Történelemportál

A történelmi Szatmár műemlék templomai

Rovatok: Műemlék

A történelmi Szatmárban 1747-ben még 87 fatemplomot írtak össze, ma számuk még a húszat sem éri el. A háborús pusztítások, tüzek, árvizek és más természeti csapások mellett az emberi nemtörődömség és hozzá nem értés is ludas abban, hogy sok-sok ilyen egyházi épület odaveszett, elenyészett. „A jövőnek és vele gyermekeinknek tartozunk azzal, hogy közös múltunk ezen becses emlékeit megőrizzük” – mondta a hét végén Szatmárnémetiben egy fiatal budapesti művészettörténész.

az ákosi templom

az ákosi templom

Terdik Szilveszter egyik előadója volt annak a tudományos konferenciának, amelyet a Szatmár Megyei Tanács és a Szabolcs-Szatmár–Bereg Megyei Közgyűlés szervezett határon átívelő program keretében. A két szomszédos megye egy közös uniós pályázaton kilencvenezer eurót nyert a történelmi Szatmár középkori egyházi építészetének népszerűsítésére és a turisztikai útvonalakba való bekapcsolására.

Összességében harminc templomról van szó, ennek egy része faépítmény, a többi tégla vagy kő. A román stílusban épült ákosi templomot a XIII– XIV. században emelték, amelynek két, téglából épült tornya még ma is áll. A szakemberek szerint ebből az derül ki, hogy azok a régiek még a téglakészítésben is tudtak olyasmit, amit ma sem lenne szabad nélkülözni.

Szakács Béla művészettörténész előadásában méltányolta, hogy Szatmár megyében jelentős erőfeszítések történtek az Árpád-kori egyházi épületek feltárására. Ennek köszönhetően került az érdeklődés központjába például a csomaközi és a piskolti régi templom. A szakember úgy véli: mivel a feltáró és értékmentő munka nyomán egyre több ilyen épületről derül ki, mint legutóbb az ópályi templomról is, hogy alapjai vagy részben falai az Árpád-korból valók.

Az elismerő szavak ellenére Szőcs Péter régész, a Szatmár Megyei Múzeum főigazgató-helyettese önkritikus: „Mi még mindig a felszínt kapargatjuk, mert a felszíni dolgok látványosabbak, ha úgy tetszik, könnyebben eladhatók, de ha jobban odafigyelünk, kiderül, hogy sok feltáratlan értéket rejt a föld és a vakolat. Nemcsak régi falakat, de régi festményeket és más műalkotásokat is.” Szőcs azt is elmondta, hogy nincs még feltárva, hogy mit rejtenek az ákosi templom alatti sírok, ez pedig sürgető feladat.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!