Történelemportál

Árpád-kori felfedezés Tunyogmatolcs és Szamoskér között

A nyíregyházi múzeum régészei Árpád- kori leleteket találtak Tunyogmatolcs és Szamoskér között elterülő külterületen. A kutatómunka a tervezett Szamos- Kraszna közi árvízszint csökkentő tározó területére eső régészeti lelőhelyek feltárásához kapcsolódik. Az ásatást megelőzően 2006-ban a megyei múzeum dolgozói terepbejárásokat végeztek, ahol a felszíni nyomok alapján 12 lelőhelyet regisztráltak az adott területen.

feltárt Árpád-kori sír (fotó: Szabolcs Online)

Ezek közé tartoznak a szamoskéri lelőhelyek is, ahol eddig a szakemberek 3 szondát használtak a felderítésekhez. A vizsgálatok során egy késő Árpád-kori település nyomai kerültek elő, az egykori telepekre jellemző objektumokkal: gödrökkel, árkokkal, kemencés házakkal.

A leletanyagokat nagyobb részt korabeli edénytöredékek alkotják, illetve még egy pár vaseszköz maradvány szintén napvilágot látott a keresések során. Ezeken kívül a múzeum szakemberei 3 sírt ugyancsak feltártak, köztük egy olyat, mely kettős temetkezésnek bizonyult. A sír egyediségét mutatja, hogy a hajdani településen belül terül el, melyben valószínűleg egy anyát és gyermekét találták meg a szakértők.

A feltárások jelenleg még zajlanak. A munkálatokat a Jósa András Múzeum Régészeti Osztályának dolgozói végzik, Körösfői Zsolt és Tompa György vezetésével, a műszeres leletfelderítést Bocskai István segíti. Az ásatásoknál egyre több érdeklődő jelenik meg, hiszen nem mindennapos felfedezésnek lehetnek tanúi az itt élő emberek.

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!