Történelemportál

Balsorsú műemlékek – jelöltek kerestetnek

Rovatok: Műemlék

Immár tizedik alkalommal rendezik meg 2011. február 5-én a Balsorsú Műemlékek Bálját. A szervezők várják a „legbalsorsúbb” címre és persze a báli bevételre pályázó jelölteket – írja a műemlékem.hu magazin.

Tóth István

Szent Bertalant ábrázoló freskó2010 februárjában az abaújvári református templom Szent Bertalant ábrázoló freskója nyerte el a közönség szimpátiáját a bálon, így ők kapták meg a bál bevételét a veszélyeztetett falkép megmentésére. Tóth István lelkész (képünkön) és csapata – akik a műemlékem.hu-ról értesültek a bálról – alaposan kitettek magukért, hogy megnyerjék a báli közönséget, hiszen középkori jelmezekben sürögtek-forogtak a bálozók soraiban, érvekkel, süteménnyel és házipálinkával gyűjtve a támogatókat. “Egy 15. századi freskó, ami 98 éve várja a restaurálást, ráadásul mindez egy 13 éve felásott templomban. Ha ez nem balsors, akkor nem tudom, mi az” – mondta a bálon a műemlékem.hu-nak Tóth István.

A közönségszavazatok alapján a második helyet a kőszegi domonkos nővérek zárdájának kertjében álló kápolna, míg a harmadikat a miskolci Sajó cipőbolt faportálja szerezte meg.

„Természetesen az immár tizedik bálon, 2011. február 5-én is szükség lesz arra, hogy a jelöltek megnyerjék a bálozók támogatását, hiszen a végső szót szokás szerint a rendezvény vendégei mondják ki” – jelentette ki portálunknak Okrutay Miklós, a bál egyik szervezője. Hozzátette: a szakmai zsűri a veszélyben lévő, megmentésre váró műemlékek pályázatait véleményezi és kiválasztja a támogatásra leginkább méltó helyszíneket, hogy a fődíjról, vagyis a bál körülbelül egymilliós bevételéről a bálozók döntsenek. Ám, hogy választani tudjanak, előbb még pályázni kell.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!