Történelemportál

Festőház után szentély épülhet Aquincumban

Rovatok: Műemlék

Hamarosan kivitelezési szakaszba lép az Aquincumi Múzeum legújabb beruházása: a fejlesztések a turisztikai vonzerőt hivatottak fokozni – írja a műemlékem.hu magazin.

Aquincum

„A beruházást megelőző, a kiviteli tervek elkészítéséhez nélkülözhetetlen feltárások nagyobbik részét már elvégeztük, az elkövetkező hetekben, hónapokban elsősorban az egykori lődomb elhordása során, annak földanyagát átvizsgálva számíthatunk érdekes leletekre” – mondta el a műemlékem.hu-nak az Aquincumi Múzeum igazgatója. Zsidi Paula hozzátette: részben a beruházáshoz kapcsolódó feltárásokkal sok olyan adathoz jutottak hozzá, amelyek a látogatók számára is plasztikusabbá, árnyaltabbá teszik az ókori nagyváros mindennapjait.

Mint arról korábban már beszámoltunk, az intézmény 2009-ben pályázott a Közép-Magyarországi Operatív Programban a múzeum turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztésére. Így virtuális élményteret hoznak létre, ahol akár gladiátorjátékokat is vívhatnak a vállalkozó szelleműek, illetve korszerűsítik a jelenlegi parkolót (amelynek a helyén egyébként az ókorban egy fogadó is állt, ahol azok az utazók pihenhettek meg, akik a kapu éjszakai zárása után már nem jutottak be a városba). A legnagyobb közönségsikerre azonban valószínűleg a rekonstrukciók, így a városfal egy szakaszának visszaépítése (amely egyúttal a múzeum új bejárata lesz), valamint a festőház felépítése számíthat.

Aquincum„A festőháznál, amely nem az egykori lakója foglalkozásáról, hanem a falait hajdan borító díszes kifestésekről kapta, lehetőség nyílik rá, hogy rekonstruáljuk a falképeket. Így amellett, hogy a látogatók térélményt kapnak a római lakóházépítészetből, eredeti helyükön, ha nem is az eredeti falakon mutathatjuk be a falképek másolatait. A házat korhű bútorokkal rendezzük majd be, így igyekszünk olyan illúziót kelteni, mintha a lakói csak néhány perce hagyták volna el” – tette hozzá Zsidi Paula.

Az egykori festőház mellett, a ma még álló lődomb területén tavaly sikerült a hajdani ókori város legépebben maradt pincéjét feltárni. Nem csupán a levezető lépcső maradt meg épségben, de a pince padlója fölött, a falba mélyesztett lyukak is, amelyek a hajdani, fából ácsolt padlót merevítették (ha közvetlenül a döngölt földpadlóra helyezték volna a pincében tárolt terményeket, azok gyorsan megdohosodtak volna). A pince bemutatásának mikéntjéről még nem született döntés, de valószínűleg legalább egy betekintőablakon át bepillanthatnak majd a látogatók a mélyére.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!