Történelemportál

Mindszenty-emlékszobát avattak Sopronkőhidán

Rovatok: Emlékezet

Mindszenty József 1944 végi fogságára emlékeztető táblát, valamint emlékszobát avattak szombaton a sopronkőhidai börtönben. A fegyintézetben azt a cellát alakították emlékhellyé, ahol a bíboros 1944. december 23–27. között papjaival raboskodott.

Beszédében Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság elnöke arról beszélt, az emléktábláknak is történetük, szerepük van, de azért is kellenek életünkbe, hogy “fegyelmezzenek és figyelmeztessenek bennünket”. Hozzátette: ez a tábla emlékeztethet arra is, hogy volt a magyar történelemnek egy napja, 1944. december 24., amelybe összesűrűsödött valamennyi szenvedésünk, hiszen kora hajnalban itt akasztották fel Bajcsy-Zsilinszky Endrét, az éjféli misét pedig fogolyként celebrálta Mindszenty József veszprémi püspök, későbbi hercegprímás, a hallgatóság soraiban pedig három korábbi magyar kormányfő mellett a későbbi kommunista belügyminiszter, Rajk László is ott ülhetett.

Az eseményen elhangzott: Mindszenty Józsefet 1944 novemberében tartóztatták le, mert körlevélben fordult Szálasi Ferenc nyilas vezetőhöz, egyebek mellett arra szólítva fel őt, hogy kíméljék meg a harcoktól a Dunántúlt. December 23-án szállították át paptársaival Sopronkőhidára, ahonnan – Apor Vilmos később vértanúhalált halt győri püspök közbenjárására – 27-én egy győri anyaotthonba szállították át.

Az avatóünnepség, majd a Mindszentyt méltató beszédek után ünnepi misét celebrált az intézet kápolnájában Márfi Gyula veszprémi érsek, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát és Szekeres János őrkanonok.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!