Történelemportál

Nem az irigység szocializmusára

Rovatok: Háttér

Az elmúlt húsz évben a marxista társadalom- és történetszemlélet számos súlyos terhét hordoztuk tovább. Az egyik legnehezebb ideológiai batyu, melyet a mai napig cipelünk, az a makacs tévhit, mely szerint a szociális igazságosság egyedüli letéteményese a baloldal.

Sajátos módon a hazai politikai élet 1989 után kialakult plurális világnézeti felosztása is az osztályharcos „hagyományokat” követi. Ezeknek megfelelően a javak és életlehetőségek arányosabb, igazságosabb megoszlásáért mindig, minden korszakban a szocializmus különféle árnyalatait képviselő erők küzdenek – a jobboldal jó esetben is legfeljebb a hagyományok és a nemzeti identitás őrzőjeként létezhet. Ez a valóságtól meglehetősen elrugaszkodott szemlélet nemcsak ideológiai gettóba szorítja a konzervativizmust, de újra és újra igazolhatóvá teszi a materialista, társadalmi feszültségekre – sok esetben kifejezetten osztálygyűlöletre – építő irányzatok „túlkapásait” – hiszen „alapvetően jó célért harcoltak”.

A bér és a „Seregek Urának füle”

A szociális gondoskodás és igazságosság eszméje egyértelműen levezethető az Újszövetségből – és még csak az a gyakran hangoztatott baloldali vád sem feltétlenül igaz, hogy az egyház története folyamán semmibe vette a Szentírás erre vonatkozó útmutatásait. Évszázadokon keresztül lényegében egyedül az egyház egészségügyi és alamizsna szolgálata jelentette a középkor és a kora újkor „szociális hálóját”.

A 18. század közepétől aztán a mai napig „felvilágosodásnak” nevezett agresszív szekuláris értelmiségi mozgalom képviselői – sajátos módon sok esetben a polgári szabadságjogokat hírből sem ismerő abszolutisztikus uralkodók védőszárnyai alatt – széles körű támadást indítottak a „szabad gondolkodást elnyomó, nagybirtokokon élősködő” katolicizmus ellen. Jó száz esztendőn át a „társadalmi haladásért” küzdő minden erő első számú ellensége az egyház volt. A protestantizmus, az etatista nemzetállamok és a liberalizmus által is támadott Vatikán hosszú időre az ókonzervativizmus szellemi gettójába zárkózott, folyamatosan veszítve szellemi befolyásából. A radikalizálódó antiklerikális erők a 19. század derekától egyre nyíltabban fordultak szembe nemcsak a klérussal, de a legalapvetőbb keresztény tanításokkal is.

A katolikus egyház és vallás ellen a szabadkőművesség radikális elveket valló irányzata lépett fel legvehemensebben. A „haladásban” élen járó Franciaországban a múlt századforduló környékén már egymást követték a katolikusellenes intézkedések: például kiutasították a szerzetesrendeket az országból, a hadseregben titokban (de miniszteri utasításra!) listázták a katolikus vallásúakat és akadályozták előmenetelüket. Ugyanebben az időben Magyarországon a nagyváradi László király páholy hirdette meg a katolikus egyház („klerikális reakció”) elleni harcot, erről bővebben olvashat Raffay Ernő Harcoló szabadkőművesség című könyvében.

A vallásos tömegek nagyobbik része ezen az úton nem tudta és nem is kívánta követni az önjelölt népfelszabadítókat, ám a problémáik iránt kellő érzékenységet mutató keresztény irányzat 1891-ig váratott magára. Ekkor adta ki XIII. Leó pápa Rerum novarum (Új dolgokról) kezdetű enciklikáját. A kétszáz éve született pápa elítélte az osztályharcos szemléletű marxizmust, amely természetellenesen szembeállítja egymással a különböző társadalmi rétegeket és a doktriner liberalizmust is, amely a piac önszabályozó folyamatainak mindenhatóságába vetett hit mentén lényegében magára hagyja a társadalmat. Az államnak a természetjog alapján nincs joga az egyéni vagy családi vagyon elvételére, ugyanakkor kötelessége, hogy „a közösség és az egyének jólétét szolgálja” – vagyis nem elégedhet meg a kapitalizmus zavartalan működését garantáló „éjjeliőr-állam” szerepével. A végső cél egy olyan emberi közösség kialakítása, ahol a tőkés nem kizsákmányoló, a munkás pedig nem rabszolga, hanem egyenrangú partnere a munkaadónak. Ez a viszony pedig a mindkét részről felismert kölcsönös függésen, illetve az evangélium elvein nyugszik. Az egyház feje pápai enciklikában szokatlan indulatossággal kelt ki a proletárok alulfizetettsége ellen, mikor utalva a Szentírásra leszögezte: a munkások visszatartott bére „felkiált a Seregek Urának fülébe”.

A határozott vatikáni állásfoglalás termékeny talajra hullt: Európa-szerte gombamód szaporodni kezdtek a keresztényszociális alapon nyugvó munkásegyletek és szakszervezetek. A kontinens keleti felében azonban lassabban és nagyobb küzdelmek árán ment végbe e folyamat. Ebben a régióban ugyanis az egyház még jóval nagyobb mértékben fonódott össze az állammal, mint a szekularizáción már átesett Nyugat-Európában, s ami talán még inkább hátráltatta a kibontakozást: a hitbizományi nagybirtokok okán – sokszor inkább csak ürügyén – a katolikus klérusnak sokszor kellett szembenéznie a kizsákmányolás és ingyenélés vádjával. Így aztán a főpapok nyugati társaiknál jóval gyanakvóbban szemlélték a reformmozgalmakat.

Keresztény, nemzeti, szociális

Magyarországra egy Rómában, a Collegium Germanico-Hungaricum­ban tanult fiatal pap hozta el a keresztényszociális tanítás hírét. Prohászka Ottokár magyarra fordította a Rerum Novarumot, és hazatérve lelkesen szervezni kezdte az enciklikában oly fontosnak nevezett katolikus társadalmi hálózatot. Hamarosan szembesülnie kellett azonban a felső klérus értetlenségével és bizalmatlanságával. Aktivitását sokan izgágaságnak, szociális érzékenységét izgatásnak értelmezték. Hittel hirdette, hogy a katolicizmusnak teljes belső szellemi és lelki megújuláson kell keresztülmennie. Hazánkban – de nemzetközi szinten is – az elsők közt ismerte fel, hogy az ateizmus és az individualizmus ellen csak egy korszerű, saját kortársai számára is érvényes válaszokat megfogalmazó egyház veheti fel a harcot. Törekvéseit kezdetben az itthoni közönnyel szemben legalább a Vatikán támogatta: 1905-ben székesfehérvári püspök lett, s e tisztséget haláláig be is töltötte. Ám később – részben a hazai intrikák hatására – Róma is egyre gyanakvóbban szemlélte munkásságát. Meglehetősen abszurd módon modernizmus vádjával tették indexre – a hívő ember számára tiltott művek listájára – a modernizmus ellen írt leghatásosabb műveit, köztük Az intellektualizmus túlhajtásait is.

Az első világháború ellen egyházi részről Prohászka emelte fel hangját a legerélyesebben. (Jellemző, hogy a marxista ihletettségű gondolkodástörténet máig szinte kizárólag a baloldali-liberális pacifizmusról hajlandó tudomást venni.) A történelmi Magyarország feldarabolása, és a forradalmak után a püspök meggyőződéssel vallotta, hogy elérkezett a keresztény-nemzeti alapokon álló szociális állam kiépítésének ideje. A javarészt a háború előtti társadalmi viszonyok visszaállítására, illetve konzerválására törekvő bethleni konszolidáció azonban mélyen kiábrándította, s utolsó éveiben a rendszer legélesebb bírálói közé tartozott. Keresztény kurzus, keresztények nélkül – foglalta össze lesújtó véleményét az 1919 utáni berendezkedésről.

Vagyon és igazságosság

A keresztényszocialista gondolat sajátos módon Trianon után az elszakított területeken, különösen a Felvidéken játszott kulcsszerepet. A Szüllő Géza, majd Esterházy János vezette Országos Keresztényszocialista Párt számos német és szlovák ajkú szavazót is képes volt megnyerni a nemzetiségek egyenjogúsága mellett evangéliumi alapú társadalmi igazságosságot is hirdető programjával. 1945 után Barankovics István Demokrata Néppártja és a háború előtt egyébként elkötelezett keresztényszocialista Mindszenty József közötti ellentét osztotta meg a hazai keresztény erőket. Az esztergomi érsek ugyanis felismerte, hogy a keresztényszociális gondolat nem lehet azonos az egyház pusztán liturgikus szerepbe kényszerítésébe beletörődő, akár marxista erőkkel is együttműködő „baloldali katolicizmussal”, amelyet ő veszélyes tévútnak vélt.

A keresztényszociális gondolatról bővebben olvashat a Nagy Magyarország magazin 2010/6. számában.

A keresztényszociális gondolat nem a vagyon újrafelosztásában, mások tulajdonának elrablásában látta és látja a társadalmi igazságosság kulcsát, hanem épp ellenkezőleg: a közösség, az állam által ésszerűen korlátozott magántulajdont kívánja minél több ember számára elérhetővé tenni. Ha úgy tetszik: az irigység szocializmusa helyett a szeretet szocializmusát képviseli.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!