Történelemportál

Mit ígértek a románok Gyulafehérváron 1918-ban?

Rovatok: Háttér

1914-ben, az első világháború kitörésekor Románia politikusai már évtizedek óta álmodoztak, gondolkoztak, terveket készítettek Magyarország keleti területeinek megszerzéséről. Tisza István gróf magyar miniszterelnök, látva Oroszország katonai erejét és a román szövetséges magyarellenes terveit, egy ideig el akarta halasztani a katonai összecsapást. Románia 1916-os támadása tette egyértelművé a helyzetet: a románok a magyaroknak nemcsak legkevésbé jellemes ellenségei, hanem a legveszélyesebbek is.

Gyulafehérvár, 1918. december 1.

Gyulafehérvár, 1918. december 1.

A Monarchia katonai veresége, majd 1918. őszi összeomlása Magyarországra húzta összes ellenségeit, a románok mellett a cseheket és a szerbeket is. A magyar integritásnak csak akkor lehetett volna esélye, ha céltudatos, a lelki és katonai erőket összpontosító kormány került volna hatalomra. Csakhogy Budapesten Károlyi Mihály gróf szabadkőműves és szocialista barátai lettek miniszterek és államtitkárok, akik a saját fölfogásuk szerint intézték az ügyeket. Jászi Oszkár, Szende Pál, Kunfi Zsigmond miniszterek vagy például Diener-Dénes József államtitkár valamennyien az 1908-ban alakult legradikálisabb, leginkább egyház- és magyarellenes Martinovics páholy tagjai voltak. A céltudatos, magát győztesnek hirdető, hadseregét francia tisztekkel és fegyverekkel megerősítő román Brătianu-kormány állt szemben a gyönge morálú, kormányzási gyakorlattal nem rendelkező, pacifista, a katonaságtól idegenkedő Károlyi-kormánnyal. Az eredmény borítékolható volt.

Erdély elszakítására akkor nyílt lehetőség, amikor a Károlyi-kormány 1918 novemberében nem mutatott erőt, s a román vezetők látták a magyar állam számukra örömteli meggyöngülését. 1918. november 15-én az erdélyi Központi Román Nemzeti Tanács összeült, ahol egy aradi román fiatalember, Iustin Marsieu azt javasolta, hogy ott azonnal mondják ki Erdély és Románia egyesülését. Ezt Vasile Goldiş erdélyi román politikus elutasította, ugyanis éppen akkoriban indítottak két küldöttséget Romániába, hogy tisztázzák az egyesülés föltételeit. Az egyik delegációnak a román miniszterelnök azt mondta, hogy ne csináljanak forradalmat az erdélyi románok, mert azzal nehezítenék a román kormány tevékenységét. A másik küldöttség Constantin Prezan tábornokot, a román nagyvezérkar főnökét arra kérte, hogy a román hadsereg mielőbb vonuljon Erdélybe. Az egyik küldöttség Csernovicba is elutazott, ahol egy november 28-án tartott román nagygyűlésen kikiáltották Bukovina és Románia „örök időkre” történő egyesülését. Ez volt a minta.

A november 15-i román gyűlésen ugyan elhalasztották az egyesülés azonnali kimondását, de meghatározták a várost, ahol azt majd megteszik. Nagyszeben mint román kultúrközpont, illetve Balázsfalva (az 1848-as román gyűlések színtere) helyett azért esett a választás Gyulafehérvárra, mert ott volt megfelelő nagyságú a vasútállomás, amely a várt tömeget fogadni tudta.

A gyulafehérvári nagygyűlés meghívóját az Aradon megjelenő román lapban, a Romanulban tették közzé 1918. november 21-én. Eközben az erdélyi Román Nemzeti Tanács román gárdákat szervezett, amelyek felfegyverzését a magyar kormánytól kérték. Azt is kérték, hogy a román fiataloknak ne kelljen bevonulniuk a magyar hadseregbe. Ezt a kormányülésen Diener-Dénes államtitkár terjesztette elő, s a kormány a kérést elfogadta. Ezzel a magyar integritást ténylegesen föladták. Pedig ismert volt a kormány előtt, hogy november 15-én Jászinak Aradon Iuliu Maniu négyszemközt megmondta, hogy ők nem akarnak semmiféle „keleti Svájcot” formálni, hanem el akarnak szakadni Magyarországtól. Eközben elkészült az a (román és francia nyelvű) röpirat, amelyet A világ népeihez! címmel küldtek szét mindenfelé. Ebben, régi szokás szerint, a magyarokat „barbárnak” nevezik, viszont a Tiszáig terjedő ősi román földről kijelentik, hogy azt „Traján császár foglalása óta mind a mai napig a mi karjaink munkálták meg, a mi vérünk áztatta”. Ez a hangnem előrevetítette a gyulafehérvári döntéseket.

November utolsó napjaiban tízezrek indultak Gyulafehérvár irányába. A Károlyi-kormány a Hadtörténelmi Levéltár forrásai és a Világ című szabadkőműves napilap jelentései szerint különvonatokat bocsátott a románok rendelkezésére, a vasútvonalak biztonságát pedig magyar vasútbiztosító egységekkel őriztették.

Eközben a román hadsereg nagy erőkkel nyomult előre a Tisza felé. A román kormánytól azt az üzenetet hozta Octavian Goga költő testvére, hogy Erdély feltétel nélküli egyesülését kell kimondaniuk. Ennek megfelelően, bár a gyűlés előtt különböző álláspontokat képviseltek a román szervezetek, kimondták Erdély „örök időkre” történő egyesítését Romániával. Mintegy százezer erdélyi román paraszt vett részt a nagygyűlésen, ahol üdvözölték a volt Monarchia minden népét – a magyarokat kivéve.

Fontos döntések születtek: megalakították az erdélyi román parlamentet, a Román Nemzeti Nagytanácsot, amely másnap ülésezett először. Kinevezték az erdélyi román kormányt, a Consiliul Dirigentet (kormányzótanácsot), amelynek helyi minisztériumai voltak. Hattagú küldöttséget indítottak Ferdinánd román királyhoz, hogy az örömteli eseményről tudósítsák.

A gyulafehérvári határozatok

„I: Erdély, Bánság és Magyarország összes románjainak meghatalmazott képviselői 1918. november 18-án (december 1-jén) nemzetgyűlésbe gyűlve Gyulafehérvárott, kimondják a románoknak s az általuk lakott területeknek egyesülését Romániával. A nemzetgyűlés külön is kijelenti a román nemzet elidegeníthetetlen jogát a Maros, Tisza és Duna között elterülő egész Bánságra. A nemzetgyűlés az általános választójog alapján választandó alkotmányozó gyűlés összeüléséig ideiglenes autonómiát tart fenn e területek lakosai számára.”

Ennek megfelelően az alábbi jogokat ígérik:
– Teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára.
– Egyenlő jog és teljes felekezeti autonóm szabadság az állam összes felekezetei számára.
– Korlátlan sajtó, gyülekezési és egyesülési jog.
– Radikális földbirtokreform.

Ezeknek az ígéreteknek az ellenkezője valósult meg: az Európában példátlan nemzeti elnyomás, a magyar földbirtok és vagyon elkobzása, a magyar egyházak és iskolák üldözése és bezárása. Hemingway, a nagy amerikai író írta 1923-ban: Romániát csak óriási hadsereggel lehet összetartani, vagy még azzal sem, mert „újrománjai” nem akarnak románná válni.

1918. december 24-én (Kolozsvár elfoglalásának napján) a Román Királyság hivatalos lapjában, a Monitorul Oficialban két királyi dekrétum jelent meg. Az egyikben törvénybe iktatták Erdély és Románia egyesülését, a másikban viszont (az erdélyi románok keserűségére) lényegesen lecsökkentették Erdély Románián belüli autonómiáját. Megkezdődött a Románia által megszállt új területek – Erdély, Bukovina és a Bánság – teljes körű beolvasztása.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!