Történelemportál

A “három császár csatájának” székely hőseire emlékeztek

Első alkalommal vettek részt háromszéki hagyományőrzők a morvaországi Telnicében tartott megemlékezésen, ahol az austerlitzi csatában elesett székely hősökre emlékeztek.

A három császár csatájának is nevezett austerlitzi ütközetben (1805. december 2.) — melyet Napóleon katonai pályafutásának egyik legnagyszerűbb győzelmeként emlegetnek, s a történészek szerint innen indult el a Napóleon-kultusz — mintegy háromezer székely katona is részt vett, s e haderő nagy része, becslések szerint ezerhétszáz székely gyalogos életét vesztette. Ők orosz, osztrák katonákkal együtt közös sírban nyugszanak a morvaországi Austerlitz (ma: Slavkov u Brna a csehországi település neve a Wikipédia szerint) melletti Telnice határában, ahol kopjafa is őrzi a székely hősök emlékét, s emellett tartották a megemlékezést — közölte lapunkkal Kádár László állatorvos, a gidófalvi Szilaj Hagyományőrző Egyesület vezetője. A főhajtáson kilencfős háromszéki küldöttség vett részt, a gidófalvi huszárok mellett szentléleki és gelencei katonai hagyományőrzők is jelen voltak.

Fotó: Zsigmond Zoltán - 3szek.ro

Fotó: Zsigmond Zoltán - 3szek.ro

Az austerlitzi csatát évente újra­játsszák, a látványos hadijátékon idén mintegy ezerkétszázan ,,harcoltak” tíz ágyúval, száz lovassal és ezer gyalogossal, erre évente Európa minden részéből érkeznek résztvevők.

A Telnice faluban tartott megemlékezésre a Brünni Magyar Polgári Egyesület invitálta a háromszékieket (rajtuk kívül voltak Hargita megyeiek is), az idén nyáron Gyergyóremetén tartott hadijátékot követően (akkor a piski csatát ismételték meg a hagyományőrzők).

Telnicében a székelyek díszőrséget álltak, Kádár László beszédet mondott, melyben a ,,határőr nép fiairól” kijelentette: ,,A hajdani vesztesek tulajdonképpen győztesek voltak. Hiszen az ő kitartásuknak köszönhető, hogy mi most itt vagyunk, és amíg a Kárpát-kanyartól Austerlitzig lesz, aki egy kopjafát állítson, egy gyertyát meggyújtson és egy imát elmondjon az ő emlékükre, áldozatuk nem hiábavaló! Hősies helytállásuk példamutató számunkra. A felelősségtudat, a bátorság és az önfeláldozás, ami jellemezte őket, tiszteletadásra kötelez minket.”

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!