Történelemportál

„Uram, szabadítsd meg az országot ezektől a banditáktól!” – 65 éve végezték ki Bárdossy Lászlót

Bárdossy László 1890-ben született Szombathelyen, hivatalnok családba. Édesapja miniszteri tanácsosként dolgozott. Jogi tanulmányait Budapesten, Berlinben és Prágában végezte, diplomáját 1912-ben vette át. 1918-tól a külügyminisztériumban dolgozott, 1924-től pedig a minisztérium sajtóosztályát vezette.

1930-ban került a londoni magyar nagykövetségre, ahol rövid idő alatt igen komoly elismertségre tett szert. Kiváló kapcsolatteremtő képessége és diplomáciai érzéke révén számos támogatót szerzett a revíziós törekvéseihez szövetségest kereső Magyarországnak. 1934-től Bukarestben működött nagykövetként. Szakmai tudása és korrektsége előtt még a román diplomácia is tisztelettel adózott – holott a két ország viszonyának egyik legproblematikusabb időszakában képviselte hazánkat.

bardossy

1941. február elején átvette az elhunyt gróf Csáky István külügyminiszter helyét. Teleki Pál április 3-i öngyilkossága után Horthy Miklós kormányzó Bárdossyt kérte fel kormányalakításra. Hazánk az ő miniszterelnöksége idején vette vissza az elcsatolt Délvidék egy részét a szétesett és németek által lerohant Jugoszláviától. A háború után azzal vádolták a politikust, hogy megszegte az elődje által Belgráddal kötött örökbarátsági szerződést. Valójában Bárdossy nem viselkedett hitszegő módon, hiszen a déli szomszédunk ellen április 6-án indult támadásban magyar csapatok nem vettek részt – sőt, még azután sem léptünk hadba, hogy a délszláv légierő gépei magyar területeket bombáztak. A Honvédség alakulatai csak április 10-e – a független Horvátország kikiáltása – után lépték át a határt, és szabadították fel a több mint két évtizede idegen uralom alatt álló Bácskát. A Bánát nagy része német megszállás alá került (s minden bizonnyal ez lett volna a sorsa a visszacsatolt területeknek is, ha nem a magyar hadsereg vonul be oda).

Júniusban fogadta el az Országgyűlés az ún. III. zsidótörvényt, amely a korábbi vallási helyett származási alapon határozta meg az érintettek körét, valamint megtiltotta a zsidóknak minősülők és a keresztények házasságát, illetve nemi érintkezését. A jogszabály kétségtelenül súlyos jogkorlátozásokat tartalmazott, ám a németek ekkor már ennél is jóval többet követeltek – és más szövetségeseik nálunk sokkal készségesebbek voltak. Északi szomszédunk, Szlovákia például ekkorra már sárga csillag viselésére kötelezte és munkatáborokba deportálta zsidó származású polgárait.

Bárdossy határozottan ellenezte hazánk háborúba való belépését, számos konfliktus vállalva a német hadjárathoz való csatlakozást sürgető Werth Henrik vezérkari főnökkel és körével. Június 26-án Kassa bombázása azonban kész helyzetet teremtett. Az incidens körülményei – bár a kommunista történetírás évtizedekig tényként kezelte, hogy német provokáció történt- máig tisztázatlanok. Az elmúlt hetven esztendőben több teória is napvilágot látott, ezek közül legvalószínűbbnek a tévedésből végrehajtott szovjet bombázás, vagy a hazánkat háborúba rángatni kívánó Románia diverzáns akciója tűnik. Az azonban bizonyosnak tekinthető, hogy a magyar kormány 1941 júniusában úgy tudta: hazánkat a Szovjetunió megtámadta. Bárdossynak így lényegében nem volt, nem lehetett más választása, mint a hadiállapot kihirdetése.

1941 decemberében a kormányfő – a Minisztertanács és a kormányzó előzetes hozzájárulása nélkül – hadüzenetet küldött az Egyesült Államoknak is. (Miniszterelnöksége alatt lényegében ez volt az egyetlen jogszabályokba ütköző – bár bizonyíthatóan erős német nyomásra született – döntése.) 1942 januárjában a keleti frontra vezényelték a 2. magyar hadsereget. A háború utáni propaganda talán legsúlyosabb és legtöbbet sulykolt vádja az volt Bárdossyval szemben, hogy magyar katonák tízezreit „küldte vágóhídra”. Valójában a Honvédség alakulatai a front mögötti területek közrendjét biztosító, ún. „megszálló erőkként” érkeztek keletre. Azt ekkor még senki sem sejthette, hogy a háborúban egy év múltán beálló fordulat következtében ezek az alakulatok szinte egyik napról a másikra az első vonalban találták magukat kellő felszerelés nélkül.

1942 márciusában engedve Horthy Miklós kérésének lemondott posztjáról, átengedve a bársonyszéket a nyugati szövetségesek szemében elfogadhatóbb tárgyalópartnernek tartott Kállay Miklósnak. Távozása után még 1945 elejéig országgyűlési képviselő maradt, de a közéletben már csak igen ritkán nyilatkozott meg. 1944. októberben részt vett a hungarista kormányt támogató Törvényhozók Nemzeti Szövetségének megalakításában – e mögött azonban sokkal inkább antibolsevista meggyőződése, mint nemzetiszocialista vonzalmai álltak.

A háború után felállított, visszamenőlegesen (egészen 1919-ig!) ítélkező, kommunista befolyása alatt álló népbíróság Bárdossy Lászlót is „háborús bűnökkel” vádolta meg. Tárgyalását a szintén koholt vádak alapján meghurcolt és kivégzett Imrédy Bélával tartották együtt. Nem véletlenül: mindkét eljárás valódi célja – a háború alatt kétségtelenül előforduló bűnök és rémtettek kivizsgálása helyett – a Horthy-korszak egészének megbélyegzése, a nácizmussal, illetve a nyilas rezsimmel való összemosása volt.

Bárdossy a per folyamán mindvégig kifejezetten visszafogottan viselkedett, ragaszkodva az ügyész és a bírák által is folyamatosan semmibe vett jogállami normákhoz, úriemberként viselve a hallgatóság trágár mocskolódásait. Fő „bűneiként” a délvidéki bevonulást, a Szovjetuniónak, illetve az USA-nak való hadüzenetet és „fasiszta mozgalmakban” betöltött szerepét hozták fel. Az egykori kormányfő kétségbevonhatatlan intellektuális fölénnyel cáfolta a vádakat, nem egyszer elbizonytalanítva, zavarba hozva vádlóit is. A népbíróság kommunista megrendelésre dolgozó elnökét, Major Ákost Rákosi Mátyás személyesen utasította, hogy ne szálljon vitába Bárdossyval, és lehetőleg minél hamarabb zárja le az ügyet. Major teljesítette is az ukázt: kötél általi, majd „kegyelemből” golyó általi halálra ítélte a vádlottat. A védő hiába nyújtott be semmisségi indítványt a népbírósági elnök megfelelő bírói végzettségének hiányára hivatkozva, az ítéletet 1946. január 10-én végrehajtották.

Bárdossy László nem kért kegyelmet. Bekötetlen szemmel állt a kivégző osztag elé, s a sortűz eldördülése előtt tekintetét az égre emelve felkiáltott: „Uram, szabadítsd meg az országot ezektől a banditáktól!” Személye a kommunista diktatúra évtizedeiben szigorú tabunak számított, rehabilitálása 1989 után is máig várat magára.

20 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!