Történelemportál

Segélykiál(lí)tás – Vörösiszap Katasztrófa 2010 kiállítás a Nemzeti Múzeumban

Rovatok: Tallózó

November 11-én nyitották meg a Magyar Nemzeti Múzeumban a Segélykiál(lí)tás – Vörösiszap Katasztrófa 2010 című jótékonysági tárlatot. A teljes bevétel a devecseri károsultaké lesz – írja a műemlékem.hu magazin.

mnm

“A Magyar Nemzeti Múzeum több munkatársa is részt vett a Kolontárt és Devecsert sújtó vörösiszap katasztrófa kárelhárításában önkéntesként. Már a helyszínen felmerült bennük az, hogy miként lehetne a csapást bemutatni az emberek számára” – mondta el a műemlékem.hu-nak Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. Hozzátette: rendkívül fontosnak tartja, hogy az intézmény – a korábbi értékek megőrzése mellett – önálló véleményformálásra, akár vitára is késztesse a látogatókat, a közelmúlt, a csaknem jelen bemutatásával.

“Ahogyan ezt a mondatot végigmondom a jelenben, máris múlttá válik. Nincs tehát éles határvonal, a jelen is szinte múlt, így igenis van annak létjogosultsága, hogy a mindennapjainkat ennyire felkavaró, szomorú esemény megjelenjen a Magyar Nemzeti Múzeumban, különösen, hogy a célunk a figyelemfelkeltésen, a látogatók informálásán túl a segítségnyújtás” – fejtette ki Csorba László.

A rekordsebességgel, mindössze három hét alatt megrendezett tárlaton a helyszínről gyűjtött tárgyi relikviák, elhagyott védőfelszerelések, riportfotók, videoanyagok mellett a devecseri iskolások rajzai is láthatóak a vörösiszap katasztrófáról. A kiállítást a Rotundában tekinthetik meg a látogatók 500 forintos belépődíj ellenében. A múzeum a teljes bevételt a devecseri károsultaknak ajánlja fel.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!