Történelemportál

Újra megjelent a Nagy Magyarország szlovák száma

Rovatok: Hírek

A legújabb kutatások eredményeivel jelent meg ismét a Nagy Magyarország című konzervatív történelmi folyóirat szlovákokról szóló száma – jelentette be Szakács Árpád lapigazgató pénteken.

Mint mondta, az első kiadás – amely 10 ezer példányban jelent meg – elfogyott, ezért volt szükség A szlovákok története című lapszám második megjelentetésre még egyszer, ugyanennyi példányban. A második kiadásban azonban cikkcsere is történt, az első számban szereplő, Ľudovít Štúr szlovák politikusról szóló publikációt egy újabb, szintén az ő pályafutását taglaló cikkel helyettesítették.

A szlovákok története (Nagy Magyarország 2009/3)

A szlovákok története (Nagy Magyarország 2009/3)

Szakács Árpád megemlítette: már 14 nyugat-európai egyetem kérte a szlovákokról szóló magyar nyelvű folyóiratot, ezért tervezik az angol fordítását is. Ennek anyagi feltételei egyelőre nem biztosítottak, eddig egyáltalán nem kaptak semmiféle állami vagy önkormányzati támogatást sem – hívta fel a figyelmet.

A szlovákok történetét bemutató lapszám igyekszik rávilágítani a történelem során többször bekövetkezett magyar–szlovák konfliktusok okaira, a történelmi tényeket feldolgozó írások olyan, eddig tabuként kezelt témákkal is foglalkoznak, mint például a Nagymorva Birodalom létezésének elmélete.

Dr. Popély Gyula, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora, a lap egyik szerzője rámutatott: szakítani kell azzal a mostani felfogással, mely szerint nem szabad úgy történelmet írni, hogy ne sértsék más népek önérzetét. Véleménye szerint úgy kell történelmet írni, hogy “ne sérüljön az igazságosság”, és tények alapján kell a múltat interpretálni.

A történész hangsúlyozta, Edvard Beneš későbbi csehszlovák köztársasági elnök 1919-ben a trianoni béketárgyalásokon azzal érvelt – meglátása szerint helytelenül –, hogy a korábban a magyarok honfoglalásakor szétvert szlovák államot kell visszaállítani az első világháború után. Ezen a téves tényen alapult többek között a trianoni diktátum, ezért annak “erkölcsi alapja megdőlt” – fogalmazott. Az az állítás sem igaz, hogy Tisza István miniszterelnök szorgalmazta Magyarország háborúba lépését, s az sem, hogy a magyarok a kereszténységet csak a szlovákok segítségével tudták elterjeszteni a nép körében – említette meg.

Dr. Bodonyi Ilona történész, a lap egyik szerzője kiemelte: ez az újság segíthet abban, hogy a fiatalok tisztában legyenek a múlttal, s hozzájárulhat ahhoz is, hogy a nemzetek egymással szembeni előítélete megszűnjön. A politika a szlovák-magyar együttélés történetének feldolgozására is hatott, így a Nagy Morávia-elméletre hivatkozva indították el a reszlovakizációt – emlékeztetett.

Anakronizmusnak nevezte, amikor a szlovák politikusok a béketárgyalásokon például arra hivatkoztak, hogy nem egy új államot kell létrehozni, hanem a régi Szlovákiát kell újra megalapítani – azt, amely szerintük még a magyar honfoglalás előtt létezett. Ez nem változott most sem, egy új szövetségi rendszeren belül is mérgezni tudják ezzel a két nép viszonyát. A mítoszokra és a történelemhamisításra épülő történetírás mára meghaladottá vált a legtöbb Magyarországgal szomszédos államban – hangoztatta.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!