Ugyan a magyar művészettörténészek többsége korábban elutasította, hogy személyekhez kössék a középkori, kevéssé dokumentált építkezéseket, műalkotásokat, lassan egységes történetté áll össze Johannes lapicida, azaz János kőfaragó mester páratlan karrierje – írja a műemlékem.hu magazin.
„A most megjelenő, a visegrádi királyi palota történetéről szóló monográfiánkban külön fejezetet szenteltünk János kőfaragó mesternek, hiszen valószínűsíthető, hogy ő volt az I. (Nagy) Lajos korabeli palotaépítés kulcsfigurája, vagyis építésze” – mondta el a műemlékem.hu-nak Buzás Gergely régész-művészettörténész, a monográfia egyik szerzője. „Ugyan a palota feltárt maradványai jórészt a Mátyás-kori átépítés emlékeit őrizték meg, s így azokat rekonstruáltuk, maga az épület I. Lajos korából származik és 14. századi elrendezését mindvégig meg is őrizte. Az Anjou korból olyan részletek is fennmaradtak, mint a földszinti bejárati folyosó, vagy a díszudvar ülőfülkéi, illetve a híres gótikus díszkutak” – tette hozzá.
János kőfaragó mester életéről, munkásságáról csupán töredékes információk maradtak fenn. Az első egy 1352-ben kelt oklevél, amely János kőfaragót mint István herceg (I. Károly fia, Lajos öccse) relátorát említi, vagyis olyan embert, aki a herceg oklevél kiállítására vonatkozó parancsát továbbította a kancelláriának, s egyúttal hitelesítette is azt. Ilyen feladattal általában nemeseket bíztak meg, vagyis Jánosnak – dacára a foglalkozásának – udvarközeli, bizalmi embernek kellett lennie.
„Nyilvánvaló, hogy ekkor már kellett befejezett munkájának lennie, amellyel kiérdemelte a bizalmat” – magyarázza Buzás Gergely. „Ez pedig valószínűleg a budai királyi palota magját jelentő, építtetőjéről, a hercegről elnevezett István torony, illetve a hozzá kapcsolható, vele együtt épült középudvaros palotaépület lehetett, amely minden bizonnyal a királyi udvar 1347-es Budára költözése, illetve István herceg kormányzósága idején épülhetett fel. János így 1347-ben már építőmester volt, vagyis talán az 1320-as évek elején születhetett.”
János második nagy királyi megbízatása minden bizonnyal a visegrádi palota építése volt, amely 1352 táján kezdődhetett el. István herceg 1354-ben meghalt, János ezek után Lajos király közvetlen környezetébe került, királyi építőmester lett. Egy 1358-ban kelt visegrádi oklevél már mint a város bíráját említi.
„János kőfaragó mester nem csak paloták, de várak építésénél is irányító szerepet játszhatott. Nagyon valószínű, hogy az ő koncepciója, terve alapján építették a véglesi, a diósgyőri és a zólyomi várat is” – állítja a régész-művészettörténész. Az ilyen várépítési program a középkorban nem számított ritkaságnak: I. Edwárd angol király észak-walesi várépítéseit a 13. század utolsó negyedében a savoyai származású James of Saint George építőmester – aki a forrásokban mint “ingeniator” azaz mérnök, vagy “mazun” azaz mint kőműves szerepel – irányította. A három magyar várkastély, amelyek közül a véglesi és a diósgyőri csak romjaiban maradt fenn, hasonló koncepció alapján készült, szabályos alaprajzával, belső udvaros elrendezésével még a Lajos-kori visegrádi palotával is rokonítható. A palotaszárnyakkal övezett zárt udvaros, négyzetes alaprajzú várak, négyzetes saroktornyokkal kialakított épülettípusa a 14. század első felében született Dél-Franciaországban, nem lehetetlen tehát, hogy az építész itt találkozott vele, hiszen Nyugat-Európa más országaiban csak a magyarországi építkezésekkel egy időben kezdett elterjedni ez az épületforma.
János kőfaragó mester életének talán legfontosabb dokumentuma egy adománylevél: 1365-ben Lajos király, „a mechanikai művészetekben való jártasságáért, amelyet a királyi kőházak építésében bizonyított”, telket adományozott neki Budán.