeni a templomot, az azonban biztos, hogy évtizedekig tartott a teljes építkezés. Elsőként a szentélyt, illetve a háromhajós épületet keletről záró kereszthajót építették fel, a hosszháznak csupán az alapozásait készítették el. A falmaradványokból következtetni lehet rá, hogy az volt a cél, hogy mielőbb alkalmas legyen a félkész templom a szertartásokra, így boltozat is elsőként csak a szentély fölé került. A templom így már használható volt, s a szerzetesek talán még évtizedekig a III. Bélától megkapott udvarházban laktak, hiszen a kolostoregyüttes építése csak a 13. században kezdődött el. A templom viszont már alkalmas volt a szertartásokra az 1204-ig uralkodó Imre király idején is, amit a jelenleg a barokk ciszterci templomban található oltárdedikációs kő bizonyít az uralkodó nevével. A későbbiekben folytatták a templom hajóinak építését, a teljes befejezésre azonban csak II. András uralkodása alatt, talán az 1220-as, ’30-as években kerülhetett sor” – véli Buzás Gergely, aki szerint még az is feltételezhető, hogy az építkezést anyagi okok hátráltatták: ez magyarázatot adna arra, hogy miért rosszabb minőségűek a hajóból származó koragótikus faragványok, mint a szentély díszítései. „Ahogy haladtak nyugatra a templom építésével, egyre kevésbé lehetett pénzük jó kőfaragókat megfizetni.”

A kolostor építése még lassabban haladt. A kerengő alapozásánál Zsigmond-kori pénzekre bukkantak, ami azt jelenti, hogy ezt a részt csaknem kétszáz esztendővel később, a 15. század első harmadában építhették csak fel. Bő egy újabb évszázaddal később, 1552-ben pedig török kézre került Veszprém térsége, azonban a ciszterci szerzetesek ekkorra már elhagyták az apátságot.

„A templom és a kolostor falai azonban még sokáig álltak” – jelentette ki az ásatásvezető régész. „Valószínűleg használták még a romokat a török kiűzése után visszatért ciszterciek, s csak ezután kezdtek a ma látható templom és kolostoregyüttes építésébe a 18. században. Az új templomot és a kolostort gondosan a régi elé építették, éppen annak a köveiből. A korszak egyik érdekes lelete az a 18. századi kapa, amelyet a kerengőnél találtunk: a bolygatásból látszik, hogy a használója egy gödröt igyekezett kiásni, de közben eltört a szerszámnyél, így a csonka eszközt egyszerűen otthagyta, ahová utoljára szúrta. A templomot egyébként teljesen nem bontották le, hiszen az egyik pillérköteget, amelyen Szent Imre szobra áll, talapzatként a helyén hagyták.”