Történelemportál

Bécsért lett szabad préda Budapest

1945. február 13-án fejeződött be Budapest ostroma. Ez volt a második világháború ostromainak egyik legnagyobb, legvéresebb csatája. Olyan történet, amely ma is képes tudományos és politikai vitákat kavarni. Mihályi Balázzsal és Szakály Sándorral beszélgettek a Magyar Hírlap munkatársai, Faggyas Sándor és Sinkovics Ferenc.

balról jobbra: Faggyas Sándor lapszerkesztő, Mihályi Balázs és Szakály Sándor történész, valamint Sinkovics Ferenc főmunkatárs (fotó: MH)

balról jobbra: Faggyas Sándor lapszerkesztő, Mihályi Balázs és Szakály Sándor történész, valamint Sinkovics Ferenc főmunkatárs (fotó: MH)

Sinkovics Ferenc: – Rómát nyílt várossá nyilvánították, Párizs és Bécs is megúszta ostrom nélkül a háborút…Miért kellett elpusztulnia Budapestnek, amikor még Szálasi is nyílt várossá akarta tenni?

Szakály Sándor: – Mert Hitler így akarta. A Führer és környezete úgy vélte, minél tovább fel kell tartani a Bécs–Berlin irányba előretörő Vörös Hadsereget, hiszen a szovjet csapatok nem merik megkerülni Budapestet.

Mihályi Balázs: – Sőt a német nagykövet, Veesenmayer azt mondta, hogy őt nem érdekli, hányszor pusztul el Budapest, ha ezzel meg lehet menteni Bécset.

Sz. S.: – Ha kivonulnak a védők, akkor a magyar főváros nyilván nem pusztul el. Vagyis nem lőtték volna szét az épületek 50-60 százalékát, de a kifosztás, a rablás és az erőszak nem maradt volna el.

Faggyas Sándor: – Tudjuk, hogy a Magyar Honvédség zöme Horthy sikertelen kiugrási kísérletét követően elfogadta a nyilas hatalmat, és teljesítette annak parancsait. Nagy kérdés persze, hogy mindez szükségszerű volt-e.

Sz. S.: – Szerintem a honvédség tagjai, főként a legénységi állomány, nem foglalkozott azzal, milyen hatalomátvétel történt. Nagyon sokan csak napokkal később tudták meg, hogy már a nyilasok irányítják az államot. Az első információ, ami először kijutott a harcoló alakulatokhoz, egy közlemény volt, hogy az államfő lemondott, és átruházta a hatalmat Szálasi Ferencre. Ennek a mikéntjét és hogyanját a fronton, a harcok közepette nem mérlegelte senki. A másik pedig, amit nem szabad elfelejtenünk, és ez politikai vitákat szokott indukálni, hogy a magyar katonák idehaza már a saját hazájukat és szülőföldjüket védték. Ezt nem szabad megtagadni tőlük, ha nem tagadjuk meg a szovjetnek nevezett orosz, ukrán, s egyéb katonáktól, ahogy a franciáktól sem.

M. B.: – Hozzátenném, hogy a magyar katonák rendkívül kevés információt kaptak a hátországból, ezt is szűrték, korlátozták a feletteseik. Így roppant nehéz volt megítélni, hogy milyen politikai események történtek messze a front mögött.

F. S.: – Milyen katonai okok miatt húzódott el hat-hét hétig Budapest ostroma, amire a sztálingrádi csatát kivéve az egész világháború során nem volt példa?

Sz. S.: – Egyrészt a szovjet fél 1944 végére kifáradt, a 2. Ukrán Front nem volt fölkészülve arra, hogy az október 28-i sztálini parancs szerint menetből elfoglalja a magyar fővárost. (Hitler Moszkvában akart német díszszemlét látni 1941. november 7-én, Sztálin pedig Budapesten 1944. november 7-én.) Ráadásul a nehézfegyverzet egy részét – a harckocsikat, rohamlövegeket – kevésbé lehetett használni és alkalmazni egy nagyvárosban. Márpedig ezek is részét képezték a szovjet erőfölénynek.

M. B.: – Tény az is, hogy viszonylag nagy – összesen mintegy hetvenezres – német és magyar véderő maradt a szovjet ostromgyűrűn belül. S ezek a védők a végsőkig kitartottak.

Sz. S.: – „Budapest erőd” parancsnoka, Karl von Pfeffer-Wildenbruch, a Waffen SS altábornagya többször kért engedélyt Hitlertől a város feladására. Nem kapta meg. A kitörésnél azután nemhogy a fegyverzetet, de az élő erőt sem sikerült megmenteni.

M. B.: A Konrád-hadműveletek során a németek januárban nyugat felől háromszor is megpróbálták felmenteni Budapestet. A német taktikának alapelve volt a bekerített csapatok felmentése, kihozása.

Sz. S.: – A Konrád III. során a német páncélosok 20–25 kilométerre közelítették meg a Budapest köré vont szovjet gyűrűt, de nem sikerült a felmentés. A német–magyar kitörési kísérlet a várból 1945. február 11-én reményvesztett, de annál véresebb próbálkozás volt.

S. F.: – Általános nézet szerint a milliós főváros összes része közül a gettó szenvedett a legtöbbet. Így volt?

Sz. S.: – A szovjet fegyverek nem válogattak. A gettó lakói annyival szenvedtek többet, hogy sokkal rosszabb körülmények között éltek, mint mások a városban. Másutt is akadozott az élelmiszer-ellátás, másutt is fáztak a budapestiek, és másutt is megsérültek a közművek, de kisebb veszélynek voltak kitéve a nem zsidó származású emberek. A gettónak volt egy parancsnoka, bizonyos Domonkos Miksa tartalékos százados, zsidó ember, aki honvédtiszti egyenruhájában járt föl-alá a gettóban, és igyekezett megvédeni a lakókat. Ettől persze még voltak atrocitások. A budapesti zsidóság százalékos arányban magasabb veszteségeket szenvedett, mint a nem zsidók, de nem csak a nyilas pártszolgálatosok miatt…

M. B.: – Ma már elfogadott tény, hogy a nyilasok a gettón kívül is, a nem zsidó lakosság ellen is követtek el atrocitásokat. Egyébként 1945 májusában készített a főváros egy kárfelmérést. Ebből kiderül, hogy ott voltak kimagaslóan nagyon a károk, ahol az ostrom harci cselekményei zajlottak. S ez nem a gettó volt, hanem a vár, a körutak, illetve a Duna két partja.

S. F.: – Mikor roppantak össze a fővárosi közművek?

Sz. S.: – A közművek és a mentőszolgálat gyakorlatilag 1945. januárig jól működött. A közműveket az ott dolgozók, de a magyar katonai vezetők is igyekeztek megvédeni.

F. S.: – A budapesti civil lakossággal szembeni szovjet brutalitásokról, a tömeges zabrálásról, tízezrek megerőszakolásáról és elhurcolásáról évtizedekig nem lehetett beszélni. Pedig a szovjet csapatok állítólag „felszabadítókként” érkeztek…

Sz. S.: – A Vörös Hadsereg mint megszálló hatalom járt el minden értelemben, és nagyon komoly kilengések voltak. A szovjet hadsereg katonáinak jelentős része olyan körülmények közül érkezett Európa kellős közepébe, hogy ők egy gyári munkás fürdőszoba nélküli lakását is burzsuj palotának tekintették. Az orosz vagy ázsiai katonának otthon szögön lógott a kabátja, itt viszont szekrényt láttak. Néhai Rubin Frigyes egykori munkaszolgálatos barátom apja boldogan várta a szovjeteket. De az első orosz, akivel találkozott, mindjárt fölpofozta és kifosztotta. Tehát nem számított, hogy valaki zsidó vagy nem zsidó.

M. B.: – Statisztikák készültek arról, mennyire megnőtt az abortuszok száma az ostrom után Budapesten, amit a megszállóknak „köszönhettek” a fővárosi nők. És a zsákmányok! Megesett, hogy papírba csomagolták és eltették a villanykörtét a szovjet katonák, mondván, hazaviszik, és így majd otthon is lesz világítás. Mit sem tudtak az áramról. Tény, hogy Budapest volt az első tipikusan európai város, amellyel találkoztak.

Sz. S.: – A másik, amire utalni kell, hogy a budapesti bankokban lévő magyarországi zsidóvagyon nagy részét nem a németek és a nyilasok vitték el, hanem a Vörös Hadsereg. Ezeket tehát nem nyugaton kell keresni.

F. S.: – A szovjet megszállók miért fogdostak össze és hurcoltak „malenkij robot” címén több tízezer fővárosi polgárt a Szovjetunióba?

Sz. S.: – Malinovszkij marsall tartott Sztálintól, s azt mondta, azért tartott olyan sokáig Budapest ostroma, mert sokan védték a várost. Ezért úgy tett, mintha sok hadifoglyot ejtett volna.
A legszívesebben a magyarországi németeket fogdosták össze, mert tudtak németül, könnyen rájuk fogták, hogy a német haderő katonái, de aztán vittek mindenkit.

M. B: – Ha valaki megszökött román területen, akkor ott az állomáson fogtak egy román férfit, és feltették a szökött ember helyett a vagonba. Ennyi.

S. F.: – Román alakulatok is harcoltak Budapesten, velük szemben megsokszorozott erővel küzdött a magyar katona…

Sz. S.: – Harcoltak a románok, s nagy veszteségeik voltak. Az oroszok őket küldték előre. De megtörtént, hogy az elfogott magyar katonákat is a németek ellen fordították. Választhattak a magyarok, hogy harcolnak a németek ellen vagy kivégzik őket, igaz, voltak átállók is. Ők alkották a később Budai Önkéntes Ezrednek nevezett alakulatot.

M. B.: – Emberhiány volt a szovjet alakulatoknál. A budapesti harcokban az ostrom végén sokszor már a szakácsokat, a cipészeket is kiküldték az első vonalba…

Sz. S.: – A szovjet hadosztályok harcoslétszáma a korabeli kimutatások szerint majdhogy a felére esett az ostrom végére. Már novemberben is komoly létszámhiánnyal küzdöttek, amikor még csak Budapest előterében álltak. Malinovszkij már akkor mondta, hogy meg kellene állni egy kicsit, erőt gyűjteni. De jött a parancs Sztálintól, hogy nem, gyerünk előre.

F. S.: – Örök vita, hogy minek tekinthetők Budapest védői. Hősöknek vagy brigantiknak, akik annyi szenvedést okoztak ellenállásukkal a városnak…

S. F.: – Egyáltalán a magyarok voltak-e a náci Németország „utolsó csatlósai”?

Sz. S.: – Szerintem egy vesztett háborúnak is lehetnek hősei, akiknek kijár a tisztelet. Katonáknak, civil áldozatoknak egyaránt. Nem politikai célokért küzdöttek, nem a bolsevizmus miatti utálata miatt ütötte agyon a magyar parasztember az orosz katonát, hanem azért, mert meg akarta erőszakolni a feleségét. Neki a szovjetek nem voltak felszabadítók. Tudomásul kellene venni, hogy a győztesek írják a történelmet, de a veszteseknek is meg kell adni a jogot, hogy tisztességgel emlékezzenek saját halottjaikra. Ha elmegyünk Németországba vagy Ausztriába, azt láthatjuk, hogy már évtizedekkel ezelőtt emlékműveket állítottak a második világháború német és osztrák hősi halottainak, illetve a háború áldozatainak. Nem a nemzetiszocializmusnak, hanem a katonáknak, s nem sajnálják tőlük a hős jelzőt sem. Nálunk a „ki hős ki nem hős” eldöntését a különböző politikai erők maguk gondolják mindenkire kötelezően nézve eldönteni. Ez azonban nem az ő dolguk lenne.

M. B.: – Nemcsak katonák estek el, hanem nagyon sok civil is. És nem kizárólag a halottakról kell beszélni, hanem megnyomorító sérülésekről, a nemi erőszak áldozatairól, a kirablott, tönkretett családokról is. Vajon ők mit követtek el, hogy nem szabad róluk megemlékezni?!

Sz. S.: – Ki volt az utolsó csatlós? Aki az utolsó pillanatokig harcolt a németek oldalán. A Magyar Honvédség alakulatai 1945 márciusában-áprilisában elhagyták az ország területét, érdemi harcokban már nem vettek részt. Az addig védett haza elveszett.

12 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!