Történelemportál

Kiutat keres az ICOMOS

2010-ben története legaktívabb évét élte meg az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület. Idén a financiális háttér azonban kétségbeejtő – írja a műemlékem.hu magazin.

Nagy Gergely„A tavalyi volt az egyik legsikeresebb esztendő az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület történetében” – jelentette ki a szervezet elnöke, Nagy Gergely a Hollókőn rendezett közgyűlésen. Mint mondta, a korábbinál sokkal több programban tudtak részt venni, több stratégiai szövetséget is kötöttek (a sok között a műemlékem.hu-val is a Határeset megvalósítására). Érezhetően növekedett a szervezet jelenléte a civil társadalomban, s valamennyi, 2010-ben nagy nyilvánosságot kapott műemlékvédelmi kérdésben állást foglaltak.

„Idén azonban kétségbeejtő a helyzetünk, ami az alapfinanszírozást illeti” – mondta el Nagy Gergely portálunknak. „Ugyan a különböző projektek megvalósítására sikeresen pályázunk, azonban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal támogatási lehetőségeinek drasztikus szűkülése miatt kisebb irodába kellett költöznünk, ahol nem csupán a munkatársaink dolgoznak sokkal nehezebb körülmények között, de nem megoldott a Román András-archívum elhelyezése sem. Igyekszünk kiutat keresni a bajból, azonban az alapműködésünkre nagyságrendileg kevesebb forrásunk van az elégségesnél. Még az iroda dolgozóinak a bérére sincs fedezet” – tette hozzá.

Az ICOMOS MNB nem csak a hazai, hanem a nemzetközi szakmai életben is aktív. Június 1-je és 5-e között rendezi meg Budapesten és Balatonfüreden az ICOMOS Európai Elnökök Találkozóját, amelyre 28 országból érkeznek vendégek.

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!