Történelemportál

A magyar kultúrfölény és ifj. Andrássy Gyula gróf

A kultúrfölény elmélete összeforrott az 1920-as évek korszakalkotó kultuszminiszterével, gróf Klebelsberg Kunóval, akinek köszönhetően példátlan virágzásnak indult a magyar kultúra a trianoni tragédiát követően. Bár a kultúrfölény kiteljesítése egyértelműen Klebelsberg érdeme, kevésbé ismert, hogy ennek első megfogalmazása ifj. gróf Andrássy Gyula (1860–1929) nevéhez fűződik. A jeles államférfi 1912-ben a művészet, azon belül is a képzőművészet fellendítése céljából alkotta meg a koncepcióját – jóval a trianoni katasztrófa és Klebelsberg Kunó kultuszminiszteri tevékenysége előtt.

ifj. gróf Andrássy GyulaA kiegyezés miniszterelnökének fiának – aki egyébként a „vörös grófnő”, Károlyi Mihályné Andrássy Katinka nagybátyja és nevelőapja volt – neve nem véletlenül számított tabunak a kommunizmus évtizedeiben. Ifj. gróf Andrássy Gyula külpolitikusként-diplomataként egy erős nemzetállamok alkotta közép-európai „uniót” képzelt el; fontos szerepet játszott a lengyel államiság helyreállításában, illetve az albán állam létrehozásában; a Monarchia végnapjaiban közös külügyminiszterré nevezték ki. 1906 és 1910 között belügyminiszterként (a magyar jogállamiság továbbfejlesztésével, választójogi reformtervezetével és szociális programjával), valamint a Szent Korona-tan terén maradandót alkotó jog- és társadalomtudósként (az MTA-nak 1904-től tagja, majd 1913-tól igazgatósági tagja) egyaránt maradandó életművet hagyott hátra. Emellett szinte egy személyben vállalta a magyar képzőművészet szervezeti kereteinek és mecenatúrájának kiépítését; elsőként ismerte fel Szinyei Merse Pál és Rippl-Rónai József jelentőségét, az ő érdeme a francia impresszionista festészet hazai megismertetése is. A Fő u. 11. szám alatti budai palotájában, továbbá a tőketerebesi és a tiszadobi kastélyában kapott helyet az ország egyik legfontosabb főúri magángyűjteménye, amely a halála után szétszóródott különféle aukciókon, majd megmaradt anyaga a szovjet hadsereg pusztításának köszönhetően szinte teljes egészében megsemmisült.

A 19. század és a 20. század fordulóján, illetve a 20. század első évtizedeiben a magyar képzőművészet szakmai összefogása és irányítása két szervezet, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat és a Nemzeti Szalon tevékenységéhez kötődött. Ifj. gróf Andrássy Gyula mindkettő elnöki tisztségét ellátta, az előbbiét 1905 és 1923 között, az utóbbiét pedig több mint három évtizeden át, 1898-tól 1929-ig. A kultúrfölény elméletét az első világháború előestéjén, 1912-ben a Nemzeti Szalon Almanachja előszavában vetette papírra. A politikus prófétai erővel hívta fel a társadalom figyelmét, hogy a magyarság csak kulturális téren, a művészeti életben elért eredményei által válhat a Nyugat szemében megbecsült néppé:

„S mi különösen sokat nyerhetnénk a művészet által. Nyelvünket nem értik Európában. Tudományunk, szépirodalmunk nagyrészt zárt könyv az idegenek előtt. Nemzetközi hatást, tekintélyt, kulturális súlyt leggyorsabban és legbiztosabban művészetünkkel szerezhetünk. A művészet nyelve olyan világnyelv, amelyet mindenki megért. A magyar egyéniség a művészet alkotásaival válhatnék a leghamarabb és legbiztosabban ismertté. Iparunk nehezen versenyezhet más gazdag országok iparával. Ha ízlésünk, iparművészetünk s művészi alkotásaink erővel teljesen fejlődnének, túltennénk legközelebbi versenytársainkon, óriási lépésekkel haladhatnánk a gazdagodás felé. Művészetünk életerős és önálló fejlődése előmozdíthatná azt, hogy Európa helyes és alapos ismeretet szerezzen rólunk, érdeklődjék irántunk, hogy nemzeti önérzésünk erősödjék, hogy vonzó és hódító képességünk fokozódjék. Az igazi művészet azon tényezők egyike, amellyel belső értékünket növelni lehet. A művészet erősíti azt az »olvasztó felsőbbséget«, amely, mint Széchenyi mondja, »mindig győzött az erőszakon«, s amely nemzetünk létét jobban biztosítja minden más tulajdonságunknál. […] A magyar géniusz már nem egyszer szép eredményt ért el, nem egyszer dicsőséghez jutott. Valóban érdemes művészi hajlamaink fejlesztésére komoly áldozatokat is hozni.”

A kultúra nemzetnevelő funkciójára, nemzetformáló és nemzetmegtartó erejére ifj. Andrássy a következőképp mutatott rá: „S a művészet nemcsak az egyes emberek életét teszi kellemesebbé, tartalmasabbá, nemesebbé, nemcsak az egyén nevelésének és lelke fejlődésének egyik legbecsesebb eszköze, hanem az a nemzeteknek is az erőforrása. Hódító hatalmat ad nekik és őket az emberiség jótevőivé és halhatatlanokká teszi.” A művészet nemzeti identitásban kialakított szerepét egy rendkívül tömör, emblematikus mondatában foglalta össze: „A művészet a nemzet tükre.”

A trianoni tragédiát követően is centrális helyet foglal el a kultúrfölény kérdése ifj. gróf Andrássy Gyula eszmerendszerében. A nemzeti főváros hivatásáról szóló, a Magyar Helikon című folyóiratban, 1920-ban napvilágot látott tanulmányában a klebelsbergi kultúrpolitika szellemében írt: „Az állam régi nagyságát csak a nemzet erkölcsi és szellemi nagysága állíthatja helyre. Csak kulturális fölényünk szerezheti vissza azt a világállást, azt a hatalmat, azt a tekintélyt, mely minket megillet, s melyet hibák és szeretetlenség következtében ideiglenesen elvesztettünk. És csak kultúrfölényünk fogja azt biztossá tenni és megtartani, amit a természet rendje, ügyes politika s kedvező szerencse visszaadhat.” A nemzet kultúregységének hangsúlyozásával a határon túli nemzettestet még szorosabban kívánta bevonni a magyar kulturális életbe: „Nagy, erőteljes kultúrmunkánkban kapcsoljuk be azokat a testvéreinket mind, akiket az igazságtalan ítélet tőlünk elválaszt addig is, míg az igazság, a jobb belátás és a természet törvényei újra érvényesülni fognak.”

3 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!